A Tündérkertben életre kelt az erdélyi középkor, a nagyhatalmi érdekek, belső ellenségek mellett a maga elképesztő sajátosságaival. A leprával, emberek lefejezésével, boszorkány égetéssel, bujálkodással, gyilkolással, árulással, mérgezéssel, hogy a két óriási karakter, – Báthory és Bethlen,- zseniális játékával és Madarász Isti bátor rendezői tolmácsolásában teszi ezt oly izgalmasan, felemelően és fejedelmien, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűrije a legjobb rendezői díjra jelölte.
Tudod konkrétan mire kaptad a jelölést?
Ez konkrétan a Tündérkert sorozatra vonatkozik, de értem mire gondolsz. Az elmúlt 8 évben, amikor mozifilmet, vagy tévéfilmet csináltam, mindig jelölve voltam ezeken a típusú magyar díjátadókon. Ez egyfajta megerősítés, hogy amit csinálok, csinálunk, – hisz ez egy csapatmunka – az jó. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, nem biztos, hogy a legjobb, de jó. Általában nem én szoktam nyerni, mert vannak, akik divatosabb témához nyúlnak. Vannak, akik az ország hangulata szempontjából fontosabb gondolatokat érintenek és persze vannak jobb alkotók is. De általában azért ott vagyok az élbolyban. Mindig örülök a jelölésnek, mert ez generál egy kis hírverést az általunk létrehozott produktum körül. Általában abban mérem a sikert, hogy csinálhatok-e következő filmet. És ha csinálhatok, az nekem bőven elég elismerés.
Ha a Tündérkert sorozatból csak két jelenetet emelhetnék ki, akkor az egyik, mikor Bethlen Gábor elmondja a fejedelemnek, gyerekkori barátjának Báthory Gábornak, hogy ‘Te lehetsz Erdély történelmének legnagyobb uralkodója, mert te vagy az első, aki nem Erdélyt akarja Magyarországhoz csatolni, hanem Magyarországot Erdélyhez.’ Ekkor Bethlen Gábor tulajdonképpen önmagáról beszél, csak még nem is tudja. Miért esett a választásod egy történelmi témára?
Helmeczy Dorottya, a film egyik producere kért fel rá. Amikor először elmondta a telefonba, akkor annyira még nem lettem izgatott. Ugyanis akkoriban tetőzött a magyarországi történelmi filmek finanszírozása, boldog boldogtalan ebbe vágta a fejszéjét, én meg nem igazán szeretek mindenkivel egyirányba menni. Viszont el kezdtem olvasni és már a 3. oldalnál elképedtem, hogy mennyire izgalmas, érdekes, meglepő, tabu döntögetően sötét, és mennyire nem poros. Tehát egyáltalán nem olyan, mint amire számítottam. Kaptam nyolc forgatókönyvet, de már az első felénél tudtam, hogy ezt nagyon szeretném megcsinálni.
Miben láttad, hogy ez a téma sorozatra érdemes?
Szerencsére a stratégiai döntéseket nem nekem kellett meghozni. Volt egy nagyon erős forgatókönyv, persze eszközöltünk benne változtatásokat. Ami engem meggyőzött, hogy nem általános iskolás történelmi leckéket akart felmondani, amelyben a magyar vezérek a jók és a külföldiek pedig gonoszak, különösen a törökök. Itt erős emberi karakterek vannak jelen, sokszor nagyon rossz tulajdonságokkal felvértezve. A legpozitívabb szereplők hozzák a Tündérkertben a legrosszabb döntéseket, és sok, negatív karakter meglepően jó és erényes döntésre képes. Ez nagyon izgalmas.
Nagyon erős a fejedelem érettségi fejlődése – sok-sok középkori botlás után – és mikor végre a török szultán képviselője előtt fejedelemhez méltóan nyilvánul meg…..
Kimondhatjuk, mert történelmi tény: hamarosan meggyilkolják. Ennek a kornak az erőszakossága is nagyon megfogott. Ez nem a személyes perverzióm, hanem ez a középkor. Minimum 16-os karikát érő sorozat, de a kor e nehéz szegmensét Móricz Zsigmond nagyon belevalóan írta meg.
Van egy másik érdekessége a történetnek, egy magyar nő, aki az állítólagos “szadizmusa” által vált világhírűvé. Móricz éppen csak érintette a témát…
Nálunk viszont bekerült a sorozatba ez a legendás, misztikus történelmileg hírhedt alak. Forgatókönyvíróink, – Horváth András Dezső, Bereményi Géza és Tasnádi István – beemelték Báthori Erzsébet karakterét, aki a főszereplőnk, a fejedelem nagynénje. Az, hogy egy már-már földöntúli karakter is megjelenik a sztoriban, akit lerántunk a földre és megmutatjuk mi is történt valójában, az nagyon tetszett nekem. Mert ugye valószínű, hogy nem kísértetek és vámpírok mászkáltak a csejtei várban.
