Viktória grófnő Veszprémben

Pepita Magazin 2022.12.22. "A zene az kell..."

Viktória grófnő Veszprémben

Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes művész rendezésében. Talán az alap feszültség megteremtése tálalta üdévé a játékos, parádés jeleneteket, mindenesetre komoly munka, és a főszereplők bravúros énektudása emelte a fényét ennek a különleges hangulatú Ábrahám Pál operettnek, amelyben a magyar népzenei jegyek mellett ugyanúgy fellelhetőek a keleti motívumok, mint az amerikai dzsessz jellegzetes improvizációs lüktetése.

Poggyasz - Cikk közben

A nagy elődök – Lehár Ferenc, Kálmán Imre és Huszka Jenő - árnyékában, mégis a legkalandosabb életű zeneszerzőnkként írta be magát a zenetörténelembe Ábrahám Pál, aki csodagyerekként, négy évesen már zongorázott, nyolc évesen pedig misét kisért a templomban. Nagy jövőt jósoltak neki, sajnos idegrendszere volt a gátja tehetségének, viszont szerencsénkre olyan gyönyörű szerelmi történetet komponált nekünk, mint a Viktória, amely napjainkra egy musicales zenei vonalhoz közelítő operetté edződött, ugyanis Ábrahám sajátos, egyedi zenei világot teremtett, az amerikai dzsesszt keverte, ötvözte a magyar népzenével, miközben három országon át ível a történet: Magyarország mellett Oroszországban és Kínában is megfordulnak a szereplők.

A darab a szerelem és a szakítás mellett a fájdalomról, a lelkiismeretről és felelősségtudatról szól, miközben újra elhisszük, hogy a szerelem legyőz háborút, egymástól távol töltött éveket, fogolytáborokat, országhatárokat, tisztességet és elkötelezettséget.

A történet Koltay Lászlóról, az első világháború egyik magyar huszárfőhadnagyáról és Viktória grófnőről szól, akik Dorozsmán szerelmesek voltak egymásba, eljegyezték egymást, de a politika elszakítja őket, majd a férfit az orosz bolsevista törvényszék halálra ítéli. Végig vele van cigány származású prímás szárnysegédje, Hetvenhetedik Rác Jancsi, egy zenész család sarja, aki él-hal a muzsikáért, a hegedűjéért. Mielőtt kivégeznék Koltayt, Jancsi hegedűjével siratja szánalmas életüket. Játékát meghallja egy orosz tiszt és a hegedűért cserébe futni engedi őket. Jancsi hűsége vitathatatlan. A furcsa páros Kínába szökik, ahol az amerikai nagykövettől kér védelmet. Koltay itt tudja meg, hogy az amerikai nagykövetnek magyar felesége van, aki nem más, mint Viktória grófnő, Koltay volt menyasszonya, aki annak idején Dorozsmán megesküdött, hogy hű lesz hozzá és a sírig vár reá ... És itt kezdődik a dráma.

Oberfrank Pálnak Petőfi Színház igazgató-rendezőjének sikerült megteremtenie egy olyan világot, hangulatot, hogy a dráma folyamatosan jelen van, mégis oldják a feszültséget a nagyon humoros, könnyed jelenetek. A mai Viktóriában a primadonna két embert szeret, választania kell. A bonviván és a primadonna szerelemtől elnyomott pillanatai talán ettől még bonyolultabbak, nehezebbek és sokáig megoldatlannak tűnnek, de szerencsére a két táncos-komikus Keresztes Gábor, Keller Márton és a két szubrett Kiss Eszter Júlia és Hirschl Laura fergeteges áldást hoznak a színpadra, különösen Keresztes Gábor által megformált Jancsi karaktere erős, játéka, stílusa nagyon eltalált. Keller Márton előadásmódja is egyre érettebb.

A Koltayt megformáló bonviván, Kádár Szabolcs János a szerep által megkívánt visszafogott érzelmei, kiváló énektudása nagy erővel hatott. Feszült, fájdalmasan gyönyörű hangok zúdultak a nézőtérre, nekem mégis hiányzott valami a végén.

Milyen érzés szembesülni azzal, hogy az Ön által szeretett nő máshoz ment feleségül, az eltelt 130 év alatt változott valami e téren?

