Karsai Dániel hátán egyre szorosabban körbefonva a nyakát csimpaszkodik megszemélyesített betegség. Próbálja lelökni, de nem megy és nem megy. Az Egy tökéletes nap a 6SZÍN-ben, az eutanáziáért harcoló Karsai Dániel alkotmányjogász életéről regél megrendítően, de sajnos nagyon is a realitásból fakadó abszurd humorral.
Karsai modern kori Don Quijote. Mindhalálig megy szembe az árral. El akarja érni, hogy az ember maga dönthessen a haláláról. Ez bajos ott, ahol gyakran azt sem szeretik, ha az életéről dönt, abba is lépten-nyomon bele akarnak szólni. Kórházi fertőzésben például simán meg lehet halni, az nem ügy. Na, de kicsit megrövidíteni a végzetes betegségben szenvedő testi-lelki fájdalmaktól meggyötört életét, ha ezt ő is kívánja, sőt akár már rimánkodik érte, azt nem és nem, mert hát ugye az élet mindenek felett. És persze mit szólnának hozzá bizonyos szavazók, akiknek a kegyeit keresni kell.
Jó néhány országban már törvényekkel, garanciákkal abszolút körülbástyázva lehetséges az életvégi döntés. A napokban Hollandiában egy idős, beteg házaspár döntött úgy, hogy együtt távoznak a földi létből. Ez is a mindhalálig szerelem egy verziója. Még megvacsoráztak előtte a fiúkkal. Hátborzongató ez persze, de szerintem szép is. Jobb mint kórházban, körülparavánozva, magányosan meghalni. A halál életünk meghatározó része. Örkény István Rózsakiállítás című kisregényének főhőse nem akar elszigetelődve meghalni, ezért engedi, hogy haláltusáját élőben közvetítse a tévé. A darabváltozat ősbemutatóját annak idején a Pesti Színházban tartottak, nagy érdeklődés mellett.
Brian Clark Mégis, kinek az élete? című roppant ügyesen megírt bulvárdarabja kétségtelenül igen fontos problémákat vet fel, de jobbára megmarad a felszínen. Egy örökre ágyhoz kötött szobrász, akinek már csak a feje mozog, fohászát fogalmazza meg, hogy ebből őneki már roppant módon elege van, segítsenek rajta valahogy. Az orvosok széttárják a kezüket. Ők ugye az életre esküdtek fel. De nem lehetne arra is fölesküdniük, hogy segítenek a szenvedőkön? Már az ókorban téma volt ez. Szókratész, Platón és Seneca támogatta az eutanáziát, ellenben az orvostudomány megalapítója, Hippokratész ellenezte.
-2.jpg)
Az Isten című Ferdinand von Schirach vitadrámában, az Örkény Színházban, a szünetben meg is szavaztatják a nézőket, titkos voksolással, ládikákba bedobós módszerrel, az eutanáziáról. Úgy halottam, rendszeresen a mellette voksolók kerülnek többségbe.
A 6SZÍN-ben is van szavazás, kézfeltevéses alapon. Az általam látott előadáson senki nem voksolt az életvégi döntés ellen. Aki megérti, átérzi ezt a produkciót, persze annak is lehetnek ellene érvei, ahogy a deszkákon is igencsak szép számmal hangzanak el megfontolandó ellenérvek, de ennyi „meggyőző” szenvedést, kínzó fájdalmat látva, azért meglehetősen nehéz ellene letenni a voksot.
Aki viszont azt hiszi, hogy ez búskomor előadás, igencsak tévéd. Karsai gondozónője felvételének egyik fontos feltétele, hogy el kell tudnia viselnie a blőd szóvicceket, amiket ont magából. Vizi Dávid meggyőzően eljátssza, hogy miközben persze összeomlik, amikor eddig vasgyúró hegymászóként, azt gondolva, hogy makkegészséges, megtudja, hogy csak pár éve van hátra, kimondottan értelmessé tudja formálni az életét. Ilyen helyzetben képes másokért is harcolni, és ez sok tekintetben a végstádiumban is optimistává teszi. Nem adja meg magát. Küzd. Megmarad a humora. Fekvésre kényszeríti a betegség, de megrendítően szép az a darabban elhangzó mondat, hogy fekve is lehet állva meghalni. Vagyis emelt fővel. Rá valószínűleg ez a sors vár.
Saját bevallása szerint régóta szeretett volna darabot írni, csak nem volt meg hozzá a témája. Hát most sajnos meglett. A dramaturggal, Bíró Bencével és a rendezővel, Szenteczki Zitával, úgy tűnik, nagyon egy húron pendülve, írták. Végig követhetjük az életét attól kedve, hogy megtudja ALS-es beteg, mostanig. Gyabronka József tudálékos, állandóan latin szavakat használó, orvosprofesszorként jön be a színre. Az a típus, akit jobban érdekel, hogy az ő hú, de jelentős tudományával mire jött rá – és emiatt büszke magára – annál, mint hogy a beteg megértse, miről van szó, és mindez hogyan hat rá. Rá is kell szólni, hogy beszéljen már magyarul. Csak talál magyar szavakat is, de blazírtan kifejezéstelen marad az arca, a hanghordozása érzéketlenül tudatközlő, együttérzésnek alig van jele. Gyabronka játszik még hasonló figurákat, például a riporter elől félarcát eltakarva iszkoló totálisan részvétlen politikust.
Dániel asztalnál ülve közli a barátnőjével, hogy mi a helyzet. Kurta Niké arcán ott a teljes döbbenet. Először szeretetteljesen hárítani próbál, hogy ez nem lehet igaz. Látszik mennyire fontos neki ez a férfi. Erőteljes jelenet, amikor elmennek bulizni, és felgyorsuló, szinte idegrángásba is torkolló tánccal, egymásba kapaszkodva, próbálják kirázni magukból a megrázkódtatást. Hideglelősen gyönyörű, hogy mindennek ellenére, dacos életigenléssel úgy döntenek, gyereket akarnak. Aztán amikor ágyban fekvő beteg lesz Karsai, már a szavát is nehezen érteni, mégsem tart ki a kapcsolat. A Török-Illyés Orsolya által megszemélyesített gondozónője válik a mindennapjai társává. Megmutatja, hogy ez a nő sokszor igencsak nyers, szókimondó, de mindent megtesz érte, sikerül teljesen egymásra hangolódniuk. És ott van még Nagy Márk alakításában a testvére, aki tűzön-vízen keresztül kitart mellette, nem engedi csüggedni, miközben magában is iparkodik tartani a lelket, és az ügyet sem hajlandó feladni, kitartóan jár bel- és külhoni bíróságokra.
Lőrincz Katalin a megszemélyesített betegség, aki tulajdonképpen szintén a társává válik ráakaszkodva. Kiváló táncosként némán, testtel, mimikával is eljátssza, hogy gyötri mindinkább, hogy forr össze vele halálosan.
Bár tartott tőle, hogy esetleg nem így lesz, Dániel szerencsére ott lehetett a premieren. Videó tanúskodik arról, milyen együttérző szeretettel ünnepelték őt és az előadást is, ami húsba vájó kérdésekről beszél, zsigerekbe hatóan fájdalmasan, ugyanakkor ennek elviselését segítő humorral.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Szkárossy Zsuzsa
