Naná, hogy provokatív Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton Az Eskü című darabja, amit A zsidók szégyene című könyvük alapján írtak. Erőteljesen vitára ingerel. Egy holokauszt túlélő családból származó ügyvéd véd ádáz holokauszttagadót. Ebből aztán igencsak lesz „haddelhadd”.
Undok, házsártos Geyer, a holokauszt tagadó történész-áltörténész pasas, aki évtizedek óta, szorgos kutatómunkával azt iparkodik bizonyítani, hogy 6 millió zsidó halála meg sem történt, azzal csak ilyen-olyan érdekekből hergelik az embereket. Az Inga Kultúrkávézó szűkös színpadára ő jön be először, Incze József megszemélyesítésében. Kapásból sértetten mondja és mondja a magáét, akár szembefordulva velünk, győzköd bennünket is. Bár lepukkantnak, sértettnek, megfáradtnak látszik, nem tűnik kapásból bomlott agyúnak. Érveket sorakoztat egymás után, elferdített logika, de mégiscsak logika alapján.
Egymásba fonódó hazugságindák
Amúgy rémséges hülyeségeket beszél, de lerí róla, hogy abszolút meggyőződéssel mondja ezeket. Egymásba fonódó „hazugságindáit” nem feltétlenül számításból fejtegeti hosszasan, hanem maga is feltehetően hiszi őket. Náci? A nézetei igencsak szélsőjobboldaliak. Sokszor vérfagyasztóan dermesztőek. Amikor Amerikából átjött Ausztriába, a könyvekben is hirdetett tanai miatt, az úgynevezett Tilalmi törvényre hivatkozva, letartóztatták, és amikor megismerjük a börtönben, egyszemélyes cellában, fortyog, elégedetlenkedik, „építi” tovább változatlanul a lehető legnagyobb elszántsággal a tanait. Ám nem párttag, amikor az ultrajobboldaliak akarnak neki védőügyvédet biztosítani, elutasítja. De rövidtávon ki akarja adni az útját Grosswaldnak, a zsidó ügyvédnek is, akit Laki Menyhért alakít. Nem és nem képes megérteni, hogy ugyan már, miért is vállalkozik zsidó létére erre. Arra gyanakszik, amennyire tudja, inkább súlyosan el akarja ítéltetni, mint valójában védeni.
Szópárbajt vívnak egymással egyre emelkedő hangerővel. Élesen a másik szemébe néznek. Undort fejez ki az arcuk. Nehéz lesz elképzelni a közös együttműködést. Kiderül, hogy Grosswald holokauszt túlélők leszármazottja. Édesapja, feltehetően még mindig az egykor történtek miatt, nem bírva szabadulni a traumától, 30 évvel később az akkori megpróbáltatásai miatt öngyilkos lett. Akkor Grosswald anyja megfogadtatta vele, meg is eskette rá, hogy mindig az elesettek, a kiszolgáltatottak oldalára áll, őket fogja képviselni. És mivel Geyer most börtönben van, és a legnagyobb bűnösnek is kijár a védelem, amit a szélsőjobbosokon kívül senki nem akar vállalni, ezért ő eltökélten belevág. Egyébként is az a véleménye, hogy ameddig valaki nem uszít mások bántalmazására, bármilyen hülyeséget mondhasson nyilvánosan, a hazugsághoz is akárkinek megvan a joga, egy egészséges társadalom immunrendszere ezeket kiveti magából, nem paragrafusokkal, nem a jog eszközeivel kell fellépni ellene.
Kiközösítik, ellehetetlenítik
Óvja a kollégája, barátja, hogy ne csináljon ilyet. Kigolyózza magát a szakmából. Mindenkit felbőszít maga ellen, de ő csak megy és megy a maga feje után, mint Ibsen A nép ellensége című váltig megdöbbentően aktuális darabjában Dr. Stockmann, aki feltárja, hogy annak a városkának a gyógyvize, aminek fürdőjéből minden ottani lakos él, mérgező. Kiközösítik, kirúgják, ellehetetlenítik. Ő pedig megmakacsolva magát, köti az ebet a karóhoz. Cserébe úgy eltávolodnak tőle, mintha pestises lenne.