Koltay László huszárkapitány kiszámítható és boldog életét beárnyékolta a háború, amely során a hazaszereteten túl szerelme esküje éltette. Grodeknél az ezrede felmorzsolódott, ő maga és Jancsi a tisztiszolgája hadifogságba esett és 15 perccel a kivégzése előtt csodával határos módon megmenekülnek. Kínába kerülnek, ahol az amerikai követségen találkozik újra Viktóriával, aki ekkorra a nagykövet felesége. Húsbavágó élmény volt szembesülnie azzal, hogy menyasszonya megszegte az esküjét. Később kiderült, hogy Viktória nem megszegte az esküjét, hanem halottnak hitték, ezért tovább lépett. Szerepeimben igyekszem a lehető legtöbb saját élményt felhasználni, így ebben az előadásban is ezt tettem. A cserbenhagyottság, és eltaszítottság érzése számomra sem idegen, így nem volt nehéz azonosulnom Koltay élethelyzetével, amely azt gondolom most is és 130 évvel ezelőtt is nagyon aktuális.

Mi volt a kihívás ebben a darabban?

Mivel célom, hogy a musicalek és operettek után majd az operákban is kipróbáljam magam, ezért folyamatosan képzem magam hangilag, hogy a bel canto technikát a lehető legjobban elsajátítsam. Koltay László karaktere mégis kihívás volt, ugyanis Ábrahám Pál igen nehéz tenor szólamokat írt, amelyeket örömmel és élvezettel sajátítottam el Oberfrank Péter Karmester úr segítségével. Színészileg sem volt könnyű dolgom, ugyanis nem akartunk Oberfrank Pál Rendező úrral egy szokványos bonviván karaktert életre hívni, így törekedtünk rá, hogy valós emberi érzések és szituációk jelenjenek meg a színpadon. Szerepemet az elsőtől az utolsó percig megpróbálom egy vezérfonálra felfűzni.

Mi az, ami fontos a mai kor emberének a Viktóriában?

Szerintem, ami miatt fontos és aktuális előadás ma a Viktória, az a haza és egymás szeretete. „Minden lépés, amit teszek, Hozzád vezet közelebb…”

Olyan slágerek hallhatóak az előadásban, mint a Csak egy kislány van a világon, Ahol az ember felmászik a fára, a Honvéd Banda szól a Stefánián, a Good Night, Stefánián.

Két embert szeret Viktória grófnő. A másik a nagykövet, aki egy emberi nagysággá növekedett a szemünk előtt. Cservenák Vilmos gazdag hangja és méltóságteljes játéka tette hitelessé a szerelmi háromszög végkimenetelét.

Szederjesi Teodóra, Viktória szerepében megmutatja nekünk, hogy a szerelemnek mennyi árnyalata lehet, milyen sokféleképpen, mégis hasonló intenzitással szerethetünk két férfit, talán a mélysége az érzelemnek lehet különböző.

A darab rendezője Oberfrank Pál erőteljes hangsúlyt adott a szerelmi háromszögnek.

Úgy tűnt Ön ragaszkodott az eredeti műhöz, - ez már az első pillanatban kiderült, ahogy beültünk az előadásra, a korbéli újságokból láthattunk remek kivonatokat - de mi volt az a gondolat, ami leginkább vezérelte a múltból a jelenbe?

A humorra, a kedvességre, a szeretetre mindig nagy szükség van, és öröm minden olyan pillanat és jelenet, amikor a nagyszerű szerzők csodálatos mondat- és jelenetfüzérei jó tempóban, jó ízléssel megszólalnak. Ez egy olyan régi iskola, amelyet meg kell tanulni és én nagyon szeretek. Ugyanakkor azt hiszem, a darab komoly szerelmi háromszöge ma is nagyon szívbemarkoló. Vajon hányan ülnek ma a nézőtéren, akik nem azzal élnek egy otthonban, akivel szeretnének, hány olyan szerelem nem tudott beteljesedni, amely valamikor olyan csodálatosan indult, de az élet mindent elrontott.

A karakterek remekül sikerültek, ahogy Koltay visszafogott érzelmeinek megformálása is. Mi az,- legyen az díszlet, koreográfia, alakítás - ami az Ön kedvencévé vált a darabon belül?

Talán a legfontosabb számomra az a pillanat, amikor Mr. Webster, a nagykövet nem is megérkezik, hanem már ott is van Dorozsmán, a Korona Kávéházban és hagyja visszazökkenni az időt a szerelmesek számára. Persze nagy kérdés, hogy ennyi megpróbáltatás után, van-e még esély a felhőtlen boldogságra?

Jó kérdés, de ez már egy másik történet.

Írta: Tarnócai Éva

Fotók: Veszprémi Petőfi Színház

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 2
MBVK 2 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 2
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 4

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 5
MBVK 3 - Kategóriák között

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 3
MBVK 3 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
mbvk 1
mbvk 3
MBVK 5 - Kategóriák között

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...