Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla nagy, a munka se vár, S jött a hír, hogy a fiam már jár…” Ez a dal elindított benne valamit. R. Kárpáti Péter sok mindent megélt, és most kerek az élete.
Milyen az élet Őrbottyánban?
Nyugi van. Nincs tömeg, nincs zaj, nincs negativizmus. „Vidékre költözöm, A kertem öntözöm, Szabad leszek, és már semmi nem ér el, Amihez nincs közöm.” Charlie dala.
Gondolta volna húsz éve, hogy ez fontos lesz?
Nem. Az ember különböző életszakaszában, különböző dolgokat tart fontosnak. Húsz évesen kellett a bulizás és az volt a fő szempont, hogy mindenhova gyorsan oda lehessen érni, ezért minden közel legyen. Ahogy telik múlik az idő, a távolság igénye is nő a centrumtól. Az az igazság, hogy hál’ Isten mostanság nem vagyok hírértékű a celebsajtóban.
Mikor volt utoljára olyan szituációban, kamera előtt, vagy színpadon, amikor a klasszikus értékeken edződött színészi mivoltjának komfortérzése volt?
Az utolsó ilyen érzés idestova négy éve volt, a Halálügyész című film forgatása kapcsán. Akkor szakmailag jól éreztem magam. A Rákosi-diktatúra egy hűséges államügyészét játszom, aki számtalan politikai elítéltet végeztetett ki. Ha pedig nem feltétlenül a színészi mivoltomra kérdez, akkor elmondom, hogy van egy szakmai csapatom, akikkel remekül tudunk együtt dolgozni. Több emlékműsort állítottunk össze Ady, Wass Albert, II. Rákóczi, Zrínyi, Petőfi Sándor tiszteletére. Ezek egy órás oratorikus, dramatizált előadások és nagyon szívbe markoló, megérintő történetek. És mind azok közé a nagyszerű dolgok közé tartoznak, amit az ember örömmel csinál.
Ez mitől más, – felemelőbb talán? – mint amikor színpadon egy darabban játszik?
Valahogy erre az egy órára talán jobban odafigyelnek a nézők. Ezeket az emlékesteket a középiskolás nézők is élvezettel hallgatják. Ezek nem olyan úgynevezett vonalas emlékestek, mint amilyenek az emlékezetünkben élnek, amit annó, középiskolás korunkban halálra untunk. Petőfiről sok mindent nem szoktak elmondani. Elhangzott egy vers, aztán még egy. Ennyi. Mi viszont utánanéztünk az élete emberi tartalmainak is, kutattunk, nyomoztunk. S ugyanezt megtettük Wass Alberttel, és II. Rákóczi Ferenccel is. Olyan motívumokra bukkantunk, amelyeket addig sehol sem hallottunk. Sokkal közelebb érezzük őket ezáltal, a gyarlóságaikkal, tévedéseikkel együtt, igazi emberként láttatjuk őket. Tesszük persze mindezt úgy, hogy a felfedett titkok, érdekességek nem vonnak le semmit emberi és művészi nagyságukból.
Bukkantak olyan információkra, amelyen ön is meglepődött?
Hogyne. Itt van ez a szegény Petőfi, aki egy lánglelkű, ám ágról szakadt költőként él a tudatunkban. „Volt egy szegény fiú, ki mindig éhezék; Nem volt egy megevő falatja, nem szánta őt sem föld, sem ég.”
Így van, még magáról is ezt írta mindig. Persze ebben is volt része, de a kutatások közben kiderült, hogy halála előtt egy évvel a verseinek a kiadói jogát, mai áron 23 millió forintért eladta. Ez a hír Szendrey apukát is megenyhíthette, hisz kiderült, hogy nem egy szegény, csóró költőhöz, hanem egy szerencsés palihoz adta a lányát. Ezt persze nem tanítják nekünk. Magyarul, ha Petőfi nem esik el a szabadságharcban, akkor egy tehetős emberként éli le az életét. Vagy a kis Rákóczi Ferenc hogyan tanult fakarddal bajvívni családja éppen aktuális váraiban, amíg együtt élhetett édesanyjával, Zrínyi Ilonával. Ezek az igazán megérintő emberi dolgok.
