Sebestyén Aba színész, rendező, 21 éve tanít a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A mostani rendező szakos osztályáról például azt mondja, hogy ez a „Trianon évfolyam”, délvidéki, felvidéki, magyarországi és erdélyi diákok egyaránt vannak benne.
Színész és rendező is vagy, logikus volt, hogy előbb-utóbb tanítasz is majd, de te nagyon fiatalon kezdted.
Igen. Huszonegy éve tanítok. Amikor Béres András Szatmárnémetiből átcsábított Marosvásárhelyre, a Tompa Miklós Társulatba, aminek a vezetője volt, eleve úgy hívott, hogy számít rám az egyetemen is, ahol pedig a magyar tanszék dékánja volt. 2002-ben szerződtem Marosvásárhelyre, és azóta tanítok is. Elég komoly bizalmat kaptam, színészmesterség és improvizációs órákat tartottam, Farkas Ibolyával együtt vittük az évfolyamot.
Hosszú ideig csak nagyon korlátozott számban lehetett Erdélyben magyar színinövendékeket felvenni, ez már az ez utáni időszak volt.
1990-ig, a rendszerváltozásig, volt olyan év, hogy mindössze ketten-hárman lehettek magyarok egy-egy évfolyamon. Azóta 12-14-en járnak egy osztályba. Az intézmény főiskolából lett akadémia, majd művészeti egyetem. A színész osztályokon kívül van rendező, koreográfia, teatrológia, látványtervező, zene pedagógia és média szak is.
Úgy hallom, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mind népszerűbb a magyarországi diákok körében is. Tudok olyan osztályokról, amelyeknek akár több mint a fele ingázik fapados repülővel Budapest és Marosvásárhely között.
Nyolc-tíz évvel ezelőtt kezdődött ez a tendencia. És nem csak Magyarországról kezdtek el jönni a diákok, hanem Felvidékről, Délvidékről is. A mostani rendező szakos osztályomról például azt mondtam, hogy ez a Trianon évfolyam, délvidéki, felvidéki, magyarországi és erdélyi diákok egyaránt vannak. Azt gondolom, hogy minőségi oktatás folyik. Elég jók a körülmények, jó az infrastruktúra amit folyamatosan fejlesztünk is, bár az is igaz, hogy az egyre bővülő szakoknak köszönhetően akadnak néha próbatermi gondok ami a gyakorlati, rendezői, színészi munkát illeti.
Nekem most van egy rendező szakos harmadéves és egy színész osztályom mesterképzésen. Mesterszakon általában egy-egy előadást szoktam létrehozni a diákokkal.
Hány év elvégzése után következhet a mesterszak?
A harmadik év után. A három év alapszak lehet akár teatrológia, vagy bölcsészkar is. Ha a felvételi bizottság úgy látja, hogy valaki tehetséges, lehet belőle színész, akkor nem kizáró ok, hogy alapszakon nem színészetet tanult. Volt már olyan is, aki látványtervező szakról felvételizett színész mesterképzésre. Ha valaki öt év után is tovább akar tanulni, erre is van lehetősége, mert doktori iskola is működik nálunk.
Nyilván a tanításhoz szükség volt arra, hogy te is szerezz doktorátust.
Tizenhárom évvel ezelőtt Bukarestben doktoráltam, akkor még nálunk Marosvásárhelyen nem volt doktori iskola.
Mi volt a témád?
A bohócok. Úgy gondoltam, ha már doktorálásra adom a fejemet, olyan témát választok, ami rendezőként és színészként is nagyon érdekel. Az a fajta attitűd ami a bohócok sajátja – tisztaság, derű, rácsodálkozás, önirónia, humor és drámai mélység – alfája-omegája a színészetnek. Az volt a disszertációm címe, hogy A bohócok jelentősége és szerepe az előadások folyamatában Tanulmányoztam mikor és hol, miként jelentek meg először, és egészen a napjainkig vizsgáltam, hogy a különböző kultúrákban mit képviselnek és különböző produkciókban hogyan szerepeltették őket. Arról is írtam, hogy én hogyan birkóztam meg az előadásokban egy-egy bohóc szereppel.
Végül is mi a módszered?
Hosszan kellene ezt ecsetelni. A színészmesterség tanulásakor nagyon fontosnak tartom az improvizációs készség fejlesztését. Erre nagy hangsúlyt fektettem. Kezdő színészekként főleg hajlamosak vagyunk arra, ha improvizálunk, hogy igen sokat beszéljünk. Első évben az én óráimon nem volt szabad beszélni. Fontosnak tartottam, hogy olyan kommunikációs eszközöket használjanak a diákok, úgy fejlesszék a figyelmüket, hogy beszéd nélkül tudjanak érdekesek, izgalmasak, eredetiek, vagy egyszerűen csak jelen lenni.
Egy évig színészmesterség órán meg sem szabad mukkanni, kézzel-lábbal kell mutogatni?
Fontos a tartalmas, intenzív, szuggesztív jelenlétet fejleszteni. Ez nem azt jelenti, hogy kézzel-lábbal mutogatunk, hanem bizonyos helyzeteket úgy kell megoldani, hogy ne kelljen feltétlenül megszólalni. Ehhez vannak különböző módszerek, improvizációs technikák, amiket használni lehet. Közben azért lassan beiktatunk alapszavakat, majd néhány tőmondatos párbeszédet is az improvizációkba. Utána már saját történetek, novellák dramatizálásával, drámai szövegrészletek színpadra vitelével folytatjuk. Mind a rendező, mind a színészképzésben rendkívül fontosnak tartom a személyességet. Lényeges, hogy a diákok fel tudják vállalni, ki tudják fejezni legmélyebb, akár legtörékenyebb mivoltukat. Képesek legyenek személyes módon jelen lenni, személyes módon megszólaltatni különböző emberi tartalmakat.
Erdélyben, a román színház hatása miatt is, általában sokkal stilizáltabban játszanak, mint nálunk, ahol azért még mindig a realista színjátszás az uralkodó, amiben a nem zenés előadásokban nálunk rendszerint dominál a szöveg.
Lényegesnek tartom a diákoknak azt a képességét fejleszteni, hogy ne feltétlenül kelljen a szövegbe kapaszkodniuk. A helyzetet kell játszani, nem a szöveget. Azt gondolom, hogy az igazi színház a szöveg mögött, között, a csendekben történik meg. A szöveg interpretálásának a milyensége is rendkívül fontos persze, de ezt is az határozza meg, hogy mennyire sikerül személyesre, eredetire hangolni a jelenlétet egy-egy szituáción belül. Nyitottságot tapasztalok a diákok részéről erre.
Gyanítom, hogy az életed végéig akarsz játszani, rendezni és tanítani…
Igen. Nagy örömmel csinálom mindhármat. Végül is a rendezés szintén egyfajta tanítás. Pedagógiai készséget követel. Hiszen minden színész külön entitás, külön „hangszer”, akihez meg kell találni azt a kulcsot, aminek segítségével megnyílik, személyessé válik. Szeretem ezt csinálni, és én is próbálok tovább fejlődni, nyitott szemmel járni.
Írta: Bóta Gábor
Fotó: Sipos Zoltán