Nem sok hatásvágás van a filmben, de különösen tetszett az, amikor Bethlen Gábor és a fejedelem feleségének szeretkezése – tűzijáték helyett – egy ágyúdörrenéssel folytatódik. Mármint a következő jelenet, sejtetve a későbbi hangulatot. Ez volt a cél?
Egyrészről rendezőként mindig izgalmas képi megoldásokat, vizuális történetmesélést alkalmazni ahelyett, hogy valamit elmondanánk. Másrészről Bethlen életének az egyik legfontosabb fordulata, és nagyon sok későbbi bonyodalom elindítója volt az, hogy ő beleszeretett a fejedelem feleségébe. Ezután megfelelőbbnek tűnt volt a dévai vár ostromára vágni, mint egy kellemes reggeli madár csiscsergős kávézgatásra.
Lesz a Tündérkertnek folytatása?
Minden adott, hogy legyen. Utaltunk is erre a sorozat végén. A forgatókönyvek is elkészültek. Finanszírozási kérdés „csupán”. Egy ekkora projekt sorsát nem a filmesek döntik el, ehhez kell egy nagyobb akarat, elhatározás, mert igen sok pénz kell hozzá. Az elmúlt 3-4 év filmintézetes történelmi filmes produktumait nézzük, – a Hadik, a készülő Tatárjárás, a Hunyadi, az Aranybulla, – ár-érték arányban ez a legjobb projekt, ugyanis 8 jó minőségű rész készült el kevesebb pénzből, mint egy nagyjátékfilm. Mind gazdaságilag, mint művészetileg, mint történelmi értékőrzés szempontjából megérné, de ezt nem én döntöm el. Üzenem a döntéshozóknak, hogy mi készen állunk, döntsenek jól. Azért az sem elhanyagolható szempont, hogy ez egy három kötetes regény és a történészek és laikusok szerint is a középső a csúcsregény. Történelmi tény, hogy az első regény végén meghal Báthory Gábor, a következő részben Bethlen Gábor lesz a fejedelem, és ez volt Erdély aranykora. Most jönnek a legérdekesebb részek. Persze ez nem volt egy egyszerű menet, nagyon izgalmas és fordulatokban gazdag események sora várható.
Nagyon kis költségvetésű filmekkel kezdted a pályádat, milyen érzés most ekkorában gondolkodnod?
Sokat gondolkodom ezen. A rövid válasz, hogy nagyon jó érzés. A hosszú válasz: nagyon, nagyon jó érzés. Nyíltan vállalom, hogy mindig erre vágytam, sőt ennek a tízszeresére. Nagyon sokan készítenek filmeket manapság kevés pénzből, mert nincs másra lehetőségük, ez a gerilla vagy független filmezés, de nekem nem ez az utam. Előre és felfele tartok. A Tündérkert az összes nyomásával, kihívásával, felelősségével óriási élmény volt. Amikor szétnéztem a csatamezőn, szó szerint a csatamezőn,- mert ott volt 80 lovas, 40 kamion, meg az óriási stáb, – azt éreztem, hogy ez igen! Nekem, ez jól esik, jól áll, és bírom. És ennek a tízszeresét is elbírnám. Ha a költségvetést nézzük, akkor ez egy 3 milliárd forintos sorozat, ami alig 10 millió dollár és Hollywoodban ez még mindig csak egy független kisköltségvetésű filmnek számít. Nagyon szeretnék 100 millió dolláros produkciókat forgatni!
Melyik az a világ, amelyben még lubickolnál?
A sci-fi. De nekem az nem feltétlenül az űrhajókkal teli világot jelenti. Inkább a földhözragadt sci-fit szeretem, ami a mi világunkban történik, de valami tudományos-fantasztikus csavar van benne. A Hurok is ebbe az irányba ment, az Átjáróház is efelé hajlott. Ezért szeretem az időutazós filmeket, ami a mi életünkben játszódhat, de mégis belekeveredhet a múlt, vagy a jövő. Az egyik kedvenc regényem az Időutazó felesége, ami egy szerelmi dráma és arról győz meg, hogy milyen nehéz egy időutazó feleségének lenni. Imádom az ilyen sztorikat. A másik kedvencem Az ember gyermeke című film, amely szintén a mi világunkban játszódik, de azzal a problémával, hogy a nők már nem tudnak gyermeket szülni. Kezd kihalni a világ… Aztán egyszer csak valaki terhes lesz persze… Az a forgatókönyv, amin most dolgozunk, az is egy sci-fi, regényadaptáció, mai történet, a miénkhez hasonló világban játszódik, egy óriási különbséggel, amitől ez egy fantasztikus dráma lesz. Ez egy nagyköltségvetésű film, semmi esélyét nem látom annak, hogy ezt a magyar filmintézet finanszírozza, be sem akarom adni. Talán ez lesz az első külföldi filmem, hacsak a magyar kultúrának szüksége nem lesz egy ilyen látványos, vizionárius sci-fi drámára. Bárcsak így lenne.
