Makk Zsuzsa évente 250 színházi előadást is megnézett lelkes középiskolai tanárként, hogy a Mezei néző nevű színházi blogjába rendszeresen írhasson. De elvették a kedvét a tanítástól, ami a blogja írását is megnehezíti.
Sok olyan produkciót nézel, amelyiken a szakmai közönség nem feltétlenül van ott. Ezeknek az előadásoknak egy részét viszonylag hamar meg is írod. Miért lett Mezei Néző a blogod neve, ezzel azt jelzed, hogy te nem vagy színházi szakember?
Nem vagyok színházi szakember. Egy olyan néző vagyok, akinek fontos a színház, és energiát tesz abba, hogy leírja a benyomásait. A célom, hogy olyan ajánlatokat adjak, amik alapján mindenki megtalálja a neki megfelelő produkciókat. Senki véleménye nem etalon. Mindenki csak a saját egyéniségén, szűrőjén át látja az előadásokat. Lehet, hogy egy jelentős szakember valamiről azt mondja, hogy nem jó, attól vannak, akik számára az lehet. Én csak ajánlatokat teszek. Tíz éve indult a blog, akkor még azt hittem, hogy át tudom fogni a színházi szakma egészét. Azt hittem, hogy majd mindenütt ott tudok lenni, és ezt meg is próbáltam. Egyre kevésbé érzem, hogy mindenhová el tudok jutni, és mindinkább érzem a szakmán belüli szakadékot. És mind több helyen nincs elég pénz, amin persze én sem tudok segíteni.
Tulajdonképpen amit a blogoddal csinálsz, az is tanítás, közönségnevelés, de ezt nem csak írásban tetted. 27 évig, ameddig gimnáziumban tanítottál, rendszeresen vitted színházba a növendékeidet.
Igyekeztem, bár azért is kezdtem el írni, mert úgy éreztem, egyre kevésbé akarnak jönni, mert annyi más minden is van az életükben, és a többségük már a neten lóg inkább. Most volt az első osztályom 25 éves találkozója, velük még rengeteget voltunk színházban. Nekem is több minden csökkenti a lelkesedésemet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása például nagyon megviselt. Az utóbbi egy-két évben főleg független színházi produkciókra mentem, ezeket próbáltam megírni, mert nekik semmi forrásuk nincs marketingre, reklámra. Látom, hogy a színházi szakma megy a szakadék széle felé, és emiatt mind kevesebb lehetőségem lesz írni, mert nem lesz annyi előadás amelyik megmozgatna.
Attól, hogy tanár voltál, máshogy néztél színházat?
Most is mindent úgy nézek, hogy az előadás jó lehet-e diákoknak? Extra energiákat teszek bele azokba a cikkeimbe, amelyeknél úgy érzem, hogy diákok számára is érdekesek.
Rendszeresen meg is beszélted velük a látottakat.
Igen, ez nagyon jó volt. Szerettem volna akár drámapedagógiával is foglalkozni. A magyar tanítást pedig ezzel az alaptantervvel én nem tudom vállalni. Alapvetően azért hagytam abba a tanítást, mert láttam, hogy ezzel az alaptantervvel nem tudok azonosulni. A magyar tanítás már akkor teljesen elavult volt, amikor mi jártunk iskolába, teljesen másképp kellett volna átalakítani.
Sokan azt mondják, hogy a tanár becsukja maga után az ajtót, és azt tanít, amit akar. Annak idején a mi történelem tanárunk is megtanította az 1956-os forradalmat úgy ahogy az volt, tehát nagyon másképp, mint a korabeli tankönyvben olvashattuk, de a lelkünkre kötötte, nehogy ezt mondjuk el az érettségin.
Most már ezt nem lehet megcsinálni, mert megváltoztatták az érettségi rendszerét és a gyerek érdekében kénytelen vagy azt tanítani, ami a tankönyvben szerepel. Ennyi órában, 36 gyereknek nem vagyok képes ezt a tananyagot tanítani. Elegem lett a tömegoktatásból. Most több kollégám is az új törvény miatt abba hagyja a tanítást, pedig szintén nagyon szerettek tanítani. Én sem érzem azt, hogy kiégtem, és nem is untam meg a tanítást. Az utóbbi időkben főleg drámaórákat tartottam, de aztán közölték velem, hogy ilyenek már nem lesznek, így nincs perspektívám ezen a területen.
Miért lettél ennyire szerelmes a színházba?
1978-ban, 8 évesen láttam egy Ludas Matyit, Schwajda György verziójában, és úgy megtetszett, hogy azóta folyamatosan érdekel a színház. (Máhr Ági a szereplők közül azóta is aktív színész, örülök, ha valamiben látom.) 1988-ban azért jöttem Pestre, hogy színházba járjak, és rögtön az első hétvégén meg is néztem három előadást, még mielőtt elkezdődött a bölcsészkaron az oktatás. Amióta írom a blogot, évente körülbelül 250-szer mentem színházba. Most, hogy teljes munkakörben dolgozom, a 200-at sem fogja elérni az ebben az évben megnézett előadások száma.
A blognak van bevétele?
Amikor állásnélküli lettem, kitettem, szeretném, ha támogatnák a Patreon felületén. Nyolc ember, akik közül nem is ismertem mindenkit személyesen, még aznap jelentkezett. Az általuk adott összegből fenntartani ugyan nem tudtam magam, de nagy szerepük volt abban, hogy nem hagytam abba a blogírást, minden elkeseredésem ellenére sem. Alapvetően a férjem a blog főszponzora, mindig is ő volt, miatta maradhattam félállásban ilyen hosszú ideig.
Tulajdonképpen tanítás a blogírás?
Annak is vehető. Hármas célom volt: nyomot hagyni az előadásoknak, visszajelzést a színházaknak, és ajánlást a „mezei” nézőknek.
Nagyon nem szoktál ’lecseszni’ senkit…
Senkit, ez egy ajánló. Miért volt érdemes megnézni? Ez a központi kérdés, erre igyekszem választ adni. Próbálok csak olyan előadást megnézni, amelyikről eleve feltételezem, hogy tudom majd őszintén ajánlani, fogok benne elég pozitívumot találni. Ha mégsem sikerül, akkor hallgatok. Ha valakit borzalmasnak találok, azt biztosan nem írom le, feltételezem a művészekről, hogy voltaképp maguk is tudják, hogy éppen milyen formában vannak. Ezt az én magánügyemnek tekintem. De szuperlatívuszokat se szeretek használni, nagyon zavar, hogy mindenki csak egyetlen jelzőt használ: minden fantasztikus.
Mit csinálsz most?
Ügyféltámogatással foglalkozom, amihez olasz és angol felsőfokú nyelvtudás szükséges. Van három diplomám, de ebben a munkakörben egyre sincs szükség. Szeretek olaszokkal dolgozni, rajtuk keresztül másként látok rá erre a mi pesti életünkre. Más nyomasztja őket, nem a színházi közeg vagy az oktatás helyzete. Ez a legjobb az egészben, velük tudok a legjobban kikapcsolódni a saját problémáimból. Emellett tudom, hogy nekem ez a munka kompromisszum, és jobb lenne, ha több technikai ismeretem lenne hozzá, most még biztosan nem vagyok elég jó, de igyekszem fejlődni. Így sem hiszem, hogy ezt hosszútávon csinálom majd, mert mégsem ez az igazi közegem, és ez még annál is többet számít, mint az, hogy 60 előadással kevesebbet néztem meg a munkaköröm miatt, mint tavaly.
Írta: Bóta Gábor
