Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Pepita Magazin 2022.10.12. A rendező

Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Fotó: RTL/Sárosi Zoltán

Ezúttal a szédítően mámorító, vérpezsdítően vad rock and roll volt az, amelynek hatására Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas színművész és rendező is felcsavarta a szőnyeget a József Attila Színház színpadán. Előző évadban a Portugál című darabot, most, első musicaljét rendezte, óriási sikerrel.  Még ma is működik a hatása, átsugárzik a  skatulyába szorító normák, és az istentelen „zene-bonától” tiltó fenyegető magatartás ellen a fiatalok féktelen lázadása.

Poggyasz - Cikk közben

– Nagyon jó kritikákat kapott Portugál című rendezésed. Csak egyet emelnék ki a sok közül, Petővári Ágnesét: „Lengyel Ferenc rendezésében a Portugál kíméletlen és szerfelett pontos látlelet a második évezred előtti időről, udvariasan az eredeti tőkefelhalmozás időszakának nevezett esztendőkről.” Az Infovilág pedig az utóbbi évek egyik legjobb előadásának tartotta a József Attila Színházban. Sokat vitatott kérdés az első látásra szerelem, viszont ebben a darabban ez megtörtént Lábodi Ádámmal, Becével, akinek voltak fenntartásai ezzel a zsigeri szintű misztikus élménnyel.

– Amit nagyon nehéz a színpadon ábrázolni, az a szerelem. Attól, hogy valaki nem olyan típusú ember, hogy valakibe első látásra beleszeressen, attól még létezik olyan ember, akivel ez simán megtörténik. Két tehetséges fiatal játszotta a főszerepet, Masnit Kónya-Merlin Renáta, Becét pedig Ádám. Reniben látok egyfajta őserőt, hozott valami ösztönöset onnan, ahonnan jön, Délvidékről. Ott még megvan az a fajta őszinteség és tisztaság, amit nem lehet tanulni.

– Rendezői vénával miért fogott meg ez a darab, hisz Retek karakterét színészként 22 évvel ezelőtt a filmváltozatban Szirtes Ágival, Csuja Imrével, színpadon pedig 423-szor játszottad!

– Igen és mivel felkértek rá, így ki kellett találnom, hogy miként nyúlok hozzá. Mit szeretnék elmesélni, illetve mi az a plusz gondolat, amit még nem fogalmaztak meg a történettel kapcsolatban.

– Volt valami, ami kimaradt abból a csodajó előadásból?

– Abban az előadásban a szerelmi szál nagyon meg lett „vágva”. Nekem hiányzott. Az embereket tökéletesen ábrázoltuk, de a konfliktusból hiányzott az a tragédia, ami miatt megtörténtek azok a dolgok, amik láthatóvá váltak. Olyan ikonikus előadás volt, hogy a színészi játékok elvitték magukkal a miérteket. Arra gondoltam, hogy én viszont eljátszom a kottát. Nagyon pici változtatásokat kértem, de megmaradt a humor, sőt! Igazi chaplini megoldások kerültek a darabba. Az ízléshatáron belül lettek kipatikázva a karakterek. Nagyon fontos volt számomra az apa lánya kapcsolat is. Mekkora teher egy apának az, ha tudja, hogy a lánya nem ebbe a faluba való, mert értékesebb és több, de nem tud elmenni, mert nincs hozzávaló partner. Ez egy nagyon nehezen megélhető dolog. A lány beleszeret egy falun átutazó fiúba. Összeroppan, majd az aggodalomtól az apa is. Van megoldás? Sugalltam egyet! Lehet, hogy ezeknek az embereknek szörnyű az élete, az is lehet, hogy mind alkoholisták, buggyantak, mégis szerethetőek, mert ott vannak mindig és befogadnak. Van móka, derű, kacagás, még akkor is, ha sírunk, mert ez egy igazi közösség.

– A Made in Hungaria, is felkérésre készült, vagy te szeretted volna megcsinálni?

