Ahogy a magyarok által kedvelt Sisinek megvan a mítosza, úgy már az ő életét feldolgozó Elisabeth című musicalnek is. Most az Erkel Színházban élesztette újjá Szente Vajk, naná, hogy sztárszereposztással, például Vágó Bernadettel, Szinetár Dórával, Ember Márkkal, Veréb Tamással, színes-”szagos” előadásban.
Van benne minden, ami kell, amit el is vár ettől a műfajtól a néző, monumentális látvány, dalok, táncok, dráma, kalandos életút, gyilok, halál, megengesztelődés, de közel sincs benne egyértelmű boldog végkifejlet. Ahol a megtestesült Halál csókja jelenti a címszereplő számára a megváltást, hát az ugye közel sem rózsaszínbe burkolódzó hepiend.
Michael Kunze és Lévay Szilveszter darabja jobb mint a musicalek átlaga. Nem is lett belőle világsiker. Ám itt ezen a tájékon, a volt Habsburg birodalom környékén, viszont igencsak megdobogtatja a közönség szívét. Ott, ahol a politika furtonfurt belegyalogol az emberek magánéletébe, nem hagy nekik nyugtot. Vagy ahol a magánélet is beletaposhat a politikába, mondjuk a háttérből a császár anyja irányíthat temérdek mindent.
Sötét tónusú zenék is vannak
A minden irányú befolyásolás, a manipuláció az úr. És ennek érzékeltetésére még sötét tónusú zenék is vannak, a természetesen kötelező slágerek mellé. Nem csak főleg könnyedségek, mint amúgy látszólag fajsúlyos témákat feldolgozó, jó néhány musical esetében, amelyekre nem akarok ujjal mutogatni, megtettem már párszor. Lévay Szilveszter hathatósan gyúrt egybe a különböző figurák, hangulatok kifejezéséhez rock-, elektronikus-, szimfonikus- és világzenét, amit Drucker Péter remekül vezényel el, de hát ez nála alapjárat. Örülök neki, hogy A trón előadásában a színpad bal-széle elé szorított zenekar visszakerült oda, ahová való, középre. Így sokkal jobban tartható a kontaktus a szereplők és a karmester, rajta keresztül pedig a muzsikusok között.
Michael Kunze szövege a valóságot és a fikciót gyúrja eggyé Müller Péter Sziámi magyarításában. A Halál például önálló személyiséggé válik. Már-már hősszerelmessé, de azért gyakran visszahúzódó, mert tisztában van vele szegény, hogy meglehetősen sok bajt tud okozni, amit gyakran naná, hogy okoz is készséggel. De azért Elisabeth hosszú ideig „megkíméltetik”, miközben folyamatosan „kísértetik”, merthogy stílszerűen írjam, a kaszás halálosan belezúgott. A fiatal Sisit Kovács Gyopár adta a premier szereposztásában, akibe már kecskeméti debütálásának idején is bele lehetett habarodni. El is halmozták ilyen szerepekkel. Ott „véletlenül” játszotta már a fiatal Sisit, és még nagyobb „véletlen”, hogy azt az előadást is Szente Vajk rendezte, mint a mostanit.
Nagyon haragudott a gazdagokra
Többen átkerültek abból a szereposztásból az Erkelbe. Például Ember Márk, Luigi Lucheni a szegény sorból érkező, hamar anarchistává váló, Elisabeth életét kioltó, a börtönben magával végző alak képében. Nagyon haragudott a gazdagokra, elhatározta, hogy az egyikük életét kioltja. A darabban összetett figura lett belőle. Ember Márknak jól áll, ha rendre szépfiút játszik, de talán még inkább, ha nem azt. Eljátssza ezt a gyűlölettől buzgó fickót, de közben cinikus éleslátással kommentálja is az eseményeket. Tulajdonképpen agyafúrt értelmiségit ad, aki mindenkinél inkább felfogja mikor mi történik, és nem rejti véka alá a véleményét. Amit azért mégiscsak torzít a gyűlölettől áthatott tudata, és még bonyolultabbá tesz némiképp bohócos lénye. Izgalmas.
A felnőtt Elisabeth Vágó Bernadett, akit kiadós taps fogad, amikor fiatal énjével úgy váltják egymást, hogy villanásnyi időre együtt vannak a színen, így feltehetően neki is szól ez a taps. Vágó gyönyörűen énekel. Eljátssza ezt a szabadságra termett nőt, akit nem hagynak szabadnak lenni, a Halál bele is énekli a képébe, hogy majd csak vele lehet szabad, de ezt a sajátságos szabadságot azért az előadás végéig mindketten halogatják. A magyarországi, vagy harminc évvel ezelőtti, a Szegedi Szabadtéri Színpadon tartott ősbemutató, majd az Operettszínházban kiadós sikerre vitt, Kerényi Miklós Gábor által rendezett, produkció legendás Halála Szabó P. Szilveszter volt. Ő a nyáron az Arénában meg is rendezte a darabot, nosztalgikus szereposztással. Most is alakítja benne Max kis, de általa karakteressé tett szerepét. Nehéz vele versenyre kelni, alig-alig lehet, ám Veréb Tamás állja a sarat.
Rideg mint a jég
Az ellentétek embere, olykor gáláns úr, lángolóan szerelmes, vonzó, de gyakran taszító, és azt is érzékelteti, hogy azért ő igencsak veszélyes. Puskás Péter Ferenc Józsefként megmutatja a befolyásolhatóságát. Hogy nem áll két lábon a földön. Hogy nem is eléggé férfi, hogy az anyja azt is eléri nála, amit ő abszolút nem akar. Történelmileg nyilván sok minden megkérdőjelezhető ebből, de ebben az előadásban ő ilyen. Szinetár Dóra Zsófia főhercegnője ellenben elementáris. Igazi hatalmát megtoldja az anya gyermeke fölötti hatalmával. Rideg mint a jég, de mégis követelné magának a szeretetet, amire csöppet sem szolgált rá, ám annak kicsikarásával próbálkozva zsarol. Hátborzongató és nevetséges egyszerre. Fajsúlyos alakítás.
A csaknem állandósult alkotógárdában Túri Lajos Péter koreográfusként nem csak a tettre-kész tánckart mozgatta meg, hanem a színészeket is úgy, hogy a táncok nem mindig revü-elemek, nem ritkán kifejezőek. Rákay Tamás díszlete kellően monumentális, forgószínpad használatával különböző alakzatokat vesz fel. Kovács Yvette Alida jelmezei forma- és szín-gazdagok.
Szente Vajk rendezése profi. Érzékelteti, hogy zömében jó hangulatúak lehettek a próbák, hogy kemény munka volt, és tovább formálódóban a csapat.
A siker pedig most sem marad el.