Melyik korba időutaznál szívesen?
Nemcsak utaznék, ott is maradnék. A 80-as évek Hollywoodjában. Ott és akkor készültek azok a filmek, ami miatt én filmes akartam lenni. Még nem volt annyi számítógépes lehetőség, ami persze szuper dolog, de igazából kissé ellene megy a kreativitásnak. Spielberg nekem a legnagyobb kedvencem, vagy George Lucas, és Coppola. Ők akkor és ott nagyon fontosak voltak, mert akkor a rendező személye és víziója meghatározó volt, és akkor nem feltétlenül tőzsdei cégek irányították a hollywoodi produkciókat. Tudom, hogy a 40-es, 50-es évek is Hollywood aranykorának számítanak, de nekem a 80-as és 90-es évek az, amikor szívesen lettem volna filmes. Mert ha akkor valaki sikeres volt, öntötték rá a pénzt, csak csináljon filmeket. Nagyon szeretnék lépésről lépésre haladni… bár ez nálunk elég sajátságosan alakul. Bármit csinálsz, akár nagyon jól is, utána mindig visszatolnak a startvonalhoz. Ez frusztráló. Sok magyar filmrendezőt látok, aki akármilyen sikeres volt, ugyanott áll egy sorban a kezdőkkel. Ez méltatlan.
Az Átjáróházzal nagyon sok külföldi fesztiválon jártál és fantasztikus sikereket értél el. Ez nem segít?
Nagyon sok külföldi producerrel beszélgettem. Őket nemcsak érdekli, hogy mit akarok csinálni, hanem konkrétan finanszírozni akarják. De kellene ehhez a magyar oldal is, Magyarországon pedig nincs erre finanszírozói akarat. Amikor már nagyon sokat könyörgök, akkor talán szóba állnak velem, de nincs az, hogy Isti, mit akarsz csinálni, had álljunk be mögéd! És nem akarok már könyörögni. Amikor Belgiumban megnyertem az egyik legnagyobb európai fantasztikus filmfesztivált az Átjáróházzal, és átvettem a fődíjat, odajöttek a belga producerek és azt kérdezték, hogy ha legközelebb sci-fi filmet csinálok, abba be lehet-e szállni?
Akkor hol itt a probléma?
Ott, hogy ők úgy akarnak beszállni, hogy van egy magyar produkció, amibe be lehet szállni. És ezt a magyar első tőkét nagyon nehéz összeszedni, pláne egy sci-fire. Ezért mennek külföldre a magyar filmrendezők.
Az eddig legyártott összes filmed közül, ki volt az a karaktered, akit nagyon szerettél, és úgy gondolod, még többre lenne hivatott?
Ez egy nagyon jó kérdés. A Rejtő tévéfilmem, A fekete múmia átkában szerepel a Plock nevű ponyvaíró, egy kicsit Rejtői önéletrajzi figura. Schmied Zoltán játszotta roppant jól. Ebből még lehetne nagy Rejtő filmet csinálni, mert ez a Plock egy olyan figura volt, aki tudja magáról, hogy tud írni, tehetséges, viszont az életben képtelen boldogulni, mégis mindenki szereti. Az életem másik áldása, hogy megcsinálhattam az Egy szerelem gasztronómiája című zenés vígjátékot, amelyben volt egy sztárséf, aki énekelt. Bereczki Zoltán játszotta, aki nagyon jó színész, remekül énekel és Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval alkottunk egy olyan nárcisztikus séfet, aki főzés közben táncra és dalra fakad. Imádtam. A Tündérkertből mindkét főszereplőmet szerettem és szeretem most is. A Báthoryt alakító Katona Péter remek volt és ugye most jelölve is van legjobb főszereplő kategóriára. De Bethlen – akiről a folytatás szólna és akit Bokor Barna játszik, – a magyar történelem egyik legérdekesebb alakja. Ő a jó fiú, nagyon nagy sötétségben kellett élnie és dolgoznia. De ahhoz, hogy fejedelemként – és itt jön a karakter briliáns mivoltja – egy virágzó birodalmat építsen, nagy kérdése, hogy mennyire kell bemocskolnia ehhez a kezét. És ez az ív fantasztikus.
Írta: Tarnócai Éva