– Felkérésre, amit nagyon szívesen vállaltam. A hatvanas évek a gyerekkorom. A rock and roll is az életemhez tartozott. Én is léggitároztam a Csavard fel a szőnyeget című számot. Ami érdekelt még ebben a munkában, egyfajta hiányérzetből fakadt, ugyanis nem láttam még itthon olyan musicalt, előadást, vagy zenés színházat, ahol a színészek egyenrangúan táncolnak a táncosokkal, jó színészek, ráadásul kiválóan énekelnek. Ez a hármas egység az, ami nagyon ritka. Ennek összehozása komoly törekvés volt részemről. És létrejött. Spielberg West Side Storyja attól volt lenyűgöző, - nemcsak az én számomra, - hogy a táncosok a levegőben röpködnek, miközben kiválóan énekelnek és remek színészek is egyben. Erre törekedtem és a Made is Hungáriánk így lett egyszerre szórakoztató, pörgős, fordulatos, tréfás és látványos. A kor sajátosságait is sikerült szórakoztatóan belecsempészni az előadásba. Még a szörnyűségeit is, a besúgásokat, tiltásokat, miközben a fiúk szerelemre, szabadságra és a rock and rollra vágytak. A főszereplő Amerikából jön vissza és végül, fellép a barátaival a Ki Mit Tud selejtezőben. Mikor a párttitkár megfenyegeti őket, egy lázadás tör ki, és ezt fémjelzi a Viva Rock and roll! A pontos magyarázat, a gondolatom, a rendezői üzenetem a 2. felvonásban robban, mikor a rendőrök is megjelennek és a párttitkárral együtt elviszik az összes hangszert. Viszont ott marad az ünneplő tömeg és a rock banda. Mi történik? Elkezdenek akapella játszani, énekelni. Ugyanazt a számot, a Viva Rock and Rollt. Ekkor érkezik meg a kor és a darab ars poeticája. ’Mert elviheted a hangszeremet, de én akkor is tombolni fogok és felszedem az utcaköveket is, ha kell! ’ Ez a zene úgy is szólal meg, ahogyan kell, olyan hevülettel, olyan emelkedett, átütő és felemelő érzelmekkel, ökölbe szorított kezekkel, hogy nagyon hat a közönségre. Így mindenki érzi, hogy nincs megállás. Ettől vált komolyabbá a mű, a prózai részek is erősebbé. A színpad bármelyik részét nézzük, mindenhol lendület és történés van. Ehhez fantasztikus partnert találtam Gyulai Júlia koreográfus személyében, aki pontosan megérezte mire gondoltam. A másik munkatársam a díszlettervező, Ábrahám Péter, a Portugált is ő tervezte, lenyűgöző és izgalmas teret alkotott, ahogy a jelmezekben Ónodi Mara. Nagyon kevés idő állt rendelkezésre. Augusztus 22-én kezdtünk el dolgozni és alig 6 hét alatt létrehoztunk egy előadást. Egyik néző barátom fogalmazta meg a minap előadás után, hogy ilyen fajta musical még nem volt Magyarországon, ez már Amerika!

– Ha most rendezhetnél egy filmet, milyen témát, milyen műfajban dolgoznál fel?

– Mindenképpen azt érzem, hogy hiányzik a világból a humor, a nevetés és az a fajta népünnepély, amely éppen ebben a Made in Hungáriás korban dívott. Hogy tudtak örülni egymásnak az emberek! Egy korsó sörnek, egy virslinek, egy táncnak, annak, hogy kiöltözhettek, ahogy összeölelkeztek és nevettek. Ez most nincs. Akkor mindenki egyformán nyomorult volt, egyenrangú és bulizott, amikor csak tehette. Ez hiányzik. Talán kis lépésekkel, kis csoportokkal még sikerülhet. Mára beköltözött az emberek közé a bizalmatlanság. Bármilyen témához nyúlnék, humor, játékosság nélkül, nem tenném soha. Beszélgetni sem lehet anélkül. Az az ember, aki tud magán nevetni, akinek van öniróniája, nem lehet veszélyes. Azok a veszélyesek, akik túlságosan sokat képzelnek magukról. Mindenképpen olyan filmet csinálnék, - legyen az dráma, vagy bármilyen komoly történet, - hogy lehessen nevetni rajta. Miért van erre szükség? Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit. Teljesen sosem engedjük el magunkat. Még akkor sem, ha egyedül vagyunk.

– Ezt most komolyan mondod?

– Nagyon komolyan.

– Van azért olyan szituáció, amikor elengeded magad?

– Biztos, hogy van. Hogyne lenne!

– Nem akkor töltődsz fel igazán?

– Inkább azt mondanám, mi az, amit beengedek. Minél több dologra vagyok nyitott, annál inkább töltődöm és gazdagodok. Mostanában elengedtem a filmrendezést, mert lefoglaltak a teendőim. Befejeztük a Keresztanyu sorozatot. Befejeztem a Semmelweis-filmet Koltai Lajos rendezésében. Nagyon élvezetes munka volt, szerettem csinálni. Egyetlen olyan figura vagyok a filmben, amely nem létezett, de a történet szempontjából fontos, hisz ő a miniszteri biztos. Most pedig el fogok utazni a Kolumbiai őserdőbe, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorba versenyezni. Mikor hazajövök, forgatom tovább a Drága örökösöket. Utána pedig csak olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, ami személyes történet, nem munka. Írom a regényemet, amelynek csak a feléig jutottam el. Szeretném befejezni.

– Azért létezhet olyan megkeresés a színház részéről, amelynek nem tudsz ellenállni?

