Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik apa és lánya szerepben szenvedtek balesetet a Rómeó és Júliában a Nemzetiben, most ismét apa és lánya szerepben láthatók a Centrál Színházban az Egy bizonyítás körvonalai című produkcióban.
Dupla fenekű a cím, hiszen részint bizonyítják azt, hogy végre-valahára egészségesek, visszatért a játékkedvük, annak ellenére, hogy megjárták a „hadak útját”, ismét erejük és tehetségük teljében vannak. Másrészt David Auburn darabjának története szerint egy meghalt matematikus-zseni lánya igyekszik bizonyítani, hogy nem esett messze az alma a fájától, örökölte az apjától a tehetségét. Ő is képes jelentős felfedezésekre, viszont reméli, hogy nem örökölte a labilitását, őrületre való hajlamát.
Apa és lánya szópárbaja
Bagossy Levente díszleteként békésnek, meghittnek tűnő, patinás családi házat látunk, ahol az apa, aki holtából is rendszeresen megidéződik, és lánya szópárbajának tanúi lehetünk. Rögtön kiderül, hogy bár szeretik egymást, a kapcsolatuk nehéz teher is. Az apa, Robert, évek óta nem tud dolgozni, mert az idegei felmondták a szolgálatot. Gyötrődik emiatt. De időnként fel-felpislákol, akár fel is lángol benne a tehetség, de aztán lelohad. A jegyzeteiben összehord hetet-havat, ám ki tudja, tán a zavaros mondathalmok, levezetések, bizonyítások, tételek között kincsek is rejtőznek. A lánya félti. Igyekszik betessékelni télvíz idején a hideg verandáról. Ő viszont köti az ebet a karóhoz, hogy kabát nélkül is kint marad.
Szép ahogy a lány aggódva, nagy nehéz rátuszkolja az övét, és tűri emiatt a felhorgadását. Visszabeszélnek egymásnak. Haragszomrádot játszanak. Ám közben összeakad a tekintetük. Mélyen belenéznek nem csak a másik szemébe, hanem tulajdonképpen a személyiségébe. Mindketten titokzatos, rejtőzködő emberek, mondhatni nehéz esetek, akik magukat is bajosan ismerik ki, de egymást azért csak ismerik valamennyire.
Összeszólalkoznak a testvérek
Olyan különösen nem akarják kimutatni, de minden perpatvarozásuk ellenére, fontosak a másiknak. Tán ezért is maradt Catherine, aki ugyancsak matematikus, a szülői házban, míg a nővére, Balla Eszter alakításában Claire, akinek a matematika valami hóbortos úri huncutság, elvont érthetetlenség, már rég elköltözött. Ő viszont két lábbal áll a földön. A testvérét is erre biztatja, és arra, költözzön el hozzá egy másik városba, keressenek neki munkát, adják el a szülőházukat, legyen tabula rasa. A testvérek is összeszólalkoznak. Úgy tűnik, ők egyáltalán nem pendülnek egy húron. Puskás Dávid Tomként, aki Robert tanítványa volt, fiatal egyetemi oktató, naphosszat a házban tanyázik. Bújja a mestere jegyzeteit, hogy a betegsége alatt összehordott sok zagyvaság közepette hátha kincsekre bukkan. Hiszen voltak világos időszakai, és egészséges korában már két világrengető felfedezésre is jutott.
Ebből lesz a szintén konfliktusok, összeszólalkozások, sőt a házból való határozott kiutasítás után, a nehezen bedöccenő szerelmi szál. Tom megszállottan hisz abban, hogy talál valami fölöttébb fontosat a dolgozószobában. És amikor tényleg talál, nem akarja elhinni, amikor Catherine azt mondja, hogy azt nem az apja, hanem ő írta.
Beléjük szorul a szusz
A két színész eljátssza, hogy néznek egymásra, mint borjú az új kapura. Egy időre csend támad, beléjük szorul a szusz. Már táplálnak érzelmeket egymás iránt, de a férfi hitetlenkedve bámul. Képtelen még csak feltételezni is, hogy a kezében tartott jegyzetfüzetben lévő nagy felfedezés, aminek igazságát már ellenőriztette a kollégáival, egy nő agyából pattant ki. Catharine persze erre megsértődik. Mégiscsak költözni akar innen a testvéréhez. Úgy érzi, nem csak matematikusként, hanem nőként is megalázták. Arcán ott a csalódottság, nem csak Tomban, hanem a férfiakban, és úgy általában az egész világban.
A jelenetben több minden összesűrűsödik férfi-nő viszonyról, emancipációról, vagy annak hiányáról, elfogadásról, vagy arra való képtelenségről, a bizalom megszerzésének meglehetősen rögös útjáról. Úgy van szó fajsúlyos dolgokról, hogy azért ez közel sem „vérdráma”. Gyakran lehet nevetni az elmés, karcosan fullánkos szópárbajokon, vagy olykor akár a zseni kisszerű dolgain. Hálás, jól játszható szerepek ezek. A pokol mélységes mélyére azért nem kell menni a kedvükért, de van lelkük, fájdalmuk, keserűségük, és ezeket meg is mutatják a színészek. Közben viszont gyakran a társalgási darabok könnyedségére, elmeélére, poénokat jól elhelyező humorára is szükség van. Senki nem akar hű, de nagyot dobni, görcsösen bizonyítani. De azért az nyugodtan konstatálható, hogy mind Catherine-nek, mind a színészeknek, sikerül bizonyítaniuk.
