Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Ezúttal a szédítően mámorító, vérpezsdítően vad rock and roll volt az, amelynek hatására Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas színművész és rendező is felcsavarta a szőnyeget a József Attila Színház színpadán. Előző évadban a Portugál című darabot, most, első musicaljét rendezte, óriási sikerrel.  Még ma is működik a hatása, átsugárzik a  skatulyába szorító normák, és az istentelen „zene-bonától” tiltó fenyegető magatartás ellen a fiatalok féktelen lázadása.

– Nagyon jó kritikákat kapott Portugál című rendezésed. Csak egyet emelnék ki a sok közül, Petővári Ágnesét: „Lengyel Ferenc rendezésében a Portugál kíméletlen és szerfelett pontos látlelet a második évezred előtti időről, udvariasan az eredeti tőkefelhalmozás időszakának nevezett esztendőkről.” Az Infovilág pedig az utóbbi évek egyik legjobb előadásának tartotta a József Attila Színházban. Sokat vitatott kérdés az első látásra szerelem, viszont ebben a darabban ez megtörtént Lábodi Ádámmal, Becével, akinek voltak fenntartásai ezzel a zsigeri szintű misztikus élménnyel.

– Amit nagyon nehéz a színpadon ábrázolni, az a szerelem. Attól, hogy valaki nem olyan típusú ember, hogy valakibe első látásra beleszeressen, attól még létezik olyan ember, akivel ez simán megtörténik. Két tehetséges fiatal játszotta a főszerepet, Masnit Kónya-Merlin Renáta, Becét pedig Ádám. Reniben látok egyfajta őserőt, hozott valami ösztönöset onnan, ahonnan jön, Délvidékről. Ott még megvan az a fajta őszinteség és tisztaság, amit nem lehet tanulni.

– Rendezői vénával miért fogott meg ez a darab, hisz Retek karakterét színészként 22 évvel ezelőtt a filmváltozatban Szirtes Ágival, Csuja Imrével, színpadon pedig 423-szor játszottad!

– Igen és mivel felkértek rá, így ki kellett találnom, hogy miként nyúlok hozzá. Mit szeretnék elmesélni, illetve mi az a plusz gondolat, amit még nem fogalmaztak meg a történettel kapcsolatban.

– Volt valami, ami kimaradt abból a csodajó előadásból?

– Abban az előadásban a szerelmi szál nagyon meg lett „vágva”. Nekem hiányzott. Az embereket tökéletesen ábrázoltuk, de a konfliktusból hiányzott az a tragédia, ami miatt megtörténtek azok a dolgok, amik láthatóvá váltak. Olyan ikonikus előadás volt, hogy a színészi játékok elvitték magukkal a miérteket. Arra gondoltam, hogy én viszont eljátszom a kottát. Nagyon pici változtatásokat kértem, de megmaradt a humor, sőt! Igazi chaplini megoldások kerültek a darabba. Az ízléshatáron belül lettek kipatikázva a karakterek. Nagyon fontos volt számomra az apa lánya kapcsolat is. Mekkora teher egy apának az, ha tudja, hogy a lánya nem ebbe a faluba való, mert értékesebb és több, de nem tud elmenni, mert nincs hozzávaló partner. Ez egy nagyon nehezen megélhető dolog. A lány beleszeret egy falun átutazó fiúba. Összeroppan, majd az aggodalomtól az apa is. Van megoldás? Sugalltam egyet! Lehet, hogy ezeknek az embereknek szörnyű az élete, az is lehet, hogy mind alkoholisták, buggyantak, mégis szerethetőek, mert ott vannak mindig és befogadnak. Van móka, derű, kacagás, még akkor is, ha sírunk, mert ez egy igazi közösség.

– A Made in Hungaria, is felkérésre készült, vagy te szeretted volna megcsinálni?

