A Budapesti Operettszínház Carmen című előadásában Dancs Annamari és Nádasi Veronika mellett egyetemistaként címszerepet játszik. Nem is akárhogyan! Nem drámai buja hősnőt alakít, hanem egy életre való, kedvesen virgonc, kislányosan incselkedő komisz szépséget.
Ez a fantasztikus Frank Wildhorn musical, a férfi és a nő örökérvényű, csillapíthatatlan vágyait is elénk táró történet a XXI. században játszódik, nagyvilági környezetben, pazar cirkuszi látványvilággal, káprázatos showelemekkel. Az SZFE-n Kiss-B. Attila Kossuth-díjas operaénekes, az Operettszínház főigazgatója mellett másik osztályfőnököd Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas, Honthy-díjas színházi alkotó, aki a darabot rendezte. Ebben egyetemistaként te játszod a főszerepet. Fontos volt a partnerek személye, hozzáállása?
Ritka, hogy valakit harmadévben kivisznek egy ilyen nagy formátumú előadásra az egyetemről, ezért mérhetetlenül hálás vagyok, hogy nekem megadatott. A legnehezebb feladat színészi minőségemben egy technikai tény volt: Carmen szinte végig a színen van. Alig akad egy nyugvó pont, egy pillanat, amit a takarásban tölthetnék. A partnereimtől nagy segítséget kaptam, ők az osztálytársaim, Nagy Alma Virág, aki Katarinát játssza és Tassonyi Balázs Joséként, akivel már az egyetemen is nagyon sokat dolgoztunk együtt. Az élet úgy hozta, hogy már a próbafolyamat előtt egymásra találtunk szakmailag és barátok is vagyunk. Sokat tudunk egymásról, hiszen a szabadidőnket is gyakran együtt töltjük. Ez nagy könnyebbséget jelentett, mert amikor belenéztünk egymás szemébe, tudtuk, hogy az érzelem, amely a színpadon megjelenik bennünk, a magánéletünket illetően miből és honnan fakad. Közös jelenetem van Dolhai Attilával, György Rózsa Sándorral, akik ugyanazt a szerepet, Garciát, a késdobálót játsszák, illetve Janza Katával, Füredi Nikivel és Vágó Zsuzsival, akik a Jósnőt alakítják, de ők olyan kaliberű színészek, akikhez kihívás felnőni. Ugyanezt tudnám elmondani az Inez karakterét alakító Szulák Andreáról, Auksz Éváról és Peller Annáról, vagy éppen a Zuniga kapitányt megformáló Nagy Lórántról, Németh Attiláról és Miklós Attiláról, és a Cirkuszi konferansziékról: Laki Péterről, Serbán Attiláról és Magócs Ottóról, akikkel szintén több alkalommal találkozunk a színpadon. Olyan tapasztalatot, magabiztosságot, tudást sugároznak, hogy ámulatba ejtő volt figyelni őket. Kicsit féltem is, hogy vajon sikerül-e helyt állni mellettük. Mindemellett nagyon segítőkészek és nyitottak voltak, rengeteg, életre szóló tanáccsal láttak el.
Honnan csöppentél a csábító, majd önfeláldozó Carmen szerepébe?
Pécsi vagyok, ahol a szüleimmel sokat jártam színházba. Később elkezdett érdekelni az irodalom, nagyon szerettem verseket olvasni, megérteni, megtanulni, előadni a költők gondolatait. Az motivált, hogy egyre mélyebbre lássak a sorok közé, és persze a prózai szövegeket is jobban megértsem. Versmondó versenyekre, a gimnáziumi éveim alatt pedig a Dzsászti Énekstúdióba jártam, Radóczy Jusztina dzsesszénekeshez. Itt ismerkedtem meg az éneklés alapjaival. A kettő együtt kialakította bennem az igényt – ez végül a gimnázium közepére körvonalazódott bennem –, hogy előadó-művészettel szeretnék foglalkozni. Az ének, a tánc és az irodalom iránti vágyam, elköteleződésem végül elvezetett az SZFE-re, ahol zenés színművész szakra felvételiztem.
