Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20. "A zene az kell..."

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek szárnyalását! Ketten játszották a főszerepet, Kinga a könnyelmű Jillt, Bence pedig a vak fiút. A lány szárnyait végül senkinek sem sikerült megkötnie. Olyannyira, hogy a művésznő vágyai egészen Isztimérig repítették és lovakra, tyúkokra, gyönyörű tájra cserélte a színpadot.

Poggyasz - Cikk közben

– Hogyan jött el az a pillanat, mikor eldöntötte a lovakkal próbál színészek helyett? Ez egyfajta menekülés a városból, vagy egy álom megvalósulása?

– Színészként végeztem a Kaposvári Egyetem színművész szakán Kelemen József osztályában. Ezután elkerültem Debrecenbe, a Csokonai Színházba, ahol megismerkedtem a férjemmel, Vaszkó Bencével. Amikor megszületett Ajsa, a kislányunk, fenekestül felfordult az életünk. Azt szerettük volna, hogy úgy nőjön fel, hogy igazán jelen tudunk lenni az életében. Ezért azt a döntést hoztuk, hogy otthagyjuk a színházat és a vidéki életet választjuk. Ekkor Ajsa fél éves volt. Ma már 5 éves. Azóta egy tanyán élünk. Nekem ez egyáltalán nem számított menekülésnek, inkább egy beteljesült álom, hisz gyerekkorom óta lovagolok, lovakkal foglalkozom, így egyértelmű volt ez az út. Az első színésznői fizetésemből is lovat vettem… Szerencsére ennek az új, vidéki életnek az építésében partnerem volt a férjem. Azt mondja, ő sem bánta meg ezt a döntést. Hittünk egyfajta isteni gondviselésben. Talán ha akkor nem lépünk, magával rántott volna minket is a praktikus városi ritmus és nem mertünk volna változtatni.

– Ez egyszerre szabadság és kiszolgáltatottság…

– Így van. A férjem időközben elvégezte az erdésztechnikusit, én folyamatosan tanulom a lovakkal való kommunikációt, lovaglást, lókiképzést. Van két saját lovunk, a kislányunknak pedig egy pónija. Itt nincs hétvége. Ha sérült egy tyúk, a kutya odateszi az ajtó elé, hogy tessék, itt van, gyógyítsd meg! Mikor ideköltöztünk Isztimérre, ahányszor mentem le a lovakhoz, a madarak őrült csiripelésbe kezdtek, és adták tovább a drótot egymásnak, hogy „vész van, vész van, jön valaki!” Most már mikor lemegyek, néma csend van, már nem félnek. Időközben bizonyosságot nyert, hogy amiképp a lovaknak, nekem is kellett a tér, a szabadság. Jelenleg a kőszínházi munkák helyett show-elemeket tanítok a lovaimnak, zenés etűdöket állítunk össze, most fogok munkát kezdeni a Sümegi Várban is.

– Lovas etűdök? Hogy kell ezt elképzelni?

– Jelenetek lóval, lovas etűdök. Ez azért extra, mert én, mint színész vagyok jelen a ló mellett és együtt hozzuk létre a történeteket. Ezek 3-5 perces zenés produkciók, Sümegen például boszorkány leszek, aki a betöretlen lóból varázsol egy ágaskodni, piruettezni, köszönni, táncolni tudó paripát úgy, hogy nincsen a lovon eszköz. Ezek ugyan szabadidomításos gyakorlatok, mégsem arról szólnak, hogy megmutassam, mit végzek a lovakkal, hanem a történettel és a játékossággal együtt nyújt élményt a nézőknek. Van egy nagy segítőm, kiváló szakmai vezetőnk, Schaller Gábor, akivel közösen építjük fel ezeket a jeleneteket. A színház nem hiányzik az életemből, hisz rendszeresen fellépek, csak nem egyedül, hanem lóval. Akadnak filmes szerepeim is. Nemrég Szabó Szonja dokumentumfilmjében Czillei Borbála királynét alakítottam. Mivel szeretem Szonját és rendkívül izgalmas gondolkodásmódját is, ezért nem volt kérdés, hogy elvállaljam a felkérést. Hiszem, hogy nem véletlenül talál meg egy-egy szerep, de az életemet, a hétköznapokat ott jó élni a szabadban, a lovakkal, a madarakkal, a kutyákkal.

