A lány a vonaton idegborzolás és igazságkeresés, krimi és horror, féltékenységgel és megcsalatással, hazugsággal teli tűzdelt lélektani dráma a Játékszínben, az azonos című híres regény és film nyomán.
Egy fiatal nő lát valami borzalmat. Maga sem tudja biztosan hogy színtiszta valóság-e amit észrevett, netán hallucináció. Összezavarodik körülötte minden, tetézi azt a benne kialakult káoszt, amit nem kellőképpen feldolgozott válása eredményezett. A lelki zűrzavar igazi zűrzavarral is vegyül. Egybe mosódik álom és valóság, mint egy Pirandello darabban. A háttérben sötét árnyak tobzódnak. Olykor a szín is baljóslatúan elsötétül. A szereplők is küzdenek lúdbőröztető démonaikkal. És bizony az már egyáltalán nem képzelgés, hogy megöltek egy nőt, a rendőrség keresi a tettest. Paula Hawkins bestselleréből 2016-ban Tate Taylor készített filmet, amit szinte napra pontosan ugyanakkor mutattak be Amerikában mint nálunk. Hitchcock, Agatha Christie, Chandler és még több lélektanba is belevájó előd szerepelhet az ihletet adók között.
Gondolhatjuk azt, hogy kasszatöltő film színpadi adaptációjának se szeri, se száma, tele van vele a padlás. Meglovagolják a más műfajban aratott babérokat. És ez gyakran igaz is. Én is ezt gondolom az előadás elején, ami számomra nehezen döccen be, kicsit még unom is. Ja kérem, már Molnár Ferenc megmondta a Játék a kastélyban kesernyés vígjátékának az elején, hogy darabot elkezdeni nehéz. Körülményes bemutatni a szereplőket, felvázolni a cselekmény alapjait. Hitchcook meg Christie egyébként nagymesterei voltak annak, hogy hosszú ideig nem történik a műveikben, hű, de nagy szörnyűség, akár meglehetősen sokáig kell várni egy épkézláb gyilkosságra, de még sincs náluk csöppnyi unalom sem, mert káprázatosan tudják fokozni a feszültséget, ami gyűlik és gyűlik.
Majd hirtelen robbanáshoz vezet, erőszakos halálba torkollik, ami lakmuszpapírként jelez emberi konfliktusokat, társadalmi bajokat, és közben még szórakoztató is. Christie inkább kellemesen bizsergető, Hitchcock-on ki is lehet borulni. A lány a vonaton valahol a kettőjük között van. Igazán kikészülni nemigen lehet rajta, ám vannak benne kemény jelenetek, amik azért csak regélnek arról, hogy dermesztően pusztító vadállattá is válhat az ember.
Horgas Ádám rendező már a Játékszínben, amúgy másutt is, színre vitte Hitchcock egyik remekét, a 39 lépcsőfokot. Úgy látszik szívügyének érzi az idegtépést. És tudja is csinálni. Kitetszik, hogy festőművésznek készült. Hátborzongató színpadi víziói vannak, ha erre van szükség. Olyanok, mint a lélek mély bugyrainak kivetülései. Imbolygó, megnyúló árnyak, rémisztő fényekkel megvilágított szereplők. Rossz álomnak tűnő lidérces látomások. A díszlet elemeinek olyan megvilágítása, hogy netán hideglelős szörnyeknek tűnjenek. A díszleteket is tervezte Bujdosó Nórával együtt, aki a jelmezekért ugyancsak felelős volt. A Lőkös Ildikó dramaturg segítségével készült szövegverzió áll a lábán.
Lévay Viktória a megzavarodott címszereplő, Rachel Watson. A Watson név valószínűleg nem véletlen. Így hívják Scherlock Holmes nyomozótársát. Rachel is nyomozásba kezd, amikor a hivatásos nyomozó, Szőlőskei Tímea megszemélyesítésében, leginkább őt gyanúsítja a gyilkossággal, ami még inkább feldúlja amúgy is összezavarodott életét. Az állását már elvesztette, de legalább van ideje tényfeltárásra is, ami egyben önfeltárás. „Szimatolás” közben temérdek mindent megtud magáról is. Önvizsgálat tartására is kényszerül. Meg egy új kapcsolatba is belebonyolódik.
Az új kapcsolat a Fehér Tibor által megformált Scott Hipvell. Mivel krimiről van szó, számos dolgot nem illik elárulni, így például azt sem, mi is lesz ezzel a kapcsolattal. Rachel volt férjét, Tom Watsont, Simon Kornél adja. Tipródik a két nő között, mert az új, immár megölt feleségével történtek is visszaidéződnek, meg hát azért Gubik Petra képében holtában is feltűnik, és követeli a jogait, elvégre ettől is horror a horror. Gáspárfalvi Dorka Hipwell felesége, nincsenek hú, de jó viszonyban egymással. Vadász Gábor a dolgok felfejtésében közreműködő pszichiáter, Petyi János pedig humorforrásként is szolgáló kotnyeles rendőr.
Az előadás eleje számomra kicsit „zötyögős”. De aztán felizzik, majd felforrósodik, és egy hatalmas robaj után eljön a végkifejlet, meg az ítéletszolgáltatás. Karcosabb produkció, mint amilyenek általában a Játékszínben láthatók, de azért hosszú sikerre számíthat.