Hol lehet ezeket az előadásokat látni?
Meghívások alapján visszük az előadásokat szerte az országban. Idén van Petőfi emlékéve, 200 éve január elsején született, tehát 2023-ban sűrűbb lesz a program. Szerencsére van igény ezekre az új információkat, művészeti tézisek tartalmazó színpadi művek befogadására.
Úgy látom, hogy a kőszínházi és az állandó kamera előtti jelenlétét felváltotta egyfajta rendezvényszervezői és persze előadói tevékenység.
Jól látja! Valóban nagyszerű volt színpadról, televíziós sorozatból szórakoztatni a nézőt, ám most ezekben az előadásokban lelek nagy örömöt. Ez a fő csapás. Emellett persze írom a könyveimet. S nem mondok nemet egy-egy televíziós megjelenésre sem.
Az a 18 éves srác, aki hihetetlen energiával, kedvvel készült a színi pályára, mit szólna ehhez a szakmához kapcsolódó, de mégis egyfajta kitérőhöz?
Mivel én azt vallom, hogy borzasztóan szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy! Kezdj a dolgodhoz ott, ahol éppen vagy, és használj bármilyen eszközt, ami éppen a kezedbe kerül. A dolgok meg fognak találni. És ez így van! Mert mi a legfontosabb dolog? Embertársainknak a lehető legtöbb szeretetbonbont átadni. Ha ezt a bonbont a szakmánk segítségével át tudjuk adni, akkor már tettünk valamit és változtattunk pozitív irányban. Legyen ez szórakoztatás, nevettetés, új információk átadása vagy csupán elgondolkodtatás. Ez számomra a legfőbb jó. Ezzel foglalkozom.
Ugyanolyan létjogosultsága van a színi munkának a mai világban, mint ötven éve?
A klasszikus színművészeti irányzatot alapul véve, igen. Az más kérdés, hogy van ennek egy felhígult, inkább szórakoztató, árnyalata, a celeb világ. De erre is van igény. Más kérdés, hogy egy aktor túlnyomórészt melyik oldalon mutatkozik. Ez épp olyan, hogy Vivaldi vagy éppen Presser és Dusán mellett szükség van mulatós zenére is. Az más kérdés, hogy én hogyan viszonyulok a különböző műfajokhoz. Tény, hogy igény van rá.
Ön szerint tanítható műfaj a színészmesterség?
Azt gondolom, hogy 80 százalék hozott anyag – képesség, tehetség, Istentől, vagy génekben átadott vonzalom, készség – kell hozzá. Húsz százalék tanítható. És ez is kell hozzá, természetesen. Más kérdés, ha a pályán való érvényesülés arányszámait nézzük, ezesetben 80 százalék szerencse és húsz százalék a tanult tudás és tehetség.
Hisz abban, hogy fiatalon és tehetségesen meg lehet élni ezen a pályán?
Én abban hiszek, hogy ha valakinek van valamilyen irányultsága, van vonzódása, tenni akarása, egy adott pályán, akkor csinálni kell. Mindig azt kell tenni, amiben az ember a lehető legjobban érzi magát, és amiben ki tudja fejezni önmagát. A színművészeti pályán pont annyi buktató, stressz és fájdalom van, mint bármelyik más pályán, csak azért szembetűnőbb a miénk, mert ez egy kirakatszakma.
Ha újrakezdené, színész lenne újra?
Az lennék, amihez akkor késztetést éreznék, de egy biztos, mindig valami olyan tevékenységet választanék, ami az embereknek át tud adni valamit: tudást, örömet, szeretetet.
Ha most teljesíteni tudnék egy kívánságát, mi lenne az?
Időt kérnék… Nekem már más nem kell.
Írta: Tarnócai Éva