– Felkérésre, amit nagyon szívesen vállaltam. A hatvanas évek a gyerekkorom. A rock and roll is az életemhez tartozott. Én is léggitároztam a Csavard fel a szőnyeget című számot. Ami érdekelt még ebben a munkában, egyfajta hiányérzetből fakadt, ugyanis nem láttam még itthon olyan musicalt, előadást, vagy zenés színházat, ahol a színészek egyenrangúan táncolnak a táncosokkal, jó színészek, ráadásul kiválóan énekelnek. Ez a hármas egység az, ami nagyon ritka. Ennek összehozása komoly törekvés volt részemről. És létrejött. Spielberg West Side Storyja attól volt lenyűgöző, - nemcsak az én számomra, - hogy a táncosok a levegőben röpködnek, miközben kiválóan énekelnek és remek színészek is egyben. Erre törekedtem és a Made is Hungáriánk így lett egyszerre szórakoztató, pörgős, fordulatos, tréfás és látványos. A kor sajátosságait is sikerült szórakoztatóan belecsempészni az előadásba. Még a szörnyűségeit is, a besúgásokat, tiltásokat, miközben a fiúk szerelemre, szabadságra és a rock and rollra vágytak. A főszereplő Amerikából jön vissza és végül, fellép a barátaival a Ki Mit Tud selejtezőben. Mikor a párttitkár megfenyegeti őket, egy lázadás tör ki, és ezt fémjelzi a Viva Rock and roll! A pontos magyarázat, a gondolatom, a rendezői üzenetem a 2. felvonásban robban, mikor a rendőrök is megjelennek és a párttitkárral együtt elviszik az összes hangszert. Viszont ott marad az ünneplő tömeg és a rock banda. Mi történik? Elkezdenek akapella játszani, énekelni. Ugyanazt a számot, a Viva Rock and Rollt. Ekkor érkezik meg a kor és a darab ars poeticája. ’Mert elviheted a hangszeremet, de én akkor is tombolni fogok és felszedem az utcaköveket is, ha kell! ’ Ez a zene úgy is szólal meg, ahogyan kell, olyan hevülettel, olyan emelkedett, átütő és felemelő érzelmekkel, ökölbe szorított kezekkel, hogy nagyon hat a közönségre. Így mindenki érzi, hogy nincs megállás. Ettől vált komolyabbá a mű, a prózai részek is erősebbé. A színpad bármelyik részét nézzük, mindenhol lendület és történés van. Ehhez fantasztikus partnert találtam Gyulai Júlia koreográfus személyében, aki pontosan megérezte mire gondoltam. A másik munkatársam a díszlettervező, Ábrahám Péter, a Portugált is ő tervezte, lenyűgöző és izgalmas teret alkotott, ahogy a jelmezekben Ónodi Mara. Nagyon kevés idő állt rendelkezésre. Augusztus 22-én kezdtünk el dolgozni és alig 6 hét alatt létrehoztunk egy előadást. Egyik néző barátom fogalmazta meg a minap előadás után, hogy ilyen fajta musical még nem volt Magyarországon, ez már Amerika!

– Ha most rendezhetnél egy filmet, milyen témát, milyen műfajban dolgoznál fel?

– Mindenképpen azt érzem, hogy hiányzik a világból a humor, a nevetés és az a fajta népünnepély, amely éppen ebben a Made in Hungáriás korban dívott. Hogy tudtak örülni egymásnak az emberek! Egy korsó sörnek, egy virslinek, egy táncnak, annak, hogy kiöltözhettek, ahogy összeölelkeztek és nevettek. Ez most nincs. Akkor mindenki egyformán nyomorult volt, egyenrangú és bulizott, amikor csak tehette. Ez hiányzik. Talán kis lépésekkel, kis csoportokkal még sikerülhet. Mára beköltözött az emberek közé a bizalmatlanság. Bármilyen témához nyúlnék, humor, játékosság nélkül, nem tenném soha. Beszélgetni sem lehet anélkül. Az az ember, aki tud magán nevetni, akinek van öniróniája, nem lehet veszélyes. Azok a veszélyesek, akik túlságosan sokat képzelnek magukról. Mindenképpen olyan filmet csinálnék, - legyen az dráma, vagy bármilyen komoly történet, - hogy lehessen nevetni rajta. Miért van erre szükség? Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit. Teljesen sosem engedjük el magunkat. Még akkor sem, ha egyedül vagyunk.

– Ezt most komolyan mondod?

– Nagyon komolyan.

– Van azért olyan szituáció, amikor elengeded magad?

– Biztos, hogy van. Hogyne lenne!

– Nem akkor töltődsz fel igazán?

– Inkább azt mondanám, mi az, amit beengedek. Minél több dologra vagyok nyitott, annál inkább töltődöm és gazdagodok. Mostanában elengedtem a filmrendezést, mert lefoglaltak a teendőim. Befejeztük a Keresztanyu sorozatot. Befejeztem a Semmelweis-filmet Koltai Lajos rendezésében. Nagyon élvezetes munka volt, szerettem csinálni. Egyetlen olyan figura vagyok a filmben, amely nem létezett, de a történet szempontjából fontos, hisz ő a miniszteri biztos. Most pedig el fogok utazni a Kolumbiai őserdőbe, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorba versenyezni. Mikor hazajövök, forgatom tovább a Drága örökösöket. Utána pedig csak olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, ami személyes történet, nem munka. Írom a regényemet, amelynek csak a feléig jutottam el. Szeretném befejezni.

– Azért létezhet olyan megkeresés a színház részéről, amelynek nem tudsz ellenállni?

Mindig létezik olyan ajánlat, amelyre nem lehet nemet mondani.

Írta: Tarnócai Éva