Zsurzs Kati az egyik főszereplője annak a filmnek, amely legutóbb Norvágiában nyert díjat, azt megelőzően pedig az amerikai Tumbleweeds Film Festivalról is elismeréssel térhetett haza. Bátran kijelenthetjük, hogy a Véletlenül írtam egy könyvet a világ minden pontján megállja a helyét, erről pedig a díjai is tanúbizonyságot tesznek. Hazánkban is nagy sikere volt Lakos Nóra filmjének, amelyben Zsurzs Kati társa egy fiatal leány, név szerint Demeter Villő.
A Halhatatlanok társulatának örökös tagja a nemrégiben a Netflix kínálatában is feltűnt moziról, a kollégáiról mesélt és a fiatal magyar művészeket méltatta. A színésznő ugyanis imádja a friss generációt, interjúnkból kiderül, hogy miért, mennyire istápolja őket, valamint az is, hogy mit gondol róluk.
Mindenekelőtt engedje meg, hogy gratuláljak a Véletlenül írtam egy könyvet újabb sikeréhez.
Jaj, nagyon köszönöm az egész stáb nevében. Igen, annak nagyon örülünk, mindannyian. Most épp Norvégiából jöttek haza Lakos Nóráék egy díjjal. Ezúttal a legjobb európai gyerekfilm díját kapta meg a film. Sok helyen rendkívül nagyra értékelik a mozit, ez engem speciel elképesztő nagy büszkeséggel tölt el.
Milyen érzés volt egy ilyen fiatal tehetséggel együtt dolgozni, mint Demeter Villő?
Villő egy nagyon intelligens és rendkívül okos, talpraesett kislány. Ha a pályán marad, szép jövő áll előtte. Elképesztően fegyelmezett és tudatos – csupa „nagyon” jelzőt tudok róla csak mondani. (nevet) Az pedig még tovább emeli Villő fényét, hogy ő elsőfilmes, sosem csinálta ezt eddig és lám, a filmesek a lábai előtt hevernek. Úgy tudom, hogy nagyon jó tanuló, elismert gimnáziumba jár és valami isteni szerencse, hogy betévedt erre a szereplőválogatásra. A film minden kockájában benne van, s minden képkockát színesebbé is varázsol.
Megmondom őszintén a teljes forgatás alatt megfeledkeztem arról, hogy ő valójában még gyerek. Annyira jó hozzáállása volt, hogy az valami elképesztő. Annyiban eszembe jutott, hogy tudtam, gyerekfoglalkoztatásban van és figyelni kell, hogy hány órát dolgozhat. Nagyon jó volt vele játszani. Mindig felkészült volt, tudta, hogy mikor kell komolyan venni a helyzetet, de közben egy nagyon játékos személyiség. Érdekes tehetség, nagyon kíváncsi vagyok, hogy merre viszi az útja. Csak szuperlatívuszokban tudok róla mesélni.
Muszáj megkérdeznem ugyanezt a forgatókönyvíró-rendező hölggyel kapcsolatban is. Milyen volt Lakos Nóra keze alá dolgozni?
Nórával a kapcsolatom olyan magától értetődő volt. Nem kellett sokat beszélnünk, hamar és mindenben megértettük egymást. Nórával viszonylag sokat próbáltunk a forgatásokat megelőzően – már ahhoz képest, hogy erre mennyi időt hagynak a rendezők. Külön kiemelném mennyire tetszett, hogy szervezett közös programokat. Így nem csak beesett mindenki a forgatásra, hanem azon kívül is láttuk egymást. Ő is egy halkszavú típus, aki nagyon ragaszkodik az elképzeléseihez.
El szokta látni instrukciókkal a fiatalokat?
Nem szoktam beleszólni, nem akarom másfelé terelni a fiatalokat, mint amit a rendező mond. Az egy nagyon veszélyes dolog. Nem jó az, amikor az idősebb kolléga meg akarja mondani a tutit. Úgy gondolom, hogy ezt nem szabad csinálni. Ugyanakkor ahol látom, hogy elkél a segítségem és tudok is segíteni, hasznos tanácsot adni, természetesen segítek és adok instrukciókat. Néha nem is segítség ez, inkább csak egy gyakorlati tanács. „Ne oda nézz” vagy „ne úgy ülj le” – tudja, néha olyan egyszerű dolgokkal lehet nagyon segíteni. Mikor látom, hogy kihívást jelent egy mozgás, egy mondat megfogalmazása, vagy egy kellék használata, olyankor megmutatom, hogy én hogyan csinálnám. Aztán a kolléga azt teszi magáévá ebből, amivel tud azonosulni.
Sokszor látom, hogy ezek a picike dolgok tovább lendítik a kollégát. Tudom, hogy nekem is mennyit segítettek annak idején az ilyen helyzetekben és emiatt gondolom úgy, hogy ez még nem árt, ellenben épít. Na, de alapvetően nem szabad rátelepedni a kollégákra, akármilyen fiatalok is. Mindig figyelek arra, hogy a rendezők mit kérnek tőlük és azon utasítások mentén igyekszem én is tanácsokat adni.
