Györgyi Anna és lánya, Kiss Anna Gizella a színpadon is anyát és lányát játszanak. A lány bejelenti, hogy két óra múlva öngyilkos lesz. Az anya megpróbálja megakadályozni a Jóccakát, anya című produkcióban.
Igencsak kiélezett helyzet. A bejelentéskor is megáll egy pillanatra az ütő a deszkákon és a nézőtéren egyaránt, a Bástya Színházban. A történet szerint este van már. Az elvált Jessie együtt él az anyjával. És egyszerre csak, mint derült égből a villámcsapás, közli vele, hogy végez magával, ráadásul még ma. Pisszenés sem hallatszik. Hatalmas a döbbenet, pillanatokra benn akad a szó az anyában, arca hitetlenkedően kétségbeesettre változik. A lánya rémisztően határozottan néz. Lerí róla, hogy ennek fele sem tréfa. Nem és nem, ez nem vicc, nem elillanó hóbort, nem elmúló depresszió. Félelmetesen eltökéltek a szavai. Fájdalmasan kemények a következő mondatai. A két nő farkasszemet néz egymással. Aztán gyakran kerüli a másik tekintetét. A kis színpadon Rákay Tamás által törvényszerűen is szűkösre tervezett szoba-konyhában, azonban nem bújhatnak ki egymás aurájából.
A nehezen kimondható kimondása
Különösebben nem is akarnak, mert a következő szünet nélküli két óra, ami teljesen azonos a darab szerinti idővel is, az egymással való szembesülésé lesz. Eddigi életük elhallgatásainak „megtörése”. A nehezen kimondható kimondása. Végletes érzések egymásba tolulása. Fájdalmas belehasítás a múltba. Traumák „felfejtése” erős indulati töltettel. Kiss eljátssza, hogy Jessie próbál higgadt maradni. Félelmetesen tárgyilagosan koppannak a mondatai. Köztük sok a szemrehányás. De az okfejtésként feltett kérdéshalmaz is, hogy mi miért történt, milyen volt az apja és anyja közti viszony, mikortól vannak epilepsziás rohamai, milyenek voltak gyerekkorában a rosszullétei, miért nem beszélt ezekről, és még temérdek mindenről az anyja? Közben pedig praktikus dolgokat sorol, mintha egy kiskorút készülne magára hagyni, hogy mi hol található a konyhában, mikor szállít a kisbolt, hogyan kell kényszeresen édességmajszoló anyjának kedvenc nyalánkságait megrendelni, kit értesítsen a halála után.
Ebből kiderül, hogy fordult a kocka, már inkább a lány gondoskodott az anyjáról, aki egyáltalán nem magatehetetlen, csak olyan magának való, ha szól a rádió, van újság, és horgolhat, akkor olyan különösebben másra nincs is igénye.
Egymásra tolulnak a kérdések
Sokat csalódott míg idáig jutott? Netán eleve ilyen magának való, bezárkózó volt a természete? Miért fojtott magába temérdek mindent? Sikerült-e annyira elnyomnia a problémákat, hogy azok ne okozzanak furtonfurt fájdalmat? Miért nem nyílt meg a lánya előtt? És ő miért nem közeledett hozzá kellőképpen? Miért beszéltek el egymás mellett, vagy miért nem beszéltek, miközben sokat éltek együtt, de tulajdonképpen inkább csak egymás mellett. Egymásra tolulnak a kérdések, szinte kergetőznek. És hol jön válasz, hol nem. Egy életen keresztül nem értette egymást ez a mégiscsak összetartozó két ember, akik a maguk módján szeretik is a másikat.
Most eljött a tisztázás ideje. A már megkerülhetetlen, de sok tekintetben mégis megkerült szókimondásé. Györgyi Anna ezernyi árnyalatát játssza el a hárításnak, kifakadásnak, kikészülésnek, könyörgésnek, hazugságnak, zsarolásnak, lelki ráhatásnak. Persze mindenáron meg akarja akadályozni amit a lánya annyira dermesztően eltökélt. A szemei is rimánkodnak. Ő is kérdez, ám hajlíthatatlanul koppanós, gyakran tüskés mondatokat kap válaszul, melyek mindinkább a padlóra sújtják. De próbál felállni. Újra és újra reménykedni. Ismét és ismét köröket futni, hogy eltántorítsa a lányát a megrögzött szándékától.
Kemény „meccs” ez. Életre-halálra szóló. Itt aztán nem babra megy a játék. A két színész, és a rendező, Blaskó Borbála érdeme, hogy a produkció egyáltalán nem válik mesterségesen, felsrófoltan hatásvadásszá, vagy éppen szirupossá, sőt az erőteljesen drámai pillanatokba is többször groteszkbe torkolló humor vegyül, így nincs arról szó, hogy az előadás folyamatosan csak nyomasztaná a nézőt, ami a monotonitás unalmával is fenyegetne, bár bizonyos részeknél érzek ilyen veszélyt. De a produkció zöme magas hőfokú.
Sajátos párbaj
Tom Moore 1986-ban nagy port felvert filmet is készített a témából. Marsha Norman darabját Cseh Dávid ültette át magyarra és a dramaturgiai munkát ugyancsak elvégezte. A mondatok jelentős része szinte süt és üt. Harci fegyver. A sajátos párbaj eszköze. A színészek pedig csaknem a sajátjukként mondják őket.
Olykor közeli hozzátartozók, ha együtt játszanak, azt nyilatkozzák, hogy próba közben átlényegülnek kollégákká, és ugyanúgy dolgoznak, mint bárki mással. Nemigen hiszek ebben. Nem gondolom azt, hogy amikor például éppen Blaskó Borbála a Bethlen Téri Színházban az édesapját, Blaskó Pétert, és az autista öccsét, Blaskó Bencét rendezte a Grane című produkcióban, ami a Peer Gynt sajátos változata, semmi jelentősége nem volt a családi kapcsolatuknak. Nyilván ehhez kerestek előadni valót, és amit közösen átéltek, annak egy része óhatatlanul beépülhetett az előadásba. Vagy amikor Kerényi Miklós Máté és Kardffy Aisha az Art-Színtérben szerelmes pár történetét adják, úgy, hogy maguk is egy párt alkotnak, elég valószínűtlen, hogy nem merítenek semmit abból amit közösen átéltek. Ez plusz feszültséget is ad, azonkívül, hogy érdekesség a néző számára. Még inkább felforrósodhat a levegő attól, amit a színészek a valóságban is átéltek, és a szerepükhöz „transzponáltak”.
Ez is érződik a Jóccakát, anya előadásából, egy méltán elismert színésznő, és a pályája elején lévő, már határozott tehetséget mutató lánya játékából.
