Pintér Béla darabjai újabb és újabb tartalommal töltődnek fel. Saját társulata is felújította a több mint 20 éve bemutatott Gyévuskát, de a Miskolci Nemzeti Színház is műsorra tűzte Ascher Tamás rendezésében, és most a Városmajori Szabadtéri Színpadon is vendégeskedett vele, kiadós sikerrel.
Görög László zsidó munkaszolgálatosa, Heinz Ármin, maga a két lábon járó kiszolgáltatottság és kétségbeesett alkalmazkodó képesség. Mindenes Horthy Miklós katonáinál, a Nyolcadik Kinizsi Pál Kerékpáros Lövészezredben. Pincér és tolmács, takarító és bármiben kiszolgáló személyzet toprongyokban. Túl akar élni, ahogy mindenki. Az ezred honvédjei is. Ahogy Peter Weiss Marat/Sade című darabjában mondják, le kell számolni a hősi háborúk eszméjével, „Egyik oldalon sincs dicsőség, mindkét oldalon csak feltüzelt és beszart katonák vannak.” Erről a berezelésről döntő mértékben regél a Gyévuska. A vészes történelmi idők kis emberi eseményeiről. Félelemről, hatalmaskodásról, féltékenységről, értelmetlen kegyetlenségről, ridegségről, beteljesületlen szeretetvágyról, reményről, hitről, hitetlenségről, kétségbeesésről. Akár piszlicsárénak tűnő dolgok kontrasztjaként ott vannak a borzadályosan véres események először a hátországban, majd az első vonalban is.
Rögtön az előadás elején elcsattan egy otromba pofon, Harsányi Attila Halász századosa keni le minden gátlás nélkül a védekezési lehetőség híján lévő zsidó munkaszolgálatosnak, persze üvöltés kíséretében. Ármin igyekszik összehúzni magát, amíg le nem lövik ezt teszi, iparkodik a térben minél inkább összezsugorodni, tán azt remélve, hogy így kisebb támadási felületet ad. A százados az a fajta, aki a beosztottjait szívesen sanyargatja, mellét kidüllesztve illusztrálja, hogy ő itt a mindenkit leuraló kakas a szemétdombon, de amikor megérkezik a főnöke, széles nyelvcsapásokkal buzgón nyal fölfelé, és igencsak majrézik. Színlelt magabiztossága látványosan egyből oda. Amúgy ez szinte bárkiről elmondható, hiszen ingatag időkben, pláne háború idején, könnyen sebezhető akárki, egyik percről a másikra kihúzható a lába alól a talaj, elvehető az élete is, és minden látszat magabiztosság tova foszlik.
Mi egy pofon ahhoz képest, hogy tömegek halnak meg a háborúban? És mégis egy ember totális megalázása, annak érzékletessé tétele, hogy már nem is kell egészen emberszámba venni, annak előszele, hogy akár csak úgy, kedvtelésből, le is puffantható, ahogyan ez majd meg is történik.
Ascher Tamás rendezőként gondosan aprólékos realizmussal bontja ki a mind abszurdabb helyzeteket a történelmi vészben.
Pintérnek jó néhány darabjában van viharos, táncos mulatság, ami az események egyik kicsúcsosodása. Ezúttal ez egy Gizella napi bál, közvetlenül azelőtt, hogy az ezred elutazik a frontra. A Gáspár Tibor által adott Felkay ezredes Gizella nevű feleségének tiszteletére rendezik, aki önjelölt, túlbuzgó énekesnő Varga Andrea megszemélyesítésében. Naná, hogy önimádóan fel is lép ezen az esten, amikor már a többség inkább intim búcsúra fordítaná az időt. De ő vehemensen dalra fakad.
A darab műfaji meghatározása zenedráma. Darvas Benedek irredenta nótáktól operett slágerekig, örökzöldektől Puccini zenéjére hajazó dallamokig, temérdek mindent beleolvasztott. Bizonyos szövegeket Pintér átírt, még áthallásosabbá tett. A sok zenés darabon edzett színészek erőteljesen, tisztán énekelnek. Bencsik Pál hatalmas elánnal, pörgő ritmust szabva az előadásnak, vezényli a Miskolci Nemzeti Színház Zenekarát.
Sajnos nagyon is reális képtelenségek halmozódnak egymásra. Eldurvul a bál, abszolút leképezve a külvilágot. Felkay lánya, Zsuzsika, Czakó Julianna megszemélyesítésében, túladagolja magának a kábítószert, és a nyílt színen összeesik, meghal. Az ezredes dühös kétségbeesésében kijelenti, hogy azon nyomban főbe löveti azt, aki kábítószerhez juttatta. A Bodoky Márk által játszott Kovács hadnagy, akiről egy ármány miatt a százados már tudja, hogy zsidó, és le is akarja leplezni, jelentkezik, hogy ő a bűnös, mert inkább akar magyar honvédként meghalni, mint zsidó munkaszolgálatosként.
A színészek nem lefúrt lábúan állnak, hanem a zaklatottan idegzsába helyzeteknek megfelelően, Góbi Rita elgondolásai szerint, rendszeres mozgásban vannak. Állandósult nyughatatlanság árad a deszkákról. Feszültségükben túlmozgásosak a szereplők. Valamennyien érzik, hogy ami velük történik, nem lesz annak jó vége. A reménytelenségben szeretetre vágynak. Onnan a cím, hogy a katonáknak megvan a maguk gyévuskája a nagy orosz rónaságon. Szintén Czakó Julianna adja Halász századosét, egy partizánnő személyében. Robbanással teli helyzet, és a robbanás hamarosan be is következik.
De azért még szegényes karácsonyfájuk tetejére vörös csillag kerül. A történelemből tudjuk, hogy ennek sem lesz túl jó vége. Az említetteken kívül Farkas Sándor, Börcsök Olivér, Rózsa Krisztián, Czvikker Lilla, Rudolf Szonja, Szilágyi Gabriella, Vajda Éva is beleadnak a produkcióba apait-anyait. Devich Botond díszletei érzékeltetik a mind dermesztőbb lepusztultságot, nélkülöző sivárságot. Szlávik Júlia katonai egyenruhái a riasztó személytelenség megtestesülései.
Pintér-Darvas darabja, Ascher rendezése, a váltig jó formában lévő miskolci társulat erőteljes krónikásai a visszaköszönő múltból táplálkozó riasztó jelennek.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Éder Vera
