Jordán Tamás: Nincs igazán képem arról, hogyan kell a színészetet tanulni

Pepita Magazin 2022.08.29. A tanár

Jordán Tamás: Nincs igazán képem arról, hogyan kell a színészetet tanulni

Jordán Tamás úgy volt osztályfőnök a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hogy ő maga nem folytatott színi tanulmányokat. Úgy gondolja, nem csak ismereteket, hanem személyiséget is át kell adni. Bajnak tartja, hogy a mai iskolarendszer olyan, amilyen.

Poggyasz - Cikk közben

– Már a kaposvári színházban foglalkoztatok fiatalokkal, akkori feleségeddel, Lázár Katival. Miért gondoltátok, hogy ezt nektek csinálnotok kell?

– A nyolcvanas években kezdtünk Kaposváron fiatalokkal foglalkozni, és remek előadásokat hoztunk velük létre. Olyannyira, hogy a Bernarda Alba háza előadásáért egy Barcelona melletti fesztiválon megkaptuk az első díjat. Azért is rendkívül értékes ez a díj, mert a Franco diktatúra alatt akkor Spanyolországban még nem volt szabad Lorcát játszani. És, hogy mi mégis játszottunk, az az egész spanyol szakmai közvéleményt felizgatta. Kati rendezte, és én voltam a címszereplő. Az pedig, hogy férfi adja a női szerepet, teljes mértékben deviáns dolognak számított. Szép emlék, hogy később, amikor a Szkéné Színházban vendégszerepeltünk vele, ott volt a nagy színésznő, Ruttkai Éva. Megvárt minket az előadás után, és könnyezett. Babarczy Lászlónak, az akkori kaposvári igazgatónak, annyira tetszett amit a fiatalokkal csináltunk, hogy 1989-ben azt mondta, miénk a stúdiószínpad, és azt csinálunk a fiatalokkal, amit akarunk. Annyira szerettük ezt a munkát, hogy Katival azt gondoltuk, nekünk tanítani kellene, ezért kitaláltuk, hogy létrehozunk egy iskolát. Kaposváron ekkor még nem voltak meg ennek a feltételei, így Budapesten kezdtünk helyet keresni. Ami a Merlin épülete lett, a fővárosi tanácsnak a klubja volt. Én pedig a műszaki egyetem után, mint földmérő mérnök, két évig ott dolgoztam a fővárosnál. Nagyon jól ismertem ezt az épületet, mert ünnepeken ott mondtam verset. A Merlinben minden volt, ami beletartozik az agora, fórum, találkozóhely hármas jelszavába. És persze ott volt a tanítás is.

– Milyen a tanítási módszered?

– Ahhoz, hogy ezt elmondjam, kénytelen vagyok beszélni a tehetség fogalmáról. Azt gondolom, hogy egy négy-öt évesforma gyerekről meg lehet állapítani, tehetséges-e? Nem lehet még tudni, hogy mihez van tehetsége. De azt látni lehet, hogy úgy villan a szeme, olyan a tekintete, úgy reagál, hogy ebből észrevehetően ügyes, motoszkál benne valami. Hogy mi lesz a tehetséges gyerekekből, azt leginkább a körülmények határozzák meg. Igen lényeges, hogy a fiataloknak nagyon hamar kell jelentős személyiségekkel találkozniuk. Azért vagyok elkeseredve, hogy a magyar oktatás olyan, amilyen, mert az első négy osztályban nem kapják meg azt, amire szükségük lenne. A tanárokat nem fizetik meg, ezért kevés értékes ember vállal munkát általános iskolai pedagógusként. Ha pénzügyminiszter lennék, olyan fizetést adnék az alsó tagozatban tanítóknak, mint az egyetemi tanároknak.

– Az se valami sok, úgyhogy ezzel nem mondtál túl nagyot.

– Sajnos igazad van, de azt akartam ezzel mondani, hogy azért kell, hogy az általános iskolában fontos személyiségek legyenek, mert nem csak a tudást kell átadni, hanem a személyiséget is, amit a tanár hordoz.

– Te is átadsz személyiséget?

