Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi, összeszokott szerzőpárosként, ismét írtak egy musicalt a váltig népszerű Mark Twain regényből, a Koldus és királyfiból, amit Nagy Viktor rendezésében mutatott be a Magyar Színház.
Nehéz onnan kitörni, ahová születtünk, csaknem lehetetlen. Sőt, bármit is csinálunk, lényegében ott érezzük jól magunkat ahonnan származunk. Sok tekintetben erről szól a Koldus és királyfi. Két végzetes társadalmi helyzetű fiú, egy roppant szegény sorsú, és egy herceg, azonos napon születnek. Fenemód hasonlítanak egymásra. Feltehetően a képességeik is megközelítően azonosak. Mégis az egyikük nyomorban tengődik, az apja veri, lopásra tanítja. Szinte mindenben szükséget szenved. A másikat tejben-vajban fürösztik, dúskál a javakban, kiszolgálják, körülrajongják. Aggasztóan sok múlik azon a véletlenen, hogy ki hová „pottyan”?
Mark Twain alaposan körüljárja ezt a témát. Ezt teszi az előadás is. Persze valamennyi színpadi verziónál nagy nehézséget okoz, hogyan válik hihetővé, hogy két színész a megszólalásig hasonlítson egymásra? Rendszerint próbálkoznak maszkkal, hasonló frizurával, miegymással. A Kolibri Színház egyszerű helyzetben volt, amikor A két Lottit bemutatta, mert a társulatban egy valódi ikerpár játszik Rácz Kármen és Rácz Kriszta személyében.
A napos és az árnyékos oldal
Most Tom, a koldus szerepében Ember Márk és Fülöp Kristóf Edward, walesi hercegként külsőre egyáltalán nem hasonlítanak a másikra. Akkor sem, ha a produkció végén elmondják róluk, hogy hű, de mennyire! Külsődleges eszközökkel ezen most nem próbálnak segíteni. Színházi konvenció, hogy ezt el kell fogadnunk, bele kell élnünk magunkat abba, hogy olyanok, mint két tojás. Ránézésre megkülönböztethetetlenek. Az más kérdés, hogy el tudják játszani, hogy rokon lelkek. Hasonlóan kíváncsiak a világra, ezért is cserélnek ruhát, hogy a szegény megtapasztalhassa milyen az élet az udvarnál, a napos oldalon, az elkényeztetett, dúsgazdag pedig a bőrén érezze milyen cudar dolog templom egerének, kitaszítottnak lenni, éhezni, az árnyékos oldalon tengődni.
Ebből adódik sok humoros rész. A királyfi ott is parancsolgat, ahol őt senkinek nézik. Nem érti miért nem hajtják végre azon nyomban az akaratát a lerongyolódottak között, kiakad, dühöng, kér, majd könyörgőre fogja. A koldus pedig zavarba jön attól, hogy udvariaskodó, talpnyaló siserahad lesi az óhaját. Furcsállkodva bámul, hogy ezek megőrültek, elmentek nekik otthonról!?
Mindketten megrémülnek
Pedig csak ők ketten mentek el, nem is olyan messzire, de ezzel szinte szakadék nyílt köztük, sebtében átugrottak sok társadalmi ranglétrát. Mindketten megrémülnek. Kíváncsiságuk félelemmel vegyül. Rettegnek a számukra kiismerhetetlentől. Elárvultan, otthontalanul érzik magukat. Visszavágynak oda, ahonnan jöttek, akkor is, ha korábban elvágytak onnan. Nem találják a helyüket. Némiképp megszépül a múlt, és reménytelenné válik a jelen. Tolcsvay dalai szépek. Egy részük mélyrehatóan fájdalmas. Önállóan is megállják a helyüket, de általában a cselekményt is tovább gördítik. Müller Péter Sziámi mindenki által jól követhető adaptációt készített, és a fülbemászó dallamokhoz, világos, jól érthető, gyakran költői szövegeket írt.
Jól énekelnek
A színészek zöme jól énekel. Fölöttébb zavar, hogy egy nagyszínpadon játszott musical esetében felvételről szól a zene. Így nem igazodhat a színészek aznapi diszpozíciójához. A színháznak éppen az a lényege, hogy minden ott, abban a pillanatban történik. A hosszú ideig ugyanebben a teátrumban magánprodukcióban játszott A vámpírok bálját természetesen zenekarral adták, és adják azóta is, hogy áttelepült a Vígbe, majd az Erkel Színházba. Hogyan lehetséges, hogy egy állami támogatású teátrumnak nem futja zenekarra?
Amúgy a hangfelvétel igényes, ahogy Horesnyi Balázs díszlete is. Forgószínpad segítségével változnak a monumentális díszletelemek, érzékeltetve, hogy ugyanaz a város több arcát mutatja, a lepukkantat, és a pompázatosan gazdagot. Rátkai Erzsébet jelmezei is megjelenítik ezt a kettősséget. Mészáros Árpád Zsolt pedig egy személyben érzékelteti, hiszen ő VIII. Henrik, angol király és John Canty, Tom bűnöző, durva szájú apja. Kellőképpen élvezi és kihasználja ezt a lehetőséget, Cantyként telivéren harsány, arcát elváltoztató, karakteres maszkot használ, ontja a poénokat, királyként aggódó, szerető apa.
Sokat lehet nevetni
Miles Hendon, aki a szegénység, nélkülözés közepette felkarolja a csóróvá lett Edwardot, annak ellenére, hogy nem hisz benne, hogy herceg, hiába is állítja újra és újra. Pavletits Béla adja, aki különösen kitűnik erőteljes énekhangjával. Haumann Máté az őt mindenből kisemmiző öccse, Hugh Hendon. Edith, a kitaszított Miles Hendon menyasszonya, Trokán Anna. Sok kis feladatot ellátó színész, statiszta, gyerekszereplők vesznek nagy odaadással részt a produkcióban.
Nagy Viktor rendezése áll a lábán. Elmesél egy váltig népszerű történetet, emberségről, embertelenségről, hűségről, hűtlenségről, kitartásról, arról, kit mennyire határoz meg, hogy hová születik? Közben sokat lehet nevetni, helyzetkomikumokkal, bohózati elemekkel is tarkított a produkció. Az általam látott hétköznapi előadás zsúfolt, pótszékes házzal ment. A meglehetősen vegyes életkorú közönség tagjai, a kisgyerekektől az aggastyánokig, láthatóan élvezték, és végül hosszas tapssal honorálták.