Az előadó-művészet, mint szakma kiválasztásában valószínűleg számít a taps, a siker, az elismerés utáni vágy, de mennyire számít, hogy ezen az úton tovább is vigyen?
Bizonyára mindenki számára fontos, aki kiáll a rivaldafénybe. A tapsrendnél szerintem mindannyian várjuk a pozitív visszajelzést. Valamiért foglalkoztat a pszichológiája annak, hogy mivel lehet hatást kiváltani az emberekből és hol van az a fal, ameddig el kell menjek, hogy elérjem ezt a közönségnél. Éppen ezért előadások közben is figyelem magam, hogy mi az, ami érzelmileg teljesen elvihet addig a bizonyos falig.
A tehetséges emberek sajátja egyrészt az, hogy képesek átmenni ezen a falon, másrészt hatalmas elbizonytalanodás is észlelhető rajtuk út közben. Ezt te hogy érzed?
Az volt az óriási szerencsém, hogy osztályfőnökeim, Kiss-B. Atilla főigazgató úr és Homonnay Zsolt, a darab rendezője közösen választottak ki a szerepre, így olyan emberekkel voltam körülvéve, akikben már három éve megbízom. Hatalmas könnyebbség volt, hogy Nádasi Veronika is – aki szintén Carmen szerepét játssza – tanárom az egyetemen. Felnézek rá és rengeteget segített nekem a próbafolyamat alatt, akárcsak Földes Tamás, aki a prózai mesterségtanárom, az előadásban pedig a Mendozát, a polgármestert játssza. Valóban igaz lehet, hogy egy próbafolyamat elején minden művész kissé bizonytalanul kezd neki a munkának, de úgy gondolom, hogy ez természetes, hiszen akkor ismerkedünk a szöveggel és rendezői koncepcióval.
Mik az erősségeid?
Szerintem a legfőbb erősségem az, hogy lelkileg akkor vagyok nyugodt, ha 100 százalékig tudom a dolgomat. Minden próbára biztos szövegtudással érkezem és birtokomban vannak a dalok is, amiket éneklek. Minden feladatomat igyekszem a legfelkészültebben megoldani.
Mi az a terület, amiben úgy gondolod, hogy rátehetsz egy lapáttal?
Technikailag folyamatosan fejlődnöm kell, hiszen a tanulás élethosszig tart. Másrészt érzem a különbséget, ha egy adott előadáson kicsit lazább, oldottabb vagyok, kellően egy hullámhosszon vagyok a partneremmel, vagy a közönséggel. Ez a karakteremnek is hasznára válik, és persze nekem is.
Pécsett az a kis versmondó kislány mit szólt volna ahhoz, ha valaki a fülébe súgja, hogy nemsokára Carment játssza az Operettszínház nagyszínpadán?
Szerintem nem hitte volna el, hiszen nekem is hihetetlen volt, amikor kiválasztottak a címszerepre.
Mi volt a legpozitívabb élmény ebben a munkafolyamatban?
Az, hogy igazán kinyíltam. Ehhez nagyban hozzájárult az engem nagy szeretettel befogadó társulat, az Operettszínházban biztonságos, segítőkész közegre leltem. Magamban és a magánéletemben is rátaláltam olyan dolgokra, amikről nem is tudtam eddig.
Van valamilyen álmod, amit szeretnél megvalósítani?
Szerepálmom a Kabaréból Sally Bowles. Nagyon vonz a darab zenei világa, csodálatosak a dalai. A másik nagy vágyam, hogy kipróbáljam magam prózai szerepben és vonz a filmezés világa is. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy elsősorban nem az foglalkoztat, hogy sokan ismerjék a nevemet, hanem az, hogy egy karakter gondolataival és lelkével tudjak maximálisan azonosulni. Természetesen mindezzel együtt csodálatos érzés kiállni a nagyközönség elé.
Írta: Tarnócai Éva
Fotó: Janus Erika
