Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20. A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemutatójának debütáló rendezője Puskás Samu.

Poggyasz - Cikk közben

Fantasztikusan jó, mély orgánumod van. Mintha nem is a tiéd lenne!

Mondják, hogy nem illik a fizimiskámhoz, majd egyszer összeérünk.

Nálad a rendezés jött először szóba a pályaválasztás kapcsán?

Először a színészet. Tartottam attól, hogy egy színészdinasztia (a szülei Puskás Tamás és Básti Juli- a szerk.) harmadik generációjaként lépjek itthon erre a pályára, külföldön szerettem volna szerencsét próbálni, ez persze csak egy merész álmom volt egészen tizenhét éves koromig. Aztán érettségi után egyetlen ismerős, vagy kapcsolat nélkül kiköltöztem Londonba. Ipari Formatervező szakot végeztem a Middlesexi Egyetemen azzal az alapvető céllal, hogy megtanuljak anyanyelvi szinten angolul. Persze a felnőtté válás küszöbén a fészekből való kirepülés, az idegenben való egyedül boldogulás, hasonlóképpen motiváló súllyal esett latba.

Miért pont ezt?

Mert még két lábra sem álltam, már rajzoltam. 91. Stúdiós voltam tizenkét évesen az egyetemi felvételizők közt. Benne volt a kezemben a tízezer óra, ez adott volt. Fel is vettek öt londoni egyetemre, de az iparművészeti tanulmányok terhe alatt mélyre hajol az, aki nem törik. Életem legnehezebb három éve következett. A végcél addigra Amerika volt és a filmszínészet.

Ez megtörtént?

Mire elvégeztem az egyetemet, öcsém pont leérettségizett, így közösen vágtunk bele a kalandba. Mindkettőnket felvettek a New York Film Academy firenzei campusára, ahol egy osztályba jártunk, fél évre rá pedig vaskos ösztöndíjjal felvételt nyertünk Los Angelesbe, ahol másfél évig tanultunk. Így hát Amerikából jöttünk, híres mesterségünk címere: filmszínész.

Gondolom ez nem ártott a testvéri kapcsolatotoknak.

Azt gondolom egész kivételes bajtársi szövetség a mienk, le is szögeztük, hogy egyedül nagyságrendekkel küzdelmesebb lett volna ez a pár év. Dávid a legjobb barátom, ebben ez idő alatt csak mégbiztosabb lettem! Mi voltunk a Covid-osztály. 2020 márciusában bejelentették, hogy zár az ország, másnap délután gépen ültünk, estére törölték az összes járatot. A hátralévő három hónapot Los Angeles-i időn tanultuk végig, hajnali kettőtől reggel hétig ültünk szakórákon a Zoom előtt, általában egy jó kis előadó művészeti jog modullal zártuk az éjszakát. Júniusban végül summa cum laude lediplomáztunk és tanulmányaink végeztével jogosulttá váltunk egy év szakmai gyakorlatra az Egyesült Államokban. 

Magyarul, mehettetek volna vissza.

Igen ám, de zárva volt az ország, állt az ipar. Végül fél évre jutottunk vissza. Szerencsére, ez idő alatt mindkettőnknek sikerült reprezentációt szereznie, az ügynököm pedig az elmúlt másfél évben minden követ megmozgatott, hogy segítse a munkavízumom megújítását, így két hónapja 104 oldalas ügydossziét adhattam le a bevándorlási hivatalnak. Bármelyik pillanatban jöhet a válasz, egy zöld, vagy piros pecsét. Ha zöld, rajtvonalhoz állhatok színészként az USA-ban.

De még itthon vagy és megrendeztél egy nem akármilyen darabot a Centrál Színházban.

Két éves koromtól, Miskolctól Kecskemétig követtem apámat bárhol rendezett, huszonöt évig tanultam a nézőtér sötétéjéből a nagyokat figyelve, most szakirányú végzettséggel kinti tanáraim, illetve édesapám bíztatására ugrottam fejest a mélyvízbe. 

Egy nem mindennapi családi projekt a tiéd.

