Részeg tanárok – A megfelelő véralkoholszint elérése

Gyógyír a piálás? Kihúz a bajból, letargiából, élet közepi válságból, vagy belelök a gödör legmélyébe, és aztán már nincs visszaút? Lehet mértékkel inni, vagy törvényszerűen elkap a gépszíj?

Még egy kört mindenkinek címmel – melyben persze újabb és újabb körök adódnak -, mutatták be a Városmajori Szabadtéri Színpadon, az Orlai Produkciós Irodával való együttműködésben, Thomas Vinterberg Oscar-díjas filmjének színpadi változatát. Négy ötvenes férfi tanár néz benne mind jobban a pohár fenekére. Mindegyiküknek megrekedt az élete. Martin, a történelemtanár viszi közülük a prímet, belefáradt, fásult a tanításba, amit már a diákjai is abszolút észrevettek, ez persze őt is meglehetősen zavarja. Az életben való megfeneklését pedig a felesége vette észre, és elhidegült tőle. Pánik, szorongás, csőd, kilátástalanság…, te úristen, most mi lesz!?, szituáció. Mindannyian átéltünk már hasonlót. Nem kell hozzá Magyarországon tanárnak lenni, ami mostanában hatványozottan hátrányos helyzet. A 2021-es dán-svéd-norvég filmben a világ legtermészetesebb módján kaviárt esznek a középiskolai tanárok, ott simán futja nekik ilyesmire, a magyar színpadi változat ezt, érthető okokból, nem mutogatja a nézőknek. De azért nálunk sem arról van szó, hogy ezek csóró, a gatyájuk mellett járó, középiskolai tanerők. Nem az anyagi gondjaik hangsúlyosak. Még csak nem is a társadalmiak. A középkorúságukat viselik a legnehezebben. Tán magukkal van a legtöbb bajuk. Ezért jön kapóra nekik, amikor az egyikük előrukkol egy blőd pszichiáteri okfejtéssel, miszerint a csecsemő nem elég alkoholszinttel születik. Az embernek arra lenne szüksége, hogy mindig 0,5 ezreléknyi alkohol legyen a vérében, akkor érezné jól magát a bőrében. Így aztán a négy derék, megfeneklett életű tanerő, már nem egészen nulla százaléknyi alkoholszinttel, arra a kemény elhatározásra jut, hogy megpróbálja ezen az ideálisnak tűnő szinten tartani a vérében az alkohol mennyiségét.

Martin, a történelemtanár, Király Attila, Tommy, a tornatanár, Epres Attila, Nikolaj, a filozófiatanár, Schruff Milán, és Peter, a zenetanár, Debreczeny Csaba mondhatni sajátos vérszövetséget kötnek. Ellenőrizni fogják a véralkoholszintjüket, munkaidő alatt is rendszeres viszik be az alkoholt, hogy elérjék a megfelelő mennyiséget. Na, gondolhatni, hogy ebből lesz elég kalamajka, röhejes, vagy éppen tragikomikus szituáció! Például egy kapatosan megtartott történelemóra a második világháborúról. Schruff bemutatót tart akadozó vagy éppen túlzottan is felpörgetett beszédből, áradó anekdotázó kedvből, megbicsakló, majd „kiviruló” emlékezetből. Az biztos, hogy ezúttal az óra nem unalmas! Sikerül visszaszereznie a diákok érdeklődését, sőt a szimpátiáját is. Ráadásul a feleségével is javulóban a kapcsolata. Az alkoholnak tényleg van „fellazító”, görcsoldó hatása. A többieknél is adódnak jótékony eredményei. Jobb lesz a hangulatuk. Nem látják annyira sötétnek a világot, és a maguk helyzetét benne.

Persze nem nehéz kitalálni a dramaturgiai fordulatot, hogy hamarosan meglesz ennek a böjtje. Dülöngélni fognak. Tommy párját ritkítóan mulatságos tornaórát tart, erősen beszívott állapotban. A tanári értekezlet elől már eltuszkolják a barátai, nehogy igen nagy balhé kerekedjen, egyikük taxiba zsuppolva, el is kísérve őt, hazamenekíti. A filozófiatanár szórakoztatóan tudálékos, zavaros okfejtésekbe bocsátkozik. Az énektanár furcsa dallamokat hallat, és közben sajátos vitustáncra perdül. Némiképp a feje tetejére áll, visszájára fordul minden. De Paczolay Béla nem vérdrámát rendezett, nem torkollanak azért tragédiába a dolgok.

Ha gyűlnek a bajok, növekszik a csodavárás, és csodaszernek tűnhet az alkohol is, az alkoholizmus pedig társadalmi metaforává válhat, lakmuszpapírszerűen felszínre hozhatja a gondokat, azért is, mert ilyen állapotban az emberek sok mindent elmondanak, megmutatnak magukból, amit máskor nem. Ezt úgy is szokták fogalmazni, hogy kivetkőznek önmagukból. Vagy tán éppen ekkor önmaguk?

Nem véletlen, hogy újra és újra előkerül nálunk az alkoholizmus témája, a magyarok jelentős része sokat tud erről. Azért az oroszok sem panaszkodhatnak. A minap láttam a kisvárdai fesztiválon Ivan Viripajev Részegek című darabját, a marosvásárhelyi Nemzeti elsőrangú produkciójában. Abban egy delíriumos éjszakán, tizennégyen isznak egyszerre, és jutnak rémisztően bódult, vagy éppen leleplezően hiperaktív állapotba. A darabot nem véletlenül mutatta már be a Katona József Színház és a budapesti Nemzeti is, mert úgy tobzódnak benne az emberi problémák és a szereplők, hogy remek játéklehetőséget biztosítanak a színészeknek. A Még egy kört mindenkinek előadásában nem lépnek színre tizennégyen, csak négyen. De ők is érzékeltetik milyen az alkoholgőzös állapot, és milyen a gyakran igencsak kellemetlen a kijózanodás. Zöldy Z. Gergely olyan díszleteket, Pető Kata olyan jelmezeket tervezett, hogy jelezzék, a földkerekség legtöbb részén mindez megtörténhet. Bodor Johanna koreográfiája végképp abszurdba fordít néhány szituációt.

A Városmajori Szabadtéri Színpad premier közönsége hosszas vastapssal ünnepelte a produkciót.

Írta: Bóta Gábor

Fotó: Takács Attila