Mindig létezik olyan ajánlat, amelyre nem lehet nemet mondani.

Írta: Tarnócai Éva

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kísértettörténetet mutat be december 30-án a Centrál Színház

Pepita Magazin 2022.12.05.
December 30-án mutatják be a 2:22 (egy kísértettörténet) című produkciót a Centrál Színházban; a Magyarországon először látható darab főbb szerepeiben Martinovics Dorina, Ágoston Katalin, L...

Frida, az élet múzsája címmel tartanak bemutatót a Nemzeti Táncszínházban

Pepita Magazin 2022.12.05.
Frida, az élet múzsája címmel tart bemutatót a Duda Éva Társulat a Nemzeti Táncszínházban december 7-én, szerdán; a Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldol...

Ősbemutatóra készül a Déryné Társulat

Pepita Magazin 2022.11.30.
Jánosi Ferenc Szemet szemért című művét tűzi műsorra a Déryné Társulat; a darab ősbemutatóját Kis Domonkos Márk rendezésében láthatja a közönség december 9-én a Déryné...

Járt ösvény

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...

Horváth Károly: Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak egyféle dologgal foglalkozzak

Pepita Magazin 2022.10.26.
Először beszélgettem polihisztorral. Szinte azonos fajsúllyal és tehetséggel dübörögnek benne a színpadi szerepek, mint a leírt betűk, sőt a zene bűvölete és a festészet iránti kegy is oly magasra repí...

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

Hangadó

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Kritika

Kényszeres mániák – Csoportterápia, kis sikerekkel

Pepita Magazin 2022.11.29.
Mulattató kedvességgel mutatja be a kényszeres mániákat a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? előadása a Belvárosi Színházban. Rengeteget nevetünk mások, vagy akár a saját gyengeségeinken.

Profanizált zsenialitás – Bartók és Kodály mint bohócpáros

Pepita Magazin 2022.11.28.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése, Vecsei H. Miklós szövege, az Ifjú barbárok, lerántja a szobortalapzatról Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Némiképp profanizálják őket. Kicsit...

Kis magyar mustra – Új Alföldi rendezés, új darab

Pepita Magazin 2022.11.10.
Se veled, se nélküled típusú család tagjait mutatja Alföldi Róbert rendezése a Centrál Színházban, a magyartenger, ami Bíró Bence dramaturg első színpadra került darabja. Telivéren életk...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A tanár

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Fullajtár Andrea: Igen csúnya kör volt

Pepita Magazin 2022.10.24.
Fullajtár Andrea továbbra is osztályfőnök szeretett volna maradni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de többek között ezt mondja: „Amikor már délutánonként zokogógörcseid vannak m...

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Legendák

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.

Maros Gábor halálára

Pepita Magazin 2022.10.27.
Másodéves főiskolásként, Sancho Pansaként az Operettszínházban, a La Mancha lovagjában, robbant be a színi világba, és 75 éves múlt, amikor immár lényegében eltűnve belőle, Szeksz&aacut...

Szacsvay 75

Pepita Magazin 2022.10.27.
Szacsvay László, a kis szerepek nagy színésze, ma 75 éves. Amikor elvétve főszerepet kapott, igencsak bizonyította, hogy erre is alkalmas. De gyakran egyetlen nézésbe többet sikerül belesűrítenie, mint másnak ny...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A rendező

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Pepita Magazin 2022.10.12.
Ezúttal a szédítően mámorító, vérpezsdítően vad rock and roll volt az, amelynek hatására Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas színművész és rendező is felcsavarta a szőnyeget a József Att...

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

A jövő nagyjai

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...

Mosolygó Sára: A színházban érzed, ha megáll a levegő

Pepita Magazin 2022.10.25.
Mosolygó Sára nemrég fejezte be a nagyszabású Most vagy soha! című film forgatását, amiben Petőfi Sándor feleségét, Szendrey Júliát alakítja. A színésznő a vásznon és a sz...

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Fekete Gábor: Nem akarok olyan ember lenni, aki a múltjában ragadt, vagy a jövőjében él

Pepita Magazin 2022.10.24.
A színészek együttes munkája akkor lesz igazán értékes, akkor tudnak csapatként is nagyszerűt varázsolni a színpadra, ha a színész személyisége külön-külön is szabadon kiteljesedik. E...

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Felvétel

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...

György Lea: Közelről tapasztaltam, miként ápolják a magyar hagyományokat a Távol-Keleten

Pepita Magazin 2022.10.19.
Angol-matematika szakon végzett, majd felköltözött Budapestre szerencsét próbálni. Külkereskedő szeretett volna lenni, mégis gyártásvezető lett egy animációs stúdióban. Azóta dolgozik a filmparb...

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...