Ha játszani kezdek, kőkemény munkával és sok szerencsével anyai ágon egy háromgenerációs színészdinasztiának lehetek a legifjabb tagja. Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz. Belém ivódott őket nézve, hogy lelhetünk örömöt az emberpróbáló munkában, ha azzal a közösség hasznára vagyunk. Ha én kölyökként azt látom, hogy a nap végén a cipészműhelyből térnek haza elcsigázottan, de boldogan, majd beszélgetnek tovább a lábbelikről, valószínűleg az a mesterség vonzott volna minden egyéb felett. Ők azonban a színházból érkeztek, másnap oda indultak, úgy éreztem hadd menjek hát én is. Az elmúlt húsz évben majdnem minden szabad estémet a Centrálban töltöttem, szabadnapjaimat próbán, az elmúlt tízben pedig egyéb teendőim mellett ott segítettem az intézmény működését, ahol épp tudtam.

Szerinted mennyivel másképp fordultál ehhez a darabhoz ennyi világlátottság után, mintha itt éltél volna végig?

Ez a nemzetközi vándorszemszög bár valószínűleg árnyalta a rendezői megközelítést, fundamentálisan nem befolyásolhatta az anyag megítélését. Azt kizárólag a számos remek előadás alakíthatta, amit láttam, illetve a számtalan remek darab, amit olvastam. Rálátást tehát biztosíthat a világlátottság, alapjaiban kiforrott ízlést markánsan nem formálhat. Hogy a rendezéshez esetleg lehet affinitásom, először talán édesapámtól hallottam színmű elemző beszélgetéseink egyike után. A New York Filmakadémián később több tanárom javasolta, hogy ezt az alkotói szerepkört is vegyem fontolóra. Úgy látták konyítok a szövegelemzéshez és saját színészi feladatomon túl, megoldások után kutakodva a történet egészében gondolkodom. Tehát mondhatni komoly szavú biztatásokkal a tarsolyomban akadtam rá tavaly Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című darabra.

Ami igazi szenzáció volt Londonban…

Olyan hisztérikus érdeklődés övezte, hogy komoly igyekezetünk dacára sem tudtunk rá jegyet szerezni, így aztán a londoni Nemzeti Színház könyvtárában megvettük a szövegkönyvet. Rögtön bebizonyosodott, hogy az angol közönség rajongása alapos, a darab elementáris erejű. A Centrál azonnal megkezdte a jogigénylést.

Puskás Tamás foglalta össze tavaly decemberben ennek a darabnak a lényegét. Egy ügyvédnőről szól, aki szexuális abúzussal vádolt embereket véd. Mivel nagyon jó ügyvéd, ezért sok perben sikerül felmentetnie a vád alól az ügyfeleit. Egyszer összejön egy másik ügyvéddel, hirtelen egymásnak esnek, majd randizni kezdenek. Egy vacsora után otthon ismét elkezdődik a szex, de a nő rosszul lesz. A pasi annyira beindul, hogy nem tud leállni, hiába kéri a nő, hogy ne… Kirohan a lakásból, majd feljelenti a férfit szexuális abúzusért.

Az előre kijelölt idősávban nagyszínpadi, rendezői elfoglaltságai miatt a kérdés csak az volt, édesapám helyett ki rendezi meg a darabot a kisszínpadon? Ekkor kért fel engem a munkára. Bizton állíthatom, hogy ez eddigi éltem legizgalmasabb és legkomolyabb feladata. Április 29-én lesz a bemutató.

Mondj egy olyan attitűdöt abból a gondolatfolyamból, amely végigkíséri a rendezésedet, amikor egy kicsit többet kellett gondolkodni, amikor nem rögtön jött a megoldás.

A legtöbb fejtörést talán az okozta, hogy álljon fel a darab vázszerkezete, miközben a színészünk még ezt a monumentális szövegmennyiséget tanulja. De igazság szerint a helyzet az, hogy emberfeletti mutatványnak tartom, ahogy a főhősünket játszó Martinovics Dorina kétgyermekes anyai, illetve Centrálos vezető színésznői elfoglaltságai mellett végigdolgozta ezt a próbafolyamatot, ilyen energiák láttán bizony összecsapja a bokáját az ember és szó nélkül megold minden felmerülő problémát. Nagy szerencsém van, hogy Martinovics munkáját segíthettem, az ország egyik legmegbízhatóbb színészének tartom, a színre vitt anyag ereje pedig vitán felül áll. Hitem e két fő pillér tartóerejébe vetve dolgoztam végig, legjobb tudásom szerint. 

Írta: Tarnócai Éva

Fotók: Horváth Judit

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 2
mbvk 3
MBVK 3 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 1

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
mbvk 3
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 5

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 8

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 3
MBVK 4 - Kategóriák között

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...