– Személyiséget keresek. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andorral úgy lettem osztályfőnök, hogy egyikünk se járt a színművészetire. Ez egy paradoxon.

– Attól, hogy nem volt szakirányú végzettségetek, még taníthattatok?

– Nem tudom, hogy milyen szabályok vannak. Ma már feltételezem, hogy szigorúan vesznek ilyesmit. De akkor Székely Gábor volt a rektor, és úgy gondolta, hogy mi erre alkalmasok vagyunk.

– Miután téged nem vettek föl, te hogyan felvételiztettél?

– Tisztában vagyok vele, hogy mennyire lehet izgulni. A fiatalok várakoznak a folyosón, nem is tudják milyen a terem, ahová behívják őket, azt sem, kik várnak rájuk. Tapasztalatból tudom, mert én is kétszer buktam el felvételin, hogy micsoda szorongás van a gyerekekben. Az első számú feladatomnak azt tekintettem, hogy amennyire lehet, ezt a szorongó feszültséget meg kell próbálni csillapítani, vagy megszüntetni. Andorral azt kértük minden jelentkezőtől, hogy írjanak egy oldalnyi önéletrajzot. Ez arra volt jó, hogy amikor látható izgalommal bejött a növendékjelölt, azt mondtam neki, „jó napot kívánok, foglaljon helyet!” Leült tőlem úgy hetven centire. Az önéletrajzzal a kezemben, beszélgetni kezdtem vele. Megkérdeztem, hogy például Ferencnek, vagy Ferinek szólítják otthon. Ha azt válaszolta, hogy Ferinek, megkértem, hadd szólítsam én is úgy. Majd valami olyasmivel folytattam, hogy „olvasom az önéletrajzában, nagyon szereti a kutyákat. Hát milyen kutyája van?” Ezután a kutyákról kezdtünk diskurálni. Az önéletrajzok mindegyikénél található olyan pont, amiről lehet fecsegni. Ettől általában oldódik a feszültség, a diákjelölt látja, hogy esetleges elképzeléseivel ellentétben, mégsem vagyok emberevő. Eközben a metakommunikáció is fontos. Megtapasztalom, hogy ez a fiú vagy ez a lány, érdekel engem, vagy sem. Nem abból döntöm ezt el, hogy a kutyájáról mit mond, hanem ahogyan mondja. Ahogy fogalmaz, néz, szünetet tart, elmosolyodik, elkomorodik. Aztán megkértem, hogy mondjon el egy verset, bár már akkor is meggyőződésem volt, hogy egy tizennyolc éves gyerek nem tud verset mondani. Nem is vártam el a teljesítményt. Arra voltam kíváncsi, milyen az a vers, miért választotta? Beszélgettünk róla. Nekem nem kellett, hogy jól mondja. A szörnyűség akkor volt, amikor rájöttem, hogy ezt a gyereket betanították, mert ebből nehéz volt megállapítani, hogy mi van benne. De azért nem becsültem le a produkció szerepét sem, például figyeltem arra, hogyan beszél.

– Nyilván az is fontos, milyen az énekhangja.

– Szerencsés esetben ült bent valaki, aki ezt bírálta el, mert nekem aztán énekelhet akárki, szinte akármit. Ennyi idős koromra bevallom, hogy totálisan botfülű vagyok. Azért volt nagy pechem, mert az általános iskolában az énektanárnőtől kaptam húsz fillért, vagy nem tudom mennyit, hogy én ne énekeljek a többiekkel, ne rontsam el a jól kialakult összhangzatot. Ez vétkes pedagógiai gondolat, mert nem megtanítani akart, hanem lebeszélni.

– Hogyan fogtál hozzá tanításhoz?

