Hargitai Iván: Óriási adománya a földi kultúrának, hogy létezik a színház!

Pepita Magazin 2022.06.21. A rendező

Hargitai Iván: Óriási adománya a földi kultúrának, hogy létezik a színház!

Megrendezte a Kartonpapát, ezt a groteszk, imádnivalóan drámai, vagy talán cinikusan tragikomikus történetet arról, hogy képesek vagyunk-e illetve készen állunk-e élni szabadon, miután szinte egész életünket behálózta egy erősebbnek vélt akarat? Hónapokig dübörgött bennem Hargitai Iván rendező által megrendezett Kartonpapa létjogosultsága. Aztán évek múlva megnéztem a Fame musicalt szintén a fehérvári színházban és sokoldalúsága annyira oldalba lökött, hogy a Szutyok rendezésén már meg sem lepődtem. Saját magának állít akadályokat, de magával visz bennünket a hátán, miközben csak pislogunk zseniálisan egyedi gondolatai előtt.

csanyi cikk

– Mennyiben más eszközöket használ, mikor tanít, mint amikor rendez?

– Azok a színészek, akikkel egy professzionális színházban dolgozok, természetesen gyakorlottabbak, hisz a saját színészi eszközeik sokkal inkább készen vannak. A Pesti Magyar Színiakadémiás tanulóimnak, akik éppen elvégezték a középiskolát, itt állnak a felnőttkor küszöbén és tele vannak zabolátlan érzésekkel, nagy ambíciókkal. Ők azért járnak ide, hogy felvegyék őket az egyetemre. Nyilván több segítségre van szükségük, mikor egy-egy gondolatot, vagy érzést kell megvalósítani. Éppen emiatt, a gyerekekkel való közös munkában van egyfajta tétnélküliség-érzésem, amitől sokkal önfeledtebbnek, kreatívabbnak érzem magam és felszabadít, hogy nem kell megfelelni a közönségnek. Az ember gátlástalanabbul mer kipróbálni mindenfajta izgalmas, teátrális eszközt. Próbálom ezt a könnyedséget, lazaságot megtartani a színházi munkámban, de időnként rajtakapom magam, hogy sokkal frissebb a gondolkodásom az iskolában.

– A tehetség ugyan nem függ össze a diplomával, mégis nagyon fontos...

– ... a tanítás, a tanulás. Valójában nagyon felhígult a szakmánk. Vannak kivételek, akiknek nincs ugyan diplomájuk, mégis páratlanul tehetségesek és fantasztikus szakmai pályát futottak, futnak be. Mégis fontos tanulni, hisz csak így lehet munkát kapni, ugyanis egy színháznak – törvénybe van iktatva – 75%-ban diplomás színészekkel kell dolgoznia. Tehát ezeknek a fiataloknak nagyon fontos, hogy komolyan készüljenek fel a felvételire. Két éve vagyok osztályfőnök, a koronavírus-járvány komolyan hátráltatta a közös munkát, mégis a 14 fiatalból már hatot felvettek és még nem fejeződtek be a felvételik. Ez komoly siker.

– A József Attila Színház megújult, új gondolatok, gondoskodás fémjelzi és művészeti igazgatója is lett, aki nem más, mint Ön!

– Amikor baj van egy színházban, mindig az igazgatót szidják. Ha pedig jól működik, akkor annak is az igazgató az oka, hisz döntések sorát kell meghoznia. Lehet, hogy kap javaslatokat, de azokból is neki kell szelektálnia. Szerintem ilyen fontos döntések sora volt az, hogy Nemcsák Károly igazgatónk leszerződtetett egy társulatot, és az igaz, hogy ezeknek a színészeknek nagy része eddig is ott dolgozott, de a mai felállás egy szervesebb kötődést jelent és egyfajta anyagi biztonságot is. Másrészt nagyon erőteljes fiatalítás zajlik. Legalább hat olyan fiatal került a színházhoz, akik tele vannak energiával. Kónya Merlin Renáta, Kulcsár Viktória, Horváth Csenge, Lukács Dániel, Lábodi Ádám és Fekete Gábor. Sok új erő. A másik fontos dolog az volt, hogy Nemcsák Károly megbízott bennem annyira, hogy leszerződtetett, mint művészeti vezetőt, amely státusz régóta nem volt a színházban. Bízunk abban, hogy a jelenlegi rettenetesen nehéz gazdasági helyzetben a József Attila Színház megkapja a felújításra szánt pénzt. Ezt nemcsak az épület érdemelné meg, hanem a társulat is, hiszen jelenleg Budapest technikailag egyik legrosszabb állapotú színháza a miénk. Szeretnénk, ha a mostani művelődési ház jellegétől eltérően a nézők nagy örömére a terveknek megfelelően egy XXI. századi modern színház lenne. Ahogy a szlogenünk sugallja: A kultúra kincstára a család színháza. Eddig is fontos volt, hogy minél ambiciózusabb rendezők dolgozzanak nálunk, viszont most ritka erős évad elé nézünk, hisz olyan rendezői gárda vonul fel, mint még soha: Kiss Csaba, Bagó Bertalan, Lengyel Ferenc, Guelmino Sándor és jómagam. Ezzel együtt a műsorpolitikánk is megújul, a Made is Hungária profi és szórakoztató könnyedségétől a Karamazov testvérekig sokfajta igényt kielégítünk. A cél egy népszínház létrehozása.

– Mi az, ami rendezői szemmel most foglalkoztatja?

– Az amit rendezni fogok! Szabó Magda Régimódi története és Dosztojevszkij Karamazov testvérek című drámája. Ez alkalmas arra is, hogy mint társulat még jobban megismerjük egymást, épüljünk és szakmailag is erősödjünk együtt. A Karamazov testvérek komolyabb érzelmi, szellemi megmérettetés. Azzal együtt, hogy Dosztojevszkij nem a mondatok költészetében merül el, hanem evangélium-szerűen, szerintem egyébként nagyon primitíven ír. Nem titkolt célja volt, hogy megértsék és a történetein keresztül olyan gondolati, érzelmi síkra emelje az olvasókat, - esetünkben a nézőket - amely beindítja a személyes impressziókat. Van-e morál, vagy nincs, ha van, honnan származtatjuk? Van-e viszonylagossága, vagy sem? Ezek olyan gondolatok, amelyek ma is dübörögnek az ajtón. Ne rekedjünk meg azon a szinten, hogy azért, mert a világ gonosz és cinikus, nekünk is olyanná kell válnunk. Az erről való gondolkodás igénye egyfajta érzelmi, szellemi megmérettetés, színésznek, rendezőnek, nézőnek egyaránt. Több, mint harminc történeten keresztül mesél el izgalmasan, szórakoztatóan és szinte észrevétlenül filozofikus gondolatokat.

– Nem lehet egyszerű rendezési feladat egy ilyen szöveget színpadra alkalmazni, hisz a karakterek fejlődésére sincs annyi idő, mint amit több száz oldal megenged.

– Szerencsére már valami tapasztalatom kialakult, hogyan kell Dosztojevszkijt színpadra alkalmazni, hisz ez már a harmadik műve, amivel foglalkozom. Székesfehérváron rendezhettem A félkegyelműt és a Bűn és bűnhődés. Ezúttal én írom a szövegkönyvet, mert jobban ki tudom hasítani ebből a masszából azt a gondolati ívet, amit ez a regény képvisel. A színház alkalmas arra, hogy egy-egy zenével, képpel, szituációval, néma játékkal pótoljon 80-100 oldalt. A jelenléti színészet fantasztikus gazdagsággal bír és ha jól van mindez kitalálva, akkor képesek leszünk színpadon átadni azt, amit Dosztojevszkij papírra vetett. Az, hogy a fejemben van a szereposztás, meg a díszlet, nagyon sokat segít a történetek formálásában.

– A tehetség faktor mennyire számított a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame című előadás fiatal szereplőinek kiválasztásában?

– Ez egy hosszútávú pálya. Mindenféle sztorim van a tehetség megfogalmazásánál. Volt olyan színész, akit már rég eltemetett a szakma, mikor egyszer csak középkorúként óriási karriert futott be. Volt olyan, aki később tündökölt, aztán eltűnt. Vagy aki nagyot dobbantott a pályája elején, majd eltűnt örökre. Éppen emiatt óvatosan bánok azzal, hogy kijelentsek dolgokat. Ez a pálya pszichésen és fizikailag terhelt szakma. A felvételik, castingok arra jók, hogy lássuk, hogy egy adott feladatban egy karaktert valaki mennyire ügyesen tud képviselni. Amikor felvettem a Fame szereplőit, nem arról döntöttem, hogy a kiválasztott mennyire tehetséges, hanem arról, hogy mennyire alkalmas arra a munkára. Éppen ezért nem szabad összekeverni a casting sikert a tehetséggel.

– Vannak álmai?

– Az, hogy leszerződtem a József Attila Színházhoz, szeretnék minél több időt itt eltölteni és minél izmosabb társulat létrejötténél bábáskodni. Amikor ebben a században ennyire beszűkül a szórakozás a digitális világba, - hozzáteszem, nagyon magas színvonalú tud ez lenni – akkor hihetetlenül fontos az, hogy esetleg valamihez fel kell öltözni és a készülődés örömét fűszerezni lehet színházi büfés élő beszélgetésekkel. Az előadáson együtt lélegzel több száz emberrel és ott helyben születik meg valami az orrod előtt, amit nem tudsz visszajátszani. Óriási adománya a földi kultúrának, hogy létezik a színház! Van itt nekem bőven tennivalóm, hisz minden színész más, minden generáció más. Sokszor panaszkodunk arra, hogy a nézők felszínesebbek lettek, a kevésbé gondolatgazdag dolgok érdeklik, szerintem tekintsük kihívásnak ezt a tényt és a legnagyobb tisztelettel csapjuk be őket. Egyfajta szórakozáson keresztül kapjanak életszagú gondolatokat.

Írta: Tarnócai Éva

Fotók: Kállai-Tóth Anett/ József Attila Színház

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Balázs Zoltán rendezte előadással nyílik a Via Carpatia nevű lengyelországi színházi fesztivál

Pepita Magazin 2022.10.05.
Balázs Zoltán rendezése, Adam Mickiewicz lengyel romantikus szerző Ősök című drámájából készült előadás nyitja szombaton a Via Carpatia nevű közép-európai színházi fesztivált ...

Kihirdették a Prima Primissima Díj 2022-es jelöltjeit

Pepita Magazin 2022.10.04.
A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették. Az elismeréseket decemberben vehetik át a d&iac...

Bodó Viktor rendezésében mutatják be A kastélyt a Vígszínházban

Pepita Magazin 2022.10.03.
A kastély című előadás premierje látható október 8-án, szombaton a Vígszínház nagyszínpadán. A Kafka regénye alapján készült darabot Bodó Viktor rendezésében mutatj&aa...

Járt ösvény

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...

Bajomi Nagy György: A színészek sosem nőnek fel igazán

Pepita Magazin 2022.08.12.
A Tűzvonalban című tévésorozat szereplőjeként óriási népszerűségre tett szert a Jászai Mari-díjas Bajomi Nagy György. A Jordán Tamás igazgatta szombathelyi színháznak  11 évig volt ...

Balázsovits Lajos: Magyar színpadon akarok magyar színész lenni

Pepita Magazin 2022.07.06.
Balázsovits Lajos a Nemzet Színésze! 1946-ban született Nagykanizsán. 1969-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ugyanabban az évben csatlakozott a Madách Színház társulat&a...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Hangadó

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Szilágyi Tibor: Óvom a hangom minőségét, a hangszeremet, ahogy egy muzsikus a hegedűjét

Pepita Magazin 2022.04.27.
Szilágyi Tibor már fiatal színészként jól keresett a szinkronizálással. Messze zengő, férfiasan öblös, igencsak karakteres hangja, ma is keresett „portéka”. Úgy gondolja, a szinkronizálá...

Csankó Zoltán: Nem túl akarok lenni rajta, hanem jól szeretném megcsinálni

Pepita Magazin 2022.03.29.
Csankó Zoltán a legkeresettebb szinkronhangok viadalában idén a második, tavaly az első lett. Bámulatosan el tudja változtatni a hangját, egészen különböző karaktereket tud megformálni vele. Például ...

Kritika

Gyűlölet és béke

Pepita Magazin 2022.09.29.
Hamar fájdalmas indulat, gyilkos düh követi a kedvesen bukolikus betlehemes játékot. Vérbe fordul az idillikus jelenet. A Gólem Színház kávéházi előterében, ahol kényelmes fotelokban ülünk, kezde...

Korrupció és iratmegsemmisítés – Magunkon is röhögtünk

Pepita Magazin 2022.09.06.
Az iratmegsemmisítő gép azon nyomban működésbe lép, amint bejelentik, hogy revizor érkezik a városba. Nem kell előásni valahonnan, kéznél van az íróasztalon, hosszan hallatszik a zümmögése.

Szerelmi téboly

Pepita Magazin 2022.08.30.
Tele viháncolják a színpadot a Szentivánéji álom színészei. Árad belőlük a játékkedv. Nem férnek a bőrükbe a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Budaörsi Latinovits Szính&...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

A tanár

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Jordán Tamás: Nincs igazán képem arról, hogyan kell a színészetet tanulni

Pepita Magazin 2022.08.29.
Jordán Tamás úgy volt osztályfőnök a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hogy ő maga nem folytatott színi tanulmányokat. Úgy gondolja, nem csak ismereteket, hanem személyiséget is át kell adni....

Földessy Margit: Nem vagyok jó alattvaló

Pepita Magazin 2022.07.30.
Földessy Margit túl közel engedi magához a gyerekeket, nincs távolságtartás, és nincs benne semmi tanáros. Miközben az általa harminckilencedik éve vezetett Földessy Margit Színjáték és Dr&...

Legendák

Mucsi 65 – Idegnyugtatóként is szolgál

Pepita Magazin 2022.09.09.
A ma 65 éves Mucsi Zoltánról a szerepei alapján tévesen gondolják sokan, hogy civilben is gyakran kiabál, sűrűn van felpaprikázott hangulatban, totálisan kiakadva, és széles mozdulatokkal, ingerülten hadonászi...

Öt éve halt meg Lorán Lenke – Áradt a humora

Pepita Magazin 2022.08.27.
Lorán Lenke ma öt esztendeje hunyt el. Kirobbanó energiái voltak csaknem a hosszú élete végéig.

Bíró Eszter 45 – Alkotóereje teljében van

Pepita Magazin 2022.07.21.
Bíró Eszter ma 45 éves. 17 esztendősen robbant be a magyar színházi köztudatba. Válogatáson kapta meg a Miss Saigon címszerepét. Ráadásul a jogtulajdonos kikötötte, hogy a Szegedi Szabadtéri Já...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A rendező

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

Szabó Szonja: Mindig ösztönösen írtam

Pepita Magazin 2022.08.30.
Filmjei, gondolatai értéket hordoznak és valahogy mindig ott felejtődnek egy-egy szereplője arcán. Ezek az ő speciális effektjei. Szabó Szonja rendező megtanult másképp gondolkozni, mégis minden kisfilmje után úgy &eacu...

Kerkay Rita: Nem kell, hogy az emberrel minden megtörténjen ahhoz, hogy színész legyen

Pepita Magazin 2022.07.29.
Mikor megkérdeztem tőle, miért lett rendező, azonnal rávágta, hogy ő nem az. Ő színésznő. A székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze. Olyan színésznő, aki rendez is. Úgy tűnik...

A jövő nagyjai

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...

Jámbor Nándor: A sikernek kőkemény ára van

Pepita Magazin 2022.08.31.
Mikor gyerekkorában megkérdezték, mi szeretne lenni, azt válaszolta, hogy a Nemzeti Színház igazgatója. Ma már nem ez a vágya Jámbor Nándornak, de csak nem esett messze az álmaitól, hisz hat éven &aacut...

Kovács Virág: Hatalmas terheket sikerült a színpadon hagynom

Pepita Magazin 2022.08.01.
Kovács Virág zenészcsaládból származik, édesapja, nővére és húga is zenével foglalkoznak, ám ő igazi lázadó, középső gyermekként mégis inkább a színésze...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Zsuffa Tünde: Már nem tudom elképzelni a regényemet a musical nélkül

Pepita Magazin 2022.08.22.
Nem olvastam őt, csak Az Ég tartja a földet című musicalt láttam - az Erkel Színházban, - amelynek dramaturgja volt, és a történetet is ő írta.  Bevallom, az interjú után, belevetettem magam a Paprika rummal c&ia...

Széles Flóra: Az álmokat kitartóan folytatni kell!

Pepita Magazin 2022.07.14.
A Jakyll és Hyde-ban Emma szerepében énekelt, a komoly énektechnikai és szakmai tudást igénylő érzelmileg telített dalbetétei lenyűgözőek, ám ez a rendkívüli hang még kicsit beelőzi az egyé...

Emlékek

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Felvétel

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...

Benkő Bence: Érdemes megtartani a gerincünket, még akkor is, ha folyamatos szembeszél van

Pepita Magazin 2022.08.23.
Gyermekként minden este a könyvlapozásra aludt el, édesanyja szerettette meg vele az olvasást olyannyira, hogy amikor nem forgat, a szabadúszó színészként dolgozó Benkő Bence könyveket ment, illetve árul egy szek...

Lábodi Ádám: Sokszor el tudom felejteni, hogy dolgozom

Pepita Magazin 2022.06.28.
A Portugál című darab házasságból menekült Bece szerepére igen jó döntés volt választani Lábodi Ádámot, aki nagyon felépítette az otthonról elvágyódó, újat ...