A Meghalni bárki tud című film egyik rendezője és forgatókönyvírója eredetileg szobaszínházi előadásra írta a történetet, de hogy hogyan lett egy varázslattal ebből 42 perces film? Erről kérdeztük Gaál Ildikót.
Állítólag a Kékszakállú herceg vára c. mű inspirálta ezt a történetet. Mi a kapcsolat a történetben szereplő író és a rémségesen izgalmas kékszakállú herceg között?
A mi történetünkben a Kékszakállú már nagyon idős, tudja, hogy közeledik a vég, ezért visszatér élete meghatározó helyszínére, ahol a Judit-történet zajlott. Nem akar azonban úgy meghalni, hogy mindazt, amit a nőkről tud, át ne adná egy arra alkalmas személynek, akit a filmünkben Elek Ferenc játszik. Ő egy olyan férfi, akit még kamaszként ragadott meg Judit szépsége, titokban szerelmes volt belé, és tulajdonképpen minden felnőttkori párkapcsolati döntését ez a gyerekkori szerelem befolyásolta. Ez a két férfi találkozik a filmben, és megmérkőznek egymással. A Kékszakállú folytatást keres a létezésének, a férfi pedig Judit nyomát kutatja. És egyszer csak összeérnek a szálak…
Ez egy thriller, egy lélektani dráma, vagy csupán egy férfi szerelmi életének romantikusan és sejtelmesen bonyolódó szövedéke?
Szerintem mindkettő, sőt nem is egyetlen férfi szerelmei élete, hanem kettőé, mert a Feri által játszott férfi sorsa egyben talán azt is megmutatja, hogy milyen út vezet a kékszakállúsághoz.
Egy nő hogyan láthat bele egy férfi fejébe? Ez egyszerűbb talán, mint gondolnánk?
Sehogy. De elképzelni azért talán lehet. Kíváncsi voltam és egy adott pillanatban érintett is a Judit szerep által, szóval kíváncsi voltam, hogy mi a titka annak a férfinak, akihez valami miatt mindenki vonzódik, akit mindenki meg akar fejteni, és aki ezt nem hagyja, és közben végtelenül jól érzi magát ebben a helyzetben. Persze szó sem volt gyilkosságról, ez már a képzelet szüleménye és egyben a magam megfejtése.
Mitől lesz lélektani egy játék?
Talán attól, hogy a képen lényegében két férfit látunk, akik keveset mozognak, beszélgetnek, olykor kiabálnak és mégis – reményeim szerint – folyamatosan fokozódik a feszültség.
Miért érzi szükségét bárki, hogy továbbadja valakinek az általa felépített „rosszat”? Egy sorozatgyilkos mit adhat tovább?
Ez esetünkben nem morális kérdés. Nem a rosszat adja tovább, hanem a titkot. A titkot, ami őt működteti, és ami – szerintem- sokunkat, csak nem feltétlenül tudunk róla. Birtokolni, irányítani, felemészteni egymást valamennyire mindannyian akarjuk még a legegészségesebb párkapcsolatban is. Ez is része a szenvedélynek…
Miért vonzó az, amiről tudjuk, hogy rossz?
Erről szól a film.
A szerelemben a teljes feloldódás, a gyönyörrel varrt fekete szerelem, a kéj pillanatában való megsemmisülés szerinted ennyire létfontos a női tudatalattiban?
Nem. De, de ezeket a mondatokat nem is a nő gondolja magáról, hanem a férfi gondolja a nőről. A Kékszakállú „megisteníteni” akarja a nőt az általad említett módon. És azt hiszem, hogy ez valóban az, amire azért titkon mindannyian vágyunk. Persze nagyon drága mulatság az illúzió. De ki ne akarna istennő lenni legalább egy kis ideig?
Azóta megfejtetted a titkot? A vonzódás titkát?
Szerencsére nem… mert mi dolgom lenne azután?
Milyen izgalmas kérdésekre keresed a választ éppen?
Valami hasonló kérdés izgat most is. Egy rádióműsorban már igyekeztem a feldolgozni a romantikus csalás kérdéskörét. Azt tudniillik, amikor a célkeresztben a fehér, 50 körüli, párkapcsolatban élő, vagy szingli nő van, az internetvonal másik végén pedig egy egyáltalán nem, vagy nem úgy létező figura, mondjuk egy észak-afrikai faluban. És a nőben mégis kialakul a szerelem… Számtalan ilyen történet van.
