Feltétel nélküli szerelem, féltékenység, megcsalás és megcsalatás. Fura szerelmi négyszöget írt meg Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékában. Mohácsi János rendezésében kegyetlenül, észveszejtően mulatságosan kiborul a bili, miközben a Vígszínház előadása a szerelem himnusza is.
Van abban valami felemelő, hogy egy fiatal cselédlány beleszeret egy nála sokkal idősebb, örökösen zsémbelődő, pokróc módjára viselkedő, a magányos ebédjénél is akkurátus rendet tartó, rigolyás bútorasztalosba. Stohl András Sipos urat az előadás elején már-már taszítónak játssza. Állandóan felfortyan, méltatlankodik, parancsolgatva kurjongatja, hogy mikor húzza le a lány a cipőjét, mit mikor és hogyan tegyen az asztalra. Érezhető, hogy ez nap mint nap ismétlődik, aminek monotonitását meg ezt a macsó stílust, fölöttébb lehetne utálni. De Irma olyan ügybuzgó lelkesedéssel teszi a dolgát, akkora örömmel sertepertél körülötte, olyan tágra nyílt, csillogó szemekkel bámulja, hogy nyilvánvaló, ő csodának látja. Waskovics Andrea Irmaként, érezteti ezt a feltétlen rajongást. Leperegnek róla a keményen, olykor akár durván kiejtett szavak, és ő amikor Mérgesnek szólítja, akkor abban annyi imádat, odaadás van, hogy attól még a kőszikla is meglágyulna.
Nem így Sipos. Ő továbbra is mogorva, fel-felcsattan, a lány pedig rendületlenül elhalmozza az áhítatos figyelmével. Valósággal csüng rajta. A kettőjük közti „libikóka” játék máris feszültséget ad az első jeleneteknek. Kicsit talányossá is teszi azokat, hogy mi a fenét szeret ez a roppant kedves lány egy ilyen otromba fickón? Nyilván sokan már több Az üvegcipő előadást is láttak, és ők is megtapasztalták, ha a produkciónak ez az „alapozása” nem működik jól, ha nincs meg rögvest a két színész között a vonzásnak és a taszításnak ez az elementáris erőtere, akkor nem sok jót ígér az egész. De most szerencsére nagyon is megvan. És ez hamarosan hatványozódik, amikor Kovács Patrícia betoppan Adélként, panziós nőként, aki szállást ad Siposnak, mint hamarosan szemrehányás áradatából kiderül, ingyen, amihez még potya koszt is jár. Szeretők ugyanis. És ezért a nő bizony sok tekintetben kitartja a férfit. De azért egy fiatal szeretője is van, amiért meg Sipos tehet neki szemrehányást. Ugyanakkor Sipossal meglehetős erőszakossággal össze is akar házasodni. Kovács eljátssza a középkorú, fölöttébb kívánatos, nagy szexuális étvágyú nőt, akinek kedvére van, ha markában tarthatja a hapsikat. Stohl pedig minden mogorvasága, búskomorsága, faragatlansága dacára megmutatja, hogy Sipos markáns férfi, akire nem véletlenül hajtanak a nők. Tizenkettő nem egy tucat belőle. Igazi egyéniség. Így ami taszító benne, az is lehet vonzó. Nézőpont kérdése. No meg a szerelemé, ami bárkit megszépíthet kívül-belül. „Szerelemhez nem kell szépség,/ szerelemhez nem kell ész,/szerelemhez nem kell semmi más,/ csak szerelem és kész”, éneklik a Fekete Péter című operettben. Némiképp erről regél Az üvegcipő is. A látszólag nagyon össze nem illők végül összepasszolnak. De addig tényleg kiborul a bili, aminek fő helyszíne a második felvonás, a lakodalmas jelenet. Mohácsi András tipikus vidéki udvarházat tervezett, aminek kereteit szinte szétfeszíti a hatalmas dínomdánom. Remete Krisztina jelmezei megidézik a darab száz évvel ezelőtti időszakát.
Mohácsi most is parádésan mozgat tömeget, ezúttal a fokozatosan lerészegedőket alaposan meg is táncoltatja Kovács Márton mindinkább bevaduló koreográfiája, és az általa vezetett zenekar felpörgő ritmusa szerint. Lüktetnek-pulzálnak az italozók, kikurjongatnak olyasmit, amit józanul nem tennének. Mindenkinek egyéni arca, karaktere van, de mégis mint egy nagy szörny, együtt imbolyog a többiekkel, vagy alkoholgőzösen ropja a tömegben. Ekkor kibukik az emberek valódi énje. Átvitt értelemben lemeztelenednek. Zsigerből adják magukat, pusztító- és önpusztító erővé válnak. Olyan ennek az ereje, hogy bár tudjuk, vígjátékot nézünk, mintha meglenne az esélye annak, hogy tragédia történik, és kő kövön nem marad. Ezt a felvonást alaposan át is írta Mohácsi István dramaturg és a rendező. Beiktattak néhány áthallásos mai beköpést is. Adél és szeretője, Császár Pál, a nagy ribilliót kihasználva vonulnak félre, hogy az esküvő napján is „összebújjanak”. Medveczky Balázs snájdig fiatalembert alakít, aki fölöttébb kívánja Adélt. A lelepleződésük vezet oda, hogy Sipos faképnél hagyja az újdonsült feleségét.
A harmadik felvonás a nagy kicsapongást követő feljelentés miatt a vizsgálóbírónál zajlik. Beidézték a díszes kompánia színe-javát. A fal melletti székeken ülnek egymás mellett, és Horváth Szabolcs megformálásában, az az őrmester, aki az imént még a lagzijukban mulatott, a hivatalosságok merev, érzéketlen durvaságával kezeli, Fesztbaum Béla rendőrtanácsosa pedig méltatlanul hosszú ideig várakoztatja őket. Ezalatt végig mustrálhatjuk valamennyiüket. Zömében megfáradt, kiégett arcokat látunk.
Nem a szokásos happy end Molnáré és rajta keresztül Mohácsié. Gúnyosabb, szarkasztikusabb annál. Az orrunk alá dörgölik, hogy milyen ócska hely a világ, de ez a két fura szerzet, Irma és Sipos, mégiscsak egymásra találnak, van sanszuk a boldogságra. Hát, bár kicsi az esély, próbálkozzatok ti is, üzenik nekünk némi kajánsággal.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Vígszínház/Dömölky Dániel
