Ő nem a klasszikus értékeken edződött családanya modell, hanem egy vérbeli musicalszínésznő, nagy hanggal, de kevésbé kovencionális magánéletbeli megfeleléssel.
A próza az ének vagy a tánc az, ami leginkább meghatároz?
Nem választom külön ezeket. Amit csinálok, az előadóművészet. Valamikor „csak” énekelek, valamikor énekelek és táncolok, valamikor prózát is mondok, vagy éppen műsort vezetek. Mindezt én egy kalap alá veszem, mert a célja mindig ugyanaz, hogy a közönség jól érezze magát.
Mikor jött el az a pillanat, amikor érezted, hogy az életed nagy részét színpadon fogod eltölteni?
Ezt pontosan meg tudom mondani. Minden Debrecenben történt. Általános iskolában ének tagozatra jártam, kórusban énekeltem, hat évig zongoráztam, majd következett egy kis kitérő a középiskola alatt. Érettségi után egy rendezvényen dolgoztam, mint hostess, ahol találkoztam egy fiatal csapattal, akik énekeltek, táncoltak. Szóba elegyedtem velük, így tudtam meg, hogy ők a debreceni Vasutas Musical Stúdió növendékei. Nagyon éreztem, hogy ott a helyem, felvételiztem, és ezzel meg is pecsételődött a sorsom. Három évig tanodás voltam, majd ebből a csapatból kialakult egy társulat, Zenetheátrum néven működött majdnem 20 évig. Rengeteg előadást csináltunk, a Grease-t, az István a királyt, a Sztárcsinálókat, a Dzsungel könyvét. Azóta is színházként működnek, van gyermek és felnőttképzésük is. Összeálltak a Debreceni Egyetemmel és ők lettek az Odeon Színház. Ami csodálatos, hogy januárban visszahívtak játszani és bemutattuk az Abigél musicalt. Mivel a jó kapcsolat és a barátság megmaradt, így nagyon érdekes és szép élmény volt ilyen sok év után velük dolgozni velük.
Melyik az a szerep, aminél azt érezted, hogy igen, ez nekem való?
Szerencsére mindig nagyon jó szerepek találnak meg. Az jó kérdés, hogy magamra formálom-e a szerepet, vagy alapból passzolok hozzá? Azt gondolom, azokban a karakterekben, amiket játszom, egyiknél sem kell kifordulnom magamból, tehát tudok saját élményekből is táplálkozni. Kivéve a We will rock you-t, ahol Killer Queenként egy nagyon elrajzolt, gonosz karaktert kell megformálnom, de ebben a feladatban is megtaláltam a hozzám passzoló villanásokat. Ez a sztori a jövőben játszódik, tehát nyilván egy kicsit elemelkedett a szituáció is. A Queen dalait énekelni egy nagy és nehéz feladat, még akkor is, ha nem Freddie Mercuryt kellett hozni,- ami lehetetlen lenne,- hanem a karakterünknek megfelelően kellett elénekelnünk a dalokat. Viszont a Sakk musicalben egy nagyon határozott, kemény, de egyszerre törékeny nőt kell játszanom, ez nagyon kiemelkedő feladat a szerepeim közül, érzelmileg és mélységében egyaránt.
Ezek szerint ez a darab lenne, amit pályafutásod mérföldköveként megjelölnél?
Nagyon kevés olyan musical van, amely egy női karakter köré íródik. Ez ilyen. A legtöbb darab férfiakról szól, akik mellett persze vannak nők is. A Sakk nagyon „megszólított”. Nagyon sok lehetőség van benne, amikor meg tudod mutatni, mire vagy képes, színészileg és énektudásban is. Nehéz feladat. De az ApácaShow is egy nagyon fontos lépés volt a színészi fejlődésemben. Vagy említhetném a Mamma Mia!-t, amiben Rosie-t játszom, egy olyan karakterszerepet, amilyet előtte még soha nem kellett megformálnom és az egyik kedvencem lett.
Mitől más a Bizarr!, mint a többi musical?
