Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Aztán kiderült, hogy nem színésznő, nem is modell, hanem rendező a hölgy, egészen kivételes gondolatokkal, korszakokat átalakító hangvétellel.

Mikor érezted először, hogy rendezel?

Talán a legelső komolyabb figyelmet kapott videoklipem rendezésénél, Stahl Barbi, vagyis művésznevén Babé Sila Flower című debütáló klipjében profi kortárs, balett táncossal és modellekkel dolgoztam. Ott éreztem először. De ez sem igaz, mert a legelső egy sikeres vizsgafilmem, a Platform című kisfilm volt, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán másodéves koromban egy háromszereplős drámát kellett megfogalmazni.

Itt végeztél?

Igen, ez most már a METU. A mozgókép-rendező szakirányon diplomáztam. Mester rendező szakra a prágai FAMU-ra jártam.

A prágai filmakadémián? Hisz ez az egyik legjobb filmiskola Európában! Milyen különbséget észleltél a magyar és a prágai rendező iskola között?

A BKF mozgóképes szak legelső osztályába jártam, egy kislétszámú, kísérleti rendszer volt, így nagyon sok támogatást kaptunk az elején. Prágában még elmélyültebben foglalkoztak velünk, mivel ott egy négyfős osztályba jártam. Az egy nagyon komoly műhely.

Olyan szép vagy, hogy a film és színházi szakmán belül szerintem bármely területet választhattad volna. Miért pont a rendezés?

Gyerekkoromban a kultfilmek és a színház szeretete miatt kezdtem el dráma órákra és színjátszó csoportba járni. Viszont éppen egy ilyen amatőr színjátszás közben jöttem rá arra, hogy engem jobban érdekel a rendezés, mint a játék. Ez spontán történt, mert többen nem értették a helyzetüket és szerepüket a darabban, voltak színpadi mozgás problémák is, így szinte észrevétlenül átvettem az instruálás feladatát, elkezdtem rendezni őket, holott én voltam a főszereplő. Ez csak így megtörtént, öntudatlanul. Ettől a pillanattól lettem a jobb keze a rendezőnek. Hatott rám ez a fajta feladat.

Olyannyira, hogy rendező szakra jelentkeztél!

Az utolsó pillanatban, hisz addig emelt matek és töri mentén a Közgázra készültem. Tényleg a legutolsó pillanatban döntöttem el, hogy azt csináljam, ami jobban érdekel. Ezek tizenöt évvel ezelőtti élmények, artikulálatlan kibontakozások, megnyilvánulások voltak, amelyeket a szeretetem és az érdeklődésem tartott össze nagyon amatőr módon. Az egyetemi feladatok és a közeg integrált bele valójában a gyakorlatba. Az egyetemet egy pályázaton nyert pénzből készült transz tematikájú dokumentumfilmmel fejeztem be, de ezt elkaszálta a pandémia. Most már tudatosan fogalmazom meg azt, ami érdekel. És széles skálán szeretek dolgozni tartalmi szempontból és filmes nyelven egyaránt. Azt hiszem ez jellemzi az eddigi portfóliómat.

Erről mesélj egy kicsit. Milyen munkáid vannak most?

A videoklipes vonal nálam nagyon erős. Zenészekkel együtt dolgozni, zenére kitalálni egy-egy kreatív történetet, megközelítést, vagy a zenészek érzéseit, gondolatvilágát átültetni mozgó képbe, én ezt nagyon élvezem. Ezen kívül éppen előkészítek egy kisjátékfilmet, és két rövid dokumentumfilm projekten dolgozom, valamint két kisebb reklámot forgatok tavasszal.

A zenészek gondolatvilágát ülteted át a filmkockákba?

Ez nem az jelenti, hogy a szócsövük vagyok, főleg az operatőr társammal, Csillag Marcival vagyunk együtt egy erős kreatív inputot teszünk bele a projektbe. Az alapgondolatba, amit a zenészek hoznak, egy saját megközelítést, nyelvezetet teszünk hozzá, így egy összművészeti alkotás jön létre. A videoklip sokszor a zenészek számára is meglepő végeredményt hoz, hisz a zenéjük által a történetmesélés mellett egyfajta asszociatív, kreatív érzésvilágot is teremtünk.

Egy tehenes projekted is van, úgy tudom.

Igen, az egyik dokumentumfilm, a Cash Cow egy tehenészetről szóló fekete-fehér etűdfilm. Ez egy egyetemi vizsgafilm projektje volt Szuromi Mátyás operatőrnek, aki külső rendezőként kért fel. Egy fekete-fehér helyiséget kellett bemutatni, párbeszéd nélkül. Egy mesterségesen kreált körforgásról készítettünk filmet, amely hosszútávon fenntartja magát. Lírai hangvételű film lett, Őri Kiss Botond írta hozzá a filmzenét, aki a Liszt Ferenc Akadémián diplomázott és ennek a filmnek a zenéje lett a diplomamunkája. A másik doksifilmem rapper srácokról szól, a Wavy Kollektíva három tagjáról, Co Lee, Aminon, és Blaize alkotói együttműködéséről. A hiphop és az underground a magyar zene meghatározó műfaja, az új generáció közegét, életmódját és felfogás szemléletét mutatjuk be három kreatív fiatal zenészen keresztül, akik élőben írnak zenét a filmben, mely kultikus himnusszá válik ebben a közegben. A film azt is bemutatja, hogy ennek az új generációnak itt, Kelet- Európában mi az ügye, hogyan reflektálnak szubkultúrájukra, és az is kiderül, hogy mennyire másként működnek itt, mint mondjuk az Egyesült Államokban. Ez a film még forog, kb. 50 perc lesz.

Úgy tudom, a sport témák is megtalálnak. Ennek köze lehet a zsigeri öröklődéshez?

Édesapámra gondolsz? Apukám vívó olimpikon volt. Én soha nem vívtam, de azt a szellemiséget, motiváltságot, érzésvilágot és a belefektetett munkát talán tovább tudom vinni. Amúgy a vívás nemcsak fizikai sport, legalább annyira szellemi küzdelem is. Máshova esik az érdeklődésünk. Biztos furcsa neki, hogy rendezek, de örül és támogat. Lesz egy kisjátékfilmem, egy indiai operatőrlány Raashi Métkari kért fel a rendezésre. Bíró Zsombor könyvét fogjuk megvalósítani, amely egy 17 éves vízilabdázó lány „coming of age” fejlődéstörténetéről szól. A vízilabda ugyan nem áll annyira közel hozzám, de nőként az identitás válság, az, ahogy a túlidealizált social média ránehezedik a női természetességre, vagy ahogy nőként milyen árat hajlandó fizetni az céljaiért, ezeket a témákat egyrészt ismerem, másrészt nagyon aktuálisnak és érdekesnek tartom.

Ezek szerint megtalálnak olyan témák, amelyekkel valami miatt foglalkoznod kell?

Csak olyan témákat, zenéket vállalok el, amelyek valami miatt közel állnak hozzám. Mindig megkