Rácáfol arra a mondásra a 6SZÍN, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Ha váltig kiadós siker A hosszú élet titka, legyen egy teljesen hasonló, kisebb jelenetekből álló produkció ugyanannak a szerzőnek a számítógépéből, ugyanannak a rendezőnek az irányításával.
No jó, a színészeket kicserélték, de az, hogy sokat lehet nevetni, de időnként akár könnyessé is válhat a szemünk, nem változott.
Habkönnyű és elmélyültebb jelenetek váltogatják egymást. Kabaré hatások keverednek tragikusabb felhangokkal, bohózati elemek groteszkbe vagy akár abszurdba torkolnak. A média háttéremberéből könyvkiadóvá avanzsált Rényi Ádám elirigyelhette mások dicsőségét. Azt gondolhatta, hogy ugyan már rá is vetüljön kicsivel több reflektorfény. Meg aztán neki is van annyi közlendője, mint azoknak akiket idáig a sajtó figyelmébe ajánlott. És tényleg van. Eddig három kötete jelent meg. A hosszú élet titka című produkció ugyancsak a 6SZÍN-ben, elbeszélések színpadra állítása, ahogy a Kapuzárási pánik szintén. Enyedi Évával alkalmazták a szövegeket deszkákra, és novellaszínháznak nevezik a műfajt.
Minek örülnénk?
Nem válik minden igazán drámaivá, valódi ütős párbeszéddé, olykor az irodalom a drámaiság fölé kerekedik. Van ami „kivetített” belső monológ. Egy meglett ember például a munkahelyén az ünnepi ajándékozáskor saját magát húzza. Először megdöbben, de nem dobja vissza a cetlit, és nem húz másik nevet, ami a lehető legkézenfekvőbb lenne, hanem eldilemmázik azon, hogy ugyan már, minek is örülne ő? Ami viszont úgy tűnik, egyáltalán nem nyilvánvaló. A megfáradtság, a kiégettség jelei mutatkoznak rajta. Túl van már temérdek mindenen. Lengyel Ferenc érezteti, hogy valószínűleg sok olyan ajándékot kapott már aminek nem örült, de mosolyt erőltetett az arcára, köszönetet a szájára.
Előttünk egy ember, akinek különösebb céljai, örömei már nincsenek, a napi rutin vezéreli, csak létezik és létezik és létezik. De valahogy mégis sikerül kibogoznia a gordiuszi csomót, csak megtalálja a megoldást. Rényi gyakori módszere, hogy látszólag kis semmiségből indul ki, akár nüansznyi dologból, de aztán kiderül, hogy ez sokkal, de sokkal fontosabb a látszatnál, akár valaki vagy valakik sorsát érinti, netán még az országról, a világról is görbe tükröt mutat.
Előre a Corvin-láncért
Az egyik legjobb jelenet, amikor a minisztériumba az államtitkár behívja a Kossuth-díjas írót. Először kölcsönösen udvariaskodnak, majd a Dóra Béla által megformált államtitkár szóba hozza, hogy az nyilván jólesett, hogy az írót megdobták egy Kossuth-díjjal, és kilátásba helyezi, hogy következhet akár egy Corvin-lánc is. De hát ugye ezt meg kell szolgálni, kérnek érte egy kis csekélységet. Kiböki, hogy át kellene írni, modernebbre kellene fordítani valamit. Jó ideig megy a köntörfalazás, hogy ugyan már mit. A Lengyel Ferenc adta író óvatoskodva puhatolózik, majd mind jobban rákérdez. Az államtitkár hebeg-habog. Lerí róla, hogy nehezen böki ki, miről is van szó. Láthatóan ő is meredeknek tartja amit kérni akar. Összevillan a két férfi szeme. Érdeklődve merednek egymásra. Aztán csak kiderül, hogy a biblia átírásáról lenne szó. Az író megrökönyödik, tiltakozik, elképzelhetetlennek tartja. Érveket is mond, hogy ez miért lehetetlenség. Az államtitkár bagatellizálni igyekszik az ügyet, hogy annyi mindent újra fordítanak, írnak, nem nagy ügy ez, elavul a nyelvezet, elavulnak nézetek. A biblia bizonyos passzusai sem felelnek meg az elvárásaiknak. Az is csak egy könyv a sok közül.
Érvek és ellenérvek csapnak össze, de azért a színészek játékából kitetszik az alá-fölé rendeltségi viszony. A Corvin- lánc pedig döntő érv. Meg a pénz is, és az is, hogy az államtitkár felemeli a hangját, egyértelművé téve, hogy ő van hatalmi pozícióban, és a megbízás esetleges el nem vállalása igencsak súlyos következményekkel járhat. Az író kezd hátrálni, puhulni, de még mindig nem és nem a felelete, mire a díjazás összege a többszörösére tornyosul, és ekkor már rapid határidőre bevállalja a nemtelen feladatot. Feltehetően nem először folytatnak hasonló tárgyalást egymással. Valószínűleg már a Kossuth-díjnak is voltak feltételei, az írónak már előtte is hajlott a gerince, most csak tovább megy a damaszkuszi úton.
Kis magyar, nagyon is a valóságból táplálkozó, de abszurdba hajló életkép. Vagy netán nem is annyira abszurd? Mennyi mindenről gondolták sokan, hogy ezt, azt, amazt már tényleg nem merik megcsinálni. Aztán temérdek mindent mertek.
Szanaszét megy minden
De Rényi egyáltalán nem forradalmár. A társadalmi kérdéseknek is jobban érdekli az emberi oldala, mint a politikai. Ír például olyan egykori kórustagokról, akik kitalálják, hogy csinálnak maguknak egy négyszemélyes könyvklubot csak, hogy megint együtt lehessenek. Kezdetben mindenki lelkes. A Mentes Júlia és Parti Nóra által alakított nők különösen. Még „ideológiát” is gyártanak hozzá, hogy miért rendkívül fontos ez. Az első összejövetel remekül sikerül. De aztán jön a széthúzás. A nekem nem volt időm elolvasni a könyvet, az én ezért nem érek rá… Szanaszét megy minden. A négy színész élvezettel passzolja egymásnak a „labdát”, a poénokat. Négyüknek tizennégy jelenetet végigjátszani jutalomjátékot jelent, hiszen rapid módon bújhatnak egyik figura bőréből a másikba.
Lehetnek virtuózok. Mutogathatják az átváltozóképességüket. Megvan a veszélye, hogy ez némiképp esztrád műsorrá, show műsorrá válik, és túlzottan a felszínen marad. Oroszlánrésze lehet a rendezőnek, Lengyel Andornak abban, hogy ez viszonylag ritkán történik meg. Valósággal a színészek partnerévé válik Bartek Zsolt, aki basszusklarinétján Márkos Albert zenéjét játszva a jelenetek közé fúj, és olykor a játékkal egyenértékű aláfestő zenével szolgál.
Miután Rényitől megtudtuk mi a hosszú élet titka, a Kapuzárási pánikból az is kiteszik, mi a hosszú siker fortélya.
