A Szerelem lélektől lélekig ható előadás. Kegyetlenül szép. Fájdalmasan gyönyörű. Pogány Judit és Gálffi László az öregkori szerelem, kiszolgáltatottság, a reménytelen helyzetben is reménykedés, a feltétlen szeretet számtalan stációját eljátsszák az Örkény Színházban.
Mintha maguk is végig mennének a keresztre feszítés stációin, olyan megpróbáltatásokat kell kiállniuk. Átlagos idős házaspárnak tűnnek, akik rutinosan tesznek-vesznek az otthonukban. Nincs személyes nevük, némiképp típusok. Nőnek és Férfinek tünteti fel őket a színlap. Régen kialakultak már a szokásaik, mit csinálnak nap mint nap, hogyan szólnak egymáshoz, hogy érintik meg a másikat, minden megy már szinte magától. Aztán egyszerre csak beüt a ménkű, amiről nem is érzékelhető rögtön, hogy sorsfordító.
Összenőttek
Ücsörögnek az asztal két oldalán. Semmi érdemlegeset nem csinálnak, mégis ott vannak egymás atmoszférájában. Ebben az ülésben benne van az egész múltjuk és a jelenük. Ahogy megszokták egymást. Ahogyan a másik nélkül már nem érzik magukat egésznek. Ahogyan ők így együtt sok tekintetben már egy zárt világ. Összenőttek. A másik nélkül nemigen léteznek. A szemükkel végig simogatják egymást. Az arcvonásaik némiképp meglágyulnak a másik láttán.
Majd hirtelen a Nő szemei kifejezéstelenné válnak. Pogány érzékelteti, hogy tágra nyitott szemekkel sem lát az ég egy adta világon semmit. Belebámul a levegőbe anélkül, hogy bármit is észlelne. Az arca megrándul és kissé megmerevednek a vonásai. Mintha élve holttá dermedne, de nem dől, esik semerre, változatlanul ott ül a széken. Mély csend lesz. Az a típusú, amikor tényleg pisszenés sem hallatszik, megáll a levegő. A Férfi megrettenve figyeli a társát, mind hangosabban szólítgatja, már kiabál. Végső elkeseredésében először óvatosan, majd hevesen rázza. Semmi életjel. A csaphoz rohan, vizes borogatást hoz a homlokára. Az asszony magához tér. Nem emlékszik semmire. Nem érti mi a baj. A férje rosszat sejt. Megorrontja, hogy nem múló rosszullétről van szó. A következő stációban már tolószékben látjuk a feleségét, értesülünk róla, hogy agyvérzése volt.
A pokol legmélyebb bugyrai
Michael Haneke Oscar- és Arany Pálma-díjas filmjének Törley Havas Sára dramaturg segítségével elkészített színpadi adaptációját rendezte meg Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulatának vezetője, a pokol legmélyebb bugyrainak megszállott feltérképezője. Most harmadszor dolgozott az Örkény Színházban. Ezúttal nagyszínpadon, a Jelenetek a bábuk életéből és a Suttogások és sikolyok Bergman filmek színpadi verzióját a stúdióban rendezte. Ezek is „mélyfúrások” voltak. A szeretet és a gyűlölet „kisülései.” Az idegrendszer felőrlődésének folyamatai szinte a premierplánok közelségébe hozva a színészeket, ahogy ezt általában teszi a saját csapatával is. Az ő műfaja leginkább a „mikromágia”. Az apró rezdüléseknek is a láthatóvá tétele. Akár annak megmutatása hogyan őrlődik fel a személyiség, netán hogy tesz ezért ő maga is sokat, és mit tesznek érte mások. A társadalmi folyamatok kevésbé érdeklik. Az ember emberre tett hatása izgatja leginkább. Ezúttal két olyan idős embernek a próbatétele, akiket egy hirtelen jött betegség váratlan helyzet elé állít.
Szétválaszthatatlanok
Bekövetkezik az, amitől mindenki retteg, hogy a Nő nem tudja ellátni magát, és mindinkább magatehetetlenné válik. Gálffi megrendítően érzékelteti, hogy a férje milyen figyelemmel fordul felé. Mennyire éjt nappallá téve igyekszik ápolni, milyen odaadóan néz rá, mekkora szeretettel simogatja meg, gyakran mennyire elérzékenyül a hangja, amikor hozzászól. Sokáig visszakap mindent, hálás nézéseket, szavakat, szeretettel teli érintéseket. A Kiss-Végh Emőke által játszott, őket kevéssé értő lányuk felveti, hogy talán valami intézetbe kellene vinni az anyját. De az apja hangja felcsattan, hogy nem, nem, erről szó sem lehet! Akármilyen körülmények között eggyé tartoznak. Szétválaszthatatlanok. Önkéntelenül is egymásba akad a tekintetük. A két nagy színész eljátssza, hogy tulajdonképpen egyre lehetetlenebb körélmények között, amikor az asszony mind demensebbé válik, is szerelmesek egymásba. Akkor is, ha mindkettőjük idegei már szinte teljesen felmondták a szolgálatot. Akkor is, ha a nő beszéde már alig, majd egyáltalán nem érthető. Zsigerekbe ható nyöszörgéssé válik. Mégis váltig van közöttük valami. Ez bizony szerelem még a bepisilés, becsinálás megalázó pillanataiban is. Csak már roncsolt szerelem, de mégiscsak az. A Nő, amikor éppen tiszta a feje, mondja is a párjának, hogy ugye tudja, ez fordítva is történhetett volna? Alig elmélázva, igen erre a válasz. Adódhatott volna úgy, hogy a Nő ápolja a Férfit.
Emberek közülünk
Valamennyien kerülhetünk totálisan kiszolgáltatott helyzetbe, és ezt bizony olykor hiperrealista módon megmutatja nekünk a produkció. Máskor Ördög Tamás elidegenít. Két jelenet között, más megvilágításban, a színészek a nyílt színen készülődnek a következő szituációra. Vajda Milán adja a tőlük a lányuknál is távolabb álló vejüket. Ficza István hozzájuk szeretettel forduló volt tanítvány. Bíró Kriszta szomszédjában is van érzés. Terhes Sándor házmesterében már kevésbé. Brezovszky Dániel ápolója szakszerűen rideg. Kiss Nikolett csinibaba, nemtörődöm ápolónője még bunkó is. Izsák Lili díszlettervezőként a színpad fekete, csupasz falait mutatja, ami szinte elnyeli a szereplőket. A fehér lepellel letakart bútorok kórházi, hideg sterilitást árasztanak. Jelmeztervezőként Pogányra, Gálffira olyan ruhákat adott, amik akár a sajátjaik is lehetnének. Emberek közülünk. A többiek viszont elrajzolt, karikaturisztikus jelmezeket viselnek, némileg eltorzultságukat is érzékeltetve, meg az előadás stílusát szintén, ami realista és a groteszk játékmód között ingázik. Úgy megrendítő, hogy gyakran nevettető is. Ezt már nem is lehetne humor nélkül kibírni.
Az Örkény Színház Isten című előadása behatóan tárgyalta az eutanázia kérdését, a szünetben a nézőket is megszavaztatva erről. A Nő most olyan helyzetbe kerül, hogy nem akar már élni, ezt többször mondja is, amíg még tudatánál van. De nincs segítség, hiába is könyörög. Aztán amikor már csak a vegetatív lét adatik számára, a Férfi megkegyelmez neki. Ennyire szereti.