Ez történik Grossvalddal is, totálisan egyedül marad. Még leginkább védencével kapaszkodnak egymásba, pedig nemigen becsülik egymást, nem értenek egyet a másik nézeteivel. Élénkek a szócsatáik. Mindketten alaposan megmozgatják közben az agyukat. Ki-kiborulnak, de a legfontosabb, hogy érvek csatáznak, ahogy persze a bírósági tárgyaláson is. Ügyésznőként Romány Eszter felmondja a törvényeket, és az ellenérvekre, főleg azt bizonyítva, hogy mindent eminensen bebiflázott, kicsit máshogy fogalmazva, fújja őket újra és újra. Tézisek feszülnek egymásnak. Eszmék és rögeszmék, kevésbé érzések. Tézisdrámáról van szó. Ez azt jelenti, hogy az egymást keresztező érvek fontosabbak, mint az érzelmek, mint a jellemvonások. Az egyik szereplő egy tézis, a másik pedig antitézis, és ezek variánsai a különböző figurák. Vagyis nem egészen hús-vér emberek. Ez persze a színészeknek korlátozza a lehetőségeit.
A szóé a főszerep
Kevés az amúgy is, szegény-színházat tükröző kis pódiumon a díszlet, asztal, szék, plexiüveg, ami a beszélőn elválasztja a rabot másoktól. A szóé a főszerep.
Ebből a drámatípusból tán a legerősebb magyar darab a Székely János által írt Caligula helytartója, amiben a zsidó főpap, és a hatalom embere úgy vitatkoznak naphosszat, hogy bár kiadós szópárbajok után, csak képesek megérteni a másikat, és ráadásul ennek megfelelően cselekedni. Ez a Ceausescu kemény diktatúrája alatt írt darab még mindig ugyanolyan dermesztően aktuális, mint Ibsen műve. Ám Puzsér és Farkas már olyan korról írnak, amikor kevésbé képesek az emberek felfogni, akceptálni egymás érveit, ha ellenérdekeltek. Farkas Tamás bírója próbálja képviselni a józan ész szavát, de ő sem megy vele sokra, és túl hivatalosan is teszi, olyan nagyon nem is tehet mást. Jó néhányan régóta hangoztatják, hogy a bíróság jogot szolgáltat és nem igazságot, ez a kettő pedig gyakran meglehetősen távol áll egymástól.
Meg aztán az igazság is képlékeny. Nehéz egyértelműen meghatározni, hogy aki tagadja 6 millió ember halálát, ezzel, ha konkrétan nem is kelt gyűlöletet, nem uszít mások megsemmisítésére, nem tép-e fel még jobban soha be nem gyógyuló sebeket, és ha letagadható ez a tragikus förmedvény, akkor esetleg nem lehetnek-e akik azt gondolják, hogy büntetlenül meg is ismételhető? Végtelen-e a szólásszabadság, és, ha nem, akkor viszont meddig terjed? Az ügyvédet meddig kötelezi az esküje, amit édesanyjának tett, főleg úgy, hogy a mamája teljesen kikészül attól, amit cselekszik.
Számomra a legerősebb jelenet, amikor újra és újra kopog a anyukája ajtaján, ő pedig csökönyösen nem engedi be, kaddist mormol érte. Marton Eszter megkeményedett, mégis kifejező arcát, riadt szemeit, szobormerevségű ülését, amikor az ajtón kívülre kiáltja, hogy neki nincs fia, nem fogom elfelejteni. Laki is ekkor érzékelteti, hogy az ügyvéd úgy istenigazából megrendült. Ez az egyetlen igazi érzelmi szált tulajdonképpen ki is lóg a tézisdrámából. Felfogható a szerzők időleges elgyengülésének, de gondolhatjuk úgy is, hogy ez bizonyítja igazán drámai vénájukat. Brecht sem ragaszkodott furtonfurt a téziseihez, az elidegenítéshez, azért nála is ki-kilóg a humanista lóláb.
Szilvási Szilárd, Szatmári Attila, Bán Henrik, Kós Mátyás adnak még bele az előadásba apait-anyait az általam látott szereposztásban. Érződik, hogy minden színész, alkotó ügynek tartja ezt a produkciót.
Kriszt László rendezésében nincs semmi extravagáns ötlet, nincs rendezői fantazmagória, inspirálva a színészek játékkedvét, hagyja érvényesülni őket, és az ütős szöveget. Hosszú tapssal, nagy tetszéssel fogadja a közönség a produkciót, melynek tagjai közül többen már a szünetben is a darabról beszéltek, vitatkoztak. Bőven van mit megvitatni rajta.