A karakterek ismerősek lehetnek, de mégsem az, amire gondoltok majd. A dalokon, a koreográfián és a látványon van a hangsúly. Iszonyú jó dalok lesznek…. A show oldaláról közelít és nagyon szórakoztató lesz.
Egy Rolling Stones nótáról is hallottam, te énekled.
Ciara dolgozta fel ezt a dalt, ez a Paint it Black. Nehéz, de csodás. Olyan libabőrözős, amolyan „Wow-élmény”! A mai popzenében az én ízlésem szerint kevés olyan dal van, ami meg tud fogni. Ez viszont olyan. A dalokat és a táncokat is nagyon jó érzés csinálni. A karakterem – és Dér Henié persze, – most van kialakulóban. Van egy elképzelés Letisa jelleméről, de úgy érzem egy kicsit nagyobb szabadságunk van a megformálás terén, így beletesszük a saját személyiségünket is. Lesz a showban egy olyan dal, ahol nem énekelünk, csak táncolunk, ami egy nagy kihívás. A tánccal ugyanúgy el lehet mondani egy csomó mindent és ezáltal egy nagyon izgalmas feladat elé nézünk.
Akkor eleve nem volt véletlen, hogy téged választott a rendező, hisz köztudottan jól mozogsz, táncolsz. Egy Király Béla produkció pedig eleve feltételezi a nem akármilyen tánctudást.
Gondolom feltételezték, hogy talán meg tudom csinálni azt, ami egy ilyen produkcióhoz elvárás. Persze nem azt fogjuk csinálni, amit a táncosok, de nagyon ránk formált professzionális koreográfiák lesznek. Egyetértettünk Király Bélával a show rendező-koreográfusával, hogy nem kell kímélni minket… Aztán ha valami véletlenül nem megy, még mindig le lehet egyszerűsíteni, de ha meg sem próbáljuk a nehezebbet, nem derül ki, mire vagyunk képesek. Eddig szerencsére nem kellett módosítani az eredeti elképzelésen. A cél mindenképpen az, hogy szexi és ütős legyen! Ezért nagyon jó Bélával dolgozni, mert ránk formázza és kihozza belőlünk a maximumot. Kevesen tudják jól vezetni az embereket és azt látom, hogy ő nagyon jól összefogja a korban és tapasztalatban is nagyon különböző emberekből álló kis csapatot.
A musicalek esetében, a karakterek formálásában mi dominál nálad, a tudatos építkezés, vagy az ösztönös ráérzés?
Is-is. A színészetben nem teszek különbséget a prózai és a zenés színház színészei között. Az teljesen mindegy, hogy dalban, vagy egy monológban mondom el, illetve énekelem el a szövegemet. Ugyanúgy érzéseket kell közvetíteni. Csak más a forma. Az, hogy ösztönösen játszol, vagy saját élményekből táplálkozol, vagy tudatosan építkezel, ez egyén és történet függő. Ha van saját élmény, akkor nyilván könnyebb játszani egy adott jelenetet. Sokan lenézik a zenés műfajt, erre azt mondom, hogy tessék, meg lehet próbálni. És többen belebuktak abba, hogy azt hitték ez a „könnyű műfaj”. Szerintem egyáltalán nem könnyű énekelni, prózát mondani és még táncolni is egyszerre. Az lenne a legjobb, ha mindenki maradna a saját kaptafájánál és azt csinálná, amiben a legjobb.
Szerinted miről fogunk beszélgetni pár év múlva?
Nem vagyok tervező típus, ennek ellenére azt érzem, hogy nagyon jó irányba megy az életem. Érdekes, hogy egyre inkább azt veszem észre, hogy nagyon nekem való életet élek, mert sodorja elém a lehetőségeket. Hogy ebből mit fogok kihozni, az persze csak rajtam múlik. Úgy érzem, hogy általában megállom a helyem, ha valahova bekerülök. Ezen az úton szeretnék tovább haladni.
Írta: Tarnócai Évaa