– Azzal kezdtem, hogy be kell vallanom, nincs igazán képem arról, hogyan kell a színészetet tanulni. Azt el tudom mondani, mit gondolok magáról a színészetről. Ennek kapcsán egy mesét mondtam el arról, hogy van egy négy-ötévesforma gyerek a játszótéren, azt képzeli, hogy egyedül van. A bokor mögött állok, ezért nem lát. Én viszont azt látom, hogy a combjai közé vesz egy faágat, és elkezd rajta nyargalni. Ő az indián lovas. Teljesen beleéli magát ebbe, elpirul, hátranéz, nem jön-e az ellenség, lehúzza a fejét, hogy ne akadjon bele a képzeletbeli faágakba. Meglát valamit, megrémül, ösztökéli a lovát, majd valamit célba vesz. Látom rajta, hogy minden porcikájában ő az indián lovas, mert ezt a maga által vállalt szerepet ő éli. Ha előjövök a bokorból, és azt mondom, „idefigyelj, nagyon tetszett amit csináltál, megmutatnád nekem még egyszer?,” ,megmutatja, ugyanazokat csinálja, de nem jó a ritmusa, mert már csak mutatja, nem éli az indián lovast. Én olyan színészetet szeretnék tanítani, amiben a növendékek megpróbálják megélni azt, amit a szerepük megkíván. Magam is ilyen vagyok. A két véglet, ami úgysincs, az illusztrálós, meg az átélős színész. Azokat a színészeket, akik tökéletesen tudnak illusztrálni, vagyis teljes mértékben el lehet hinni, hogy amit mutatnak, az velük megtörténik, mert olyan a szakmai tudásuk, például ilyen volt szegény Haumann Péter, ilyen Kern Andris, elfogadom. De, ha nem ennyire tökéletes a tudás, akkor abban mindig van ritmushiba, mindig van valami, ami nem stimmel, mert nem éli, hanem mutatja. Ahhoz pedig igen nagy technikai tudás kell, hogy olyan tökéletesen mutassa, hogy azt el lehessen hinni.

– A Merlint most felújítják, és te jelezted, hogy esetleg szívesen igazgatnád újra. Tanítani is szeretnél még?

– A tanítást nem zárom ki. Már beszéltem a főpolgármesterrel, ha a Merlint, amit én csináltam, újra építik, az a látszat, hogy azt ismét nekem kellene vezetni. De nyolcvan fölött nem szeretném azt a hibát elkövetni, hogy jelentkezem igazgatónak, mert amilyen világban élünk, céltáblává válnék az életkorom miatt. Tuti, hogy rengeteg támadást kapnék én is, meg az is, aki arra biztatott, hogy legyek én az igazgató.

– De erőt és kedvet érzel még magadban ehhez?

– Hogyne! Legesleginkább ezt csinálnám. Erőt is, kedvet is érzek. De bármi lesz a Merlinnel, az ottani munkában szívesen részt veszek. Azt, hogy agora, fórum, találkozóhely, a Merlinben ismét komolyan gondolnám.

Írta: Bóta Gábor

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Óz, a varázsló - A klasszikus mese új köntösben a Kolibri színpadán

Pepita Magazin 2023.01.18.
Az idei évad első nagyszínpadi produkciójaként egy klasszikus mesét láthat új köntösben a Kolibri Színház közönsége; január 28-án, szombaton mutatják be az Óz, a varázsl&oacu...

Évkezdés a Radnóti Színházban

Pepita Magazin 2023.01.18.
A magyar kultúra napján a repertoár darabjai mellett közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval is várja a n&ea...

A Pick Szeged Zrt.-nél próbálnak a Szegedi Nemzeti Színház művészei

Pepita Magazin 2023.01.17.
Az önkormányzati fenntartású intézmények ideiglenes bezárása miatt a Pick Szeged Zrt. által felajánlott helyszínen folynak a Szegedi Nemzeti Színház egyik márciusi bemutatója, a Hegedűs a há...

Járt ösvény

Peremartoni Krisztina: A színészet nekem egy eszköz amivel megélhetem a saját szabadságomat

Pepita Magazin 2023.01.16.
Szenvedélyes világutazó, de leginkább a földdel bensőséges viszonyt ápoló kultúrákat szereti. Önkénteskedett Szumátrán egy orangután rehabilitációs központban, volt favág&o...

Újvári Zoltán: Valami felfalja az embert. Valami kényszer

Pepita Magazin 2022.12.20.
Pécsről eljött egy Janus Pannonius-díjjal, a következő évben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd kamaraszínházi színészként elsőként, a legjobb férfialakítás díját is neki &iac...

