Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19. "A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Fotó: RTL

Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosolygós eleganciáját, természetes gesztusait, különlegesen fátyolos hangszínét és a kitartását. Ez fogja igen magasra repíteni.

Poggyasz - Cikk közben

Mikor volt benned az a gongütés, hogy az éneklés a te utad?

Mióta a fájdalmaimat dalba éneklem. Amikor valami bánt, leülök a zongorához és játszom. Kottát nem írok, de a dallam szép lassan szöveggel társul… Olyan ez, mint egy terápia és működik. Viszont számomra ez így együtt egy egység. A dallam sosem születik szöveg nélkül. A dúdolás önmagában nekem semmit nem jelent, ha megvan hozzá szöveg, akkor már tudom énekelni, tudok benne flazírokat, hajlításokat csinálni, vagyis én csak a szöveggel együtt tudok gondolkozni egy dalban. A szöveg pedig anélkül nem kap szárnyra, hogy jó mélyre ne ássak magamban.

Hogy mit szeretnél igazán, az akkor fogalmazódott meg benned, amikor először színpadra álltál?

Még a szereplések előtt, a dalok írása közben fogalmazódott meg bennem, hogy mit is szeretnék, de aztán stagnált. Éreztem, hogy gondolkoznom kell az X-Faktor alatt, ahol kaptam hideget, meleget. Végül eldöntöttem, hogy nem dőlök be a negatív kommenteknek, megyek tovább az utamon.

Mi a te utad?

Egy boldog család és egy sikeres karrier.

Színház, film, énekesi karrier?

Énekesi, de szeretnék dolgozni filmekben is, most adtam be a jelentkezésemet különböző filmes castingokra.

Most, hogy még nincs akkora tapasztalod a filmes és a színházi munka terén, szerinted mennyiben más hozzáállást kíván a két műfaj?

Szerintem a film és a színház nem üti, sőt vonzza egymást. Ha valaki a színpadon felszabadult és jól érzi magát, akkor a kamerától sem fog megijedni. De ha a két műfajt lelki szempontból elemezném, akkor megítélésem szerint a filmezés lágyabb műfaj, hisz kellemesebb szembenézni a kamerákkal, mint kétszáz nézővel.

Izgulós típus vagy?

Igen, mindig mondta a nagypapám, ha nem izgulok egy kicsit se, az már régen rossz. Még ő is izgul egy kicsit minden egyes fellépésnél. Ez a jófajta izgulás. Nekem olyan, mintha pillangók rebegtetnék a szárnyaikat a gyomromban. Ahhoz hasonlít, amikor az ember nagyon szerelmes. Nagyon jó érzés.

Szerintem tisztában vagy a saját erősségeiddel és azzal is, ami még fejlesztésre szorul. Szerinted miben vagy jó?

Igazán még semmiben.

Aki jó valamiben, az legbelül, a bizonytalanság hálóiban is érzi, hogy jó. Érezned kell azt, amiben jó vagy!

Érzem, viszont nagyon sok tanulásra, gyakorlásra van még szükségem. És utána még több tanulásra, gyakorlásra, hogy tökéletesre csiszoljam a hangomat és azt használni is tudjam.

Szerinted mi a Te különlegességed, amire építhetsz?

Kevés olyan énekessel, énekesnővel találkoztam, akinek hasonló hangszíne van, mint nekem. Valójában elég kis önbizalmam van, ezért nehéz válaszolnom erre a kérdésre. De amit hallok és mondanak is: fátyolosan kedves hangom van. Én is így érzem. Valójában tök jó, és örülök ennek a kis különlegességnek. A nagyinak (Voith Ági) is senkihez sem hasonlítható különlegesen szép hangja van, ahogy a nagyapámnak (Bodrogi Gyula) is, jellegzetesen, „Süsüsen” rekedtes. Nagyon szeretem a hangjukat! Nagyon jó érzés hallani őket.

Érdekes, hogy apukád nem ezen a pályán kötött ki!

Pedig nagyon jó hangja van ám neki is és jól is énekel. Őt valahogy jobban érdekelte a biznisz. Az én B opcióm szintén a vendéglátás.

Zenei téren milyen műfaj ragad magával?

Engem leginkább a szomorú, kicsit melankolikus dalok érintenek meg. Ezekben érzem otthon magam. Sok szomorú dalnak van olyan mondanivalója, amely az én életemmel, lelkemmel kompatibilis. Hogy miért, nem tudom. Végre lett egy zenekarom, egy basszusgitáros, egy elektromos gitáros és egy dobos, nagyon jól játszanak. Tegnap volt fellépésünk is, de még nincs nevünk.

A szomorú dalok éneklése számodra egyfajta terápia?

Nemcsak az én számomra, hisz ha valakinek van egy nagy bánata, vagy rossz emléke, amit nem tud elfelejteni és szeretné kiüvölteni, kiénekelni, akkor egy ilyen dal megnyugvást ad.  Amikor magam alatt vagyok én is ezt teszem. Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat, amikor senki nem hallja.

Mit gondolsz a jövőről?

Tény és való, hogy a világ nagyon rosszfelé megy. Mikor kirobbant az orosz-ukrán háború sokszor elgondolkoztam azon, hogy lesz-e egyáltalán jövőm? Nagyon féltem attól, hogy lesz-e családom? Nehéz kérdés. Talán csak pár ember tudja a választ erre a kérdésre. Én csak reménykedem. Remélem észhez térnek az emberek és rájönnek, hogy élni kellene, nem rombolni, hisz önpusztító életmódot él a világ! De engem ez nem befolyásol abban, hogy megvalósítsam a családról és a karrieremről elképzelt céljaimat.

Írta: Tarnócai Éva

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 1

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
mbvk 4
mbvk 1
MBVK 1 - Kategóriák között

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 5
mbvk 8

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 3

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...