A Kolibri Színház bábművészeti vezetőjével, Orosz Klaudiával olyan kérdéseket jártunk körül, hogy mégis mi a különbség tervezői szemszögből a felnőtt és a gyerek darabok között? Vajon mennyire nőtt meg az érdeklődés az utóbbi években a bábkészítés iránt?
Hogyan került a színház, a bábok közelébe? Tudatosan indult ebbe az irányba?
Bolgár származású vagyok, így Szófiában tanultam eredetileg díszlet és jelmeztervezőként és ott is végeztem. Amikor ideköltöztem, mert férjhez mentem, elkezdtem munkát keresni. Az Állami Bábszínházban találtam egy lehetőséget. A bábműhelybe kerestek bábkészítőt. Itt találkoztam a bábokkal először, hiszen kint nem volt ekkor még hasonló lehetőség. Ott, a műhelyben tanultam meg a bábok életéről minden titkot, köszönhetően a műhelyes kollégáknak. Akkoriban a színházban dolgozott Koós Iván és Bródy Vera is többek között, akiktől rengeteget tanultam. Ők voltak a mestereim is egyben.
Említette, hogy kint nem lehetett bábkészítést tanulni. Akkoriban egyáltalán nem is volt divat ez az irányzat, vagy csak a tanulásra nem volt lehetőség?
De, természetesen létezett bábszínház, de bábtervező képzés nem volt. Bábszínészetet lehetett tanulni, illetve rendezést is, de a készítés elmaradt. Mindenki külföldön végzett akkoriban, aki bábszínházban dolgozott.
Nagyon érdekes ez az egész. Az ember azt hinné, hogy ezek a dolgok kéz a kézben járnak. Hiszen nincsen bábszínész bábkészítő nélkül. Kell valami, amivel játszik az ember a színpadon.
Így van. Az akkori bábtervezők többnyire Csehországban végeztek.
És mennyit változott azóta maga a szakma, mióta elkezdte tanulni ezt a mesterséget?
Nagyon erős változások vannak. Nagyon-nagyon erősek. Most már sokkal könnyebb színésznek, tervezőnek vagy akár külön rendezőnek tanulni, mint régebben. Bár igaz, ami igaz tervezői szak nincsen külön, de van specializáció, lehet rá szakosodni a Képzőművészeti Egyetemen, ahol én is tanítottam 20 éven keresztül. Ott a látványtervezésen belül van lehetőség bábot is választani.
Népszerűnek számított a bábkészítés az elmúlt években?
Én 2020-ban hagytam abba a tanítást, de akkoriban nagy érdeklődés övezte. Volt olyan is, hogy az osztály több mint fele a bábbal szeretett volna foglalkozni. Ez pedig egy nagyon jó dolog, illetve jó érzés is egyben.
10-20 évvel ezelőtt mintha csak gyerekeknek szóltak volna a bábelőadások. Most viszont sorra jönnek a jobbnál jobb felnőtt bábdarabok.
Teljesen igaz, hogy régebben kizárólag, vagy legalábbis szinte kizárólag gyerekeknek szóltak a bábelőadások. Nagyon ritkák voltak az olyan darabok, vagy akár bábok, amik kifejezetten felnőtteknek készültek. Volta persze kísérleti stúdiók, ahol nemcsak gyerekeknek készültek az előadások, sőt zenés bábdarabok is készültek. Ekkor született meg Mandarin és Petruska is, amik világszerte rendkívül híresek lettek. Azt nem tidpm, hogy mennyire voltak ezeken az előadásokon teltházak, de az biztos, hogy mióta a fiatalabb generáció átvette a szakmát egyre több az érdeklődő. Nagyon örülök annak is, hogy elindult ez az irány és végre felnőtteknek is készülnek bábelőadások. Amik nem mellékesen sikeresek és látványosak. Sokan pedig szívesen megnéznek egy ilyen különlegességet.
Van különbség a készítési folyamatban, a tervezésben, hogy melyik korosztálynak készül az előadás?
Igen, teljesen. Felnőttekhez bátrabban lehet közelíteni, félelmetesebb dolgokat is mutathatunk nekik. A gyerekek esetében azonban egy kicsit óvatosabbnak kell lenni, mert nagyon érzékeny a lelkük. Ők élőnek tekintik a bábokat. Annyira beleélik magukat a mesébe, a szereplők mozgásába, hogy könnyebben megijednek. A gyerekek inkább örülnek, hogy látják a bábukat, így, ha valami félelmetes dolgot mutatunk nekik, vagy valami nagyon durvát, akkor az nem szerencsés. A felnőttek esetében azonban mindent szabad.
A bábok megálmodása hogyan néz ki? Kik szólnak bele, hogy hogyan nézzen ki a báb, illetve mennyire kap szabad kezet a tervező?
Az, hogy ki, mennyire szól bele a tervezési folyamatba teljesen a rendezőtől függ. Dolgoztam együtt ilyennel és olyannal is. El kell olvasni mindig, hogy mit is fogunk csinálni. Ez igaz a zenés, táncos darabokra is. Akkor is van egy szinopszis, amiből, kiindulunk. Ezután jön a rendező. Vannak, akiknek erős elképzelései vannak, pontosan tudja, hogy mit szeretne látni, elmondja a koncepcióját és már kezd is a dolgozni a tervező. Mások azonban teljes szabadságot adnak nekünk, miközben arra várnak, hogy mi találjunk ki valamit, amibe ők belekapaszkodhatnak és utána kapnak valami impulzust a munkához.
Melyiket preferálja jobban?
A színház kollektív munka. Jobb szeretem, ha a rendező is részt vesz benne és nem teljes szabadságot kapok a munkában. Néha persze jól esik, de ilyenkor nem biztos, hogy jó irányba indulok el. És olyankor elölről kell kezdeni az egészet.
Írta: Bíró Eszter