– Egy kőszínházi társulat tagságára sem cserélnéd el az életedet?

– Már nem. Látom, hogy a kislányomnak mennyire sokat ad ez az életforma. Más kapcsolódása van a világgal. Más a ritmusa. Van ideje. Most 5 éves, de egy tanyát el tudna vezetni. Tudja, mi hol van, hogy kell etetni, mit jelent a születés és a halál. Kapcsolata van a természettel.

– Milyen lenne, ha a lovaiddal együtt kapnál valamilyen szerepet, amolyan Kincsem-féle munkát?

– Az lenne a legjobb! Meglenne pár évre a takarmány meg vehetnénk egy jó traktort. Minden adott hozzá, hogy élni tudjunk egy ilyen lehetőséggel. A folyamatos bemutatóknak köszönhetően én is és a lovak is folyamatos edzésben vagyunk.

– Mit jelent számodra a zene?

– Minden nehézségen átsegít, hangulatot teremt és segíti az érzelmek vezetését. Zene nélkül nincs lovas-show sem, mert unalomba fulladna az előadás. Kislányom születése előtt énekeltem színpadon, azóta leginkább a lószállítóban, főleg fuvar közben.

– A színészi nyelvezeted változott itt a tanyán, távol a városi forgatagtól?

– Változtam. A fiatal nő karakterén időközben átléptem, élettapasztalatom és anyaságom révén formálódok. Ugyanakkor színészi nyelvezetem nem változott, érettebb női szerepeknek van itt az ideje.

(Fotó: Váradi Vivien)

– És talán olyan dolgokat éltél meg, amit más nem. Száguldozol lovakon, talán le is esel róla, és talán megélted azt is, milyen a semmiből előteremteni a napi betevőt.

– Igen. Például egy bála 3-400 kiló. Ismerem azt az érzést,hogy milyen az amikor az ember felszívja magát, mert le kell görgetni a szénát a lovaknak. Ebben már rutinosnak érzem magam. Mert tudom, hogy kell fókuszálni és minden energiát egy helyre összpontosítani. Az ember képes átlépni a határait. Télen fagy van, nyáron meg tikkasztó hőség. A fizikai munka nagyon sok mindenben segíti, előre viszi az embert. A táj látványa, a Bakonyalja pedig kárpótol mindenért. Körbenézek és minden magától értetődő. A természet válaszol.

– Átélheted azt a gyönyörűséget, amit eleink átéltek az 1800-as években, mikor lóra pattanva kilovagoltak az uradalomból a csodásan zöld természetbe.

– Ez így elég romantikusan hangzik, és persze az is, igen. Igyekszem erre is időt szakítani. Mert ez az abszolút szabadság. Ha torkig vagyok, akkor is felnyergelek és irány a Bakony. Jönnek velem a kutyák, megyünk, amíg meg nem lelem a harmóniát.  Más a ritmusa ennek az életformának, mint a városban, számomra sokkal emberközelibb.

– Ez azért egy 0-24-es szolgálat. Ha emellett a csoda élet mellett folyamatosan megtalál a színészet, ami által még teljesebb lesz az életed, úgy gondolom, az életetek megérne akár egy forgatókönyvet is így a harmadik évezred kezdetén.

– Nekem az a legfontosabb, hogy a családom boldog legyen.  Mi ezt nem a kőszínházi keretek és a városi közeg kiszámíthatatlan világában találtuk meg. Természetesen a filmes munkáknak Bence is és én is nagyon örülünk, mert összeegyeztethető az életformánkkal. De a legnagyobb boldogságot az együtt töltött idő jelenti Ajsával.

Írta: Tarnócai Éva

 

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 3
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 8

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 3
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 8

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 2
mbvk 8

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 8
mbvk 2
mbvk 3

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 1
mbvk 8

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...