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

Hangadó

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Kritika

Látszatélet – Magányos emberek a Kamrában

Pepita Magazin 2023.01.23.
Betódulunk a Magányos emberek szereplőinek házába. Nem zavar bennünket, hogy többen otthon vannak közülük. Végig bámuljuk a lakásukat, a vécétől a könyvespolc köteteiig.

Dühös vígjáték – A Szeget szeggel a Vígszínházban, Rudolf Péter rendezésében

Pepita Magazin 2022.12.30.
Totálisan elzüllött, romlott város, rossz törvényeit nem betartó népét látjuk karneváli forgatagban, örök mozgásban, álarcban, vagy anélkül, a Szeget szeggel Rudolf Péter által re...

Vidámság és pusztulás – Az Egy szerelem három éjszakája ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Pepita Magazin 2022.12.29.
Halálhírt hozva is mókáznak a Három királyok az Egy szerelem három éjszakája előadásának elején, ifj Vidnyánszky Attila rendezésében, a Pesti Színházban. Még privatizá...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A tanár

Meczner János: Volt tanítványom vitte tovább az osztályt

Pepita Magazin 2023.01.25.
Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház korábbi igazgatója, kezdeményezte, hogy beinduljon a bábszakos képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyre amikor rákényszerí...

Nincs megfelelő követelményrendszer – Szakály György a táncképzésről

Pepita Magazin 2022.12.27.
„Már nem lehet azt mondani, hogy kövér vagy, kicsit le kellene fogyni, nem vagy elég ügyes”, mondja Szakály György, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas táncos, a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori rektora. ...

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Legendák

Jordán Tamás 80

Pepita Magazin 2023.01.15.
Jordán Tamás ma 80 éves. Kicsit lassabban mozog, mint régen, de megmaradt az egykori csillogó szemű, nagyot álmodni képes fantasztának, aki újabb és újabb dolgokat eszel ki, és amire esetleg más legyintene, h...

Húsz éve halt meg Schütz Ila

Pepita Magazin 2022.12.11.
Schütz Ilára, a karizmatikus színészre, ma 20 éve a fürdőkádjában találtak rá holtan, a gyomrában túladagolt gyógyszerekkel, a fürdővízben hajszárítóval. Máig nem tudni po...

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

A rendező

Vaszkó Bence: Nem égettem fel magam mögött semmit

Pepita Magazin 2023.01.10.
A József Attila Színházból egy hatalmas isztiméri farmra repítette családját Vaszkó Bence színművész, aki nem sokkal előtte Anastasius volt A pápanőben. Három évvel korábban a nyíregyh&...

Puskás Tamás: Szellemek vannak mindaddig, amíg a szeretet hiányt szenved

Pepita Magazin 2022.12.14.
Nemrég olvastam egy interjút Esztergályos Károllyal, aki azt nyilatkozta, hogy szerinte az egész életművéből, egy Csehov kisregényből készült filmje, aminek történetesen az a színházigazgató volt ...

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

A jövő nagyjai

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...

Kopek Janka: Mindig egy új világba csöppenek

Pepita Magazin 2022.12.19.
Kopek Janka színésznő, műsorvezető, a Vígszínház társulatának tagja. Színpadi és filmes munkák mellett nemzetközi menedzsmenttel is foglalkozik. Nemrégiben cukrász végzettséget is szerzett. Vele...

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Mester Dávid: A saját határaim állandó feszegetése természetes

Pepita Magazin 2023.01.26.
Azóta figyelem, mióta először meghallottam a Félkegyelműben, a Háború és békében majd a Liliomban a felcsendülő zenéjét. Nem megszokott, a nagy tudás mentén letér az útról és ...

Viktória grófnő Veszprémben

Pepita Magazin 2022.12.22.
Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes műv&eac...

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Felvétel

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...

Thuróczy Szabolcs: Ez a szakma eléget, miközben hamuvá válik az ember

Pepita Magazin 2022.12.16.
Nem sok jogi egyetemet végzett színészünk van, sőt olyan sem sok, aki ennyiszer megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mint Thuróczy Szabolcs. Olyan színészünk meg végképp nem sok van, aki kar&aac...

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...