Ül Andris, Gloviczki Bernát megszemélyesítésében, a Katona József Színház Kamrájának színpadán, és magába sűríti, a családjával együtt, a hetvenes, nyolcvanas éveket, az Itt élet című előadásban.
Nem tud felnőni, pedig nagyon akar. Jókora elánnal keresi önmagát, ám nemigen találja. Lázad a társadalmi konvenciók ellen, miközben ő is beléjük poshad. Nem véletlenül ücsörög annyit a színpad elejének bal szélén. A családjával sem nagyon ért szót, tán azért is beszél sokat felénk fordulva, ő a narrátor is. Valósághű meséket regél, némiképp a többiektől elkülönülve. De aztán az is kiderül, hogy annyira elkülönülni sem lehet, muszáj betagozódni, különben végképp nem lehet egyről a kettőre sem jutni. Felnőttként is megmaradnak gyerekkori viselkedésmódok. Ennek jelképe, hogy Andis már fiatal férfiként sem kávét iszik reggelente, hanem a kakaó a mindennapi létszükséglete. Anélkül egy tapodtat sem. Menetrendszerűen az asztalára is teszi Szirtes Ági Etelka néniként. A háború előtti házicseléd, mindenes, a családhoz kötődő, Kádár kori változata.
Megengedheti magának az alkalmazását a konzervatív gondolkodású orvos házaspár, Anya és Apa, Ónodi Eszter és Kocsis Gergely alakításában. A munkájukba temetkeznek. Megvan a véleményük arról mi történik az országban, de azért olyan nagyon nem akarják látni. Nem a hívei a rendszernek, de bizonyos előnyökért, ezek közé tartozik, hogy futja Etelka néni szolgálataira, kiegyeztek vele. Passzív rezisztenciában élnek. Főleg a négy fal között morgolódnak. Lengyel Benjámin adja Dávidot, Andris barátját. Ő a fellegekben járó, akár fellengzős könyvmoly, akit idegesítenek a mindennapok nyűgei és bajai, már attól is a plafonon van, ha becsönget hozzá a postás, miközben ő magasztos műélvezettel foglalatoskodik. Kanyó Kata Horváth Kati, akinek nem lesz épkézláb kapcsolata a fiúkkal.
Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című önéletrajzi elemeket is tartalmazó regényének színpadi adaptációját látjuk, Török Tamara dramaturgi munkájának is köszönhetően, Máté Gábor erőteljes rendezésében. Khell Zsolt némiképp kopottas, szebb napokat is megélt nagypolgári lakást telepített a deszkákra, a kornak megfelelő bútorokkal, tárgyakkal. Kovács Andrea jelmeztervező újra teremti annak a kornak a ruháit. Hol jelen idejűként figyelhetjük meg az akkori eseményeket, hol Andris meséli mi történt. Jánossy ennek a családnak a történetén keresztül helyezi górcső alá az évtizedekkel ezelőtti Magyarországot, azt amit valaha a legvidámabb barakknak hívtak ebben a régióban. A produkció igencsak érzékelteti, hogy temérdek minden gyökeredzik a „néhai”korban, ami váltig csökönyösen kihat a mai létünkre.
Többször volt heuréka élményem, hogy jé, ez is így volt valaha, meg amaz szintén, és azért tulajdonképpen olyan nagyon ma sincs másképp. Manapság is csaknem mindenkinek be kell tagozódnia a sorba. Ma is kell harcolni a szabadságért, és ennek ma sincs feltétlen eredménye. A családon belül sem pendül mindenki egy húron, és gyakran nem is ért szót. Sok összezördülésnek, torzsalkodásnak, méltatlankodásnak, kapkodásnak és értetlenkedésnek vagyunk a tanúi. A fő méltatlankodó a Nagymama Elek Ferenc megformálásában.
Egykori úriasszonynak öltöztették, aki rendszeresen fenn hordja az orrát, de közben furtonfurt sértődött amiatt, mert a fennálló rendszer kisemmizte, ellenségnek kiáltotta ki, elvette a társadalmi rangját. Visszanosztalgiázza Horthy időszakát. A „dicső” múltat veti össze a ma általa tarthatatlannak minősített állapotaival. Idejét múltsága, ugyanakkor mégiscsak jelenvalósága, abszurdan mulatságos és némiképp ijesztő is. Az végképp rémisztő, ahogy a rendszerváltást követően Takátsy Péter Boldi bácsiként mintha megtébolyodott volna olyan elvakultsággal és vehemenciával veti bele magát az újjá alakuló Kisgazdapárt munkálataiba, miközben mohón visszahozna vészterhes időket. Rajkai Zoltán két, Pálmai Anna három szerepet is megformál.
Az előadás telis-tele van alapos megfigyelésekkel, ezekből táplálkoznak a markáns alakokat teremtő színészek. Máté Gábor rendezése megőrizte a játékosságukat, táplálta a humorukat, miközben húsba vágóan fájdalmas dolgokról is beszélnek. Érzékeltetik a nagyreményű rendszerváltozás sok tekintetben vak vágányra futását. Megmutatják honnan indult a vakvágány és azt is, mi felé tart. De azért nevetünk. Igaz, hogy gyakran azon, amin sírnunk kellene.