A színpadon is egy fiatal rendezővel, Kovács Gábor Attilával is dolgozik. Mesélne az Indulhatunk, Edit néni? című darabról?
Egy nagyon izgalmas darab és feladat is egyben. A szerepem szerint egy olyan nyugdíjas, egykori tanítónő vagyok, aki feladott dolgokat és bizonyos szintig sértve érzi magát, hogy a fia elköltözött, itt hagyta. Edit néni valójában egy áldozati szerepben is tetszeleg maga előtt. Ugye a fia nem hívja, nem foglalkozik vele, ráadásul mindezek fejében a világ másik végére költözött, Ausztráliába. Érzelmi zsarolások láncolata. Aztán rázárul a saját otthonának ajtaja, amit egy betörő tör fel és ez a helyzet, amibe ők ketten kerülnek, másik perspektívát tár az idős asszony elé. Edit néni elmondja minden problémáját a betörőnek, aki elmondja neki, hogy ahhoz ketten kellenek, hogy rossz legyen a viszony egy anya-fia kapcsolatban.
Ez azért az elöregedő társadalmunkat nagyban érinti. Milyenek a visszajelzések a közönség részéről?
Volt egy néző, aki vidékről jött el a feleségével megnézni minket. Egy riport után keltek útra, hogy megnézzék a darabot, mivel érintettek az üzenetét illetően. Az ő gyerekük is külföldön él. Hosszas beszélgetés után elmondták, hogy igenis félre kell tenni az önérzetet és fel kell hívni a gyereket. Olyan édesek voltak. Ahogy megfogalmazta, hogy nem szabad játszani az eszünket és hogy mekkora hülyeség a szeretet útjába állni. De, akik látták, mindenki azt mondja, hogy rettenetesen megérintette őket, hiszen több problémát felvet.
A magány egy központi eleme a darabnak. Ami pedig színesebbé teszi az egészet, hogy a nyugdíjas és a betörő között kialakul egy bizalmi viszony. Azt gondolom, hogy épp ez az abszurditás adja meg a pikantériáját az egésznek. Ettől lesz annyira helyes – főleg, amikor Edit néni már mindent odaakar adni Bandinak, hiszen úgyis bevonul egy öregek otthonába. Emellett pedig rendkívül szórakoztató is, hiszen amikor azt hisszük, hogy tele vagyunk értékekkel, jön egy betörő és annyit mond, hogy „ezt nem tudom eladni”.
Nemrég a Valami madarak című film is hasonló témát dolgozott fel. Ekkora a probléma jelenleg az országban az idősekkel, hogy már a színművészet is reflektál rá?
Valószínűleg ezek kibeszéletlen és megoldatlan problémák. A társadalom szemet huny felette, miközben mindannyiunk környezetében jelen van. Úgy gondolom, erről beszélni kell és kifejezetten örülök annak, hogy fiatal emberek nyúlnak ehhez a témához. Ez egy nagyon bíztató dolog. Az Indulhatunk, Edit néni? rendezője is negyven éves. Azt látom, hogy a mostani aktív korosztály receptorai nagyon élesek, kiválóan veszik észre a fel nem dolgozott társadalmi traumákat. Nagyon tudatos és kifejezetten érzékenyek a mostani fiatalok a szociális dolgokra – emiatt pedig azt gondolom, hogy jó kezekben van az ország jövője. Nyitott szemmel és ami ennél is fontosabb, nyitott szívvel járnak.
A sikerfilm- és színdarab mellett pedig vizsgafilm-forgatásokon is vállal szerepet. Jól látom, hogy kifejezetten fontosnak tartja a fiatal generációval való együttműködést?
Most sorozatban hármat is csináltam. Legutóbb egy fiatal lány, Szendrei Altemira vizsgafilmjében vállaltam szerepet. Egy nagyon érdekes, abszurd, furcsa műfajú dolog volt, de annyira tetszett, hogy Mira tökéletesen tudta, hogy mit akar. Nagyon sok a jó meglátásokkal dolgozó, fiatal filmrendezőnő – ennek pedig rettentően örülök. Persze a fiúk is ügyesek és helyesek. Mindannyian nagyon kedvesek, alázatosak, rengeteget tudnak a szakmáról, amit pedig nem tudnak, nagyon helyesen összedugják a fejüket és közösen megoldják. Ez is egy érv amellett, hogy elvállaljak vizsgafilmeket. Nagyon tetszik, az a dinamikus művészi hozzáállás, amit a felnövőben lévő művészek képviselnek. Fontos adni nekik a múltból, hogy egy teljesebb jövőt építhessenek.
Írta: Farkas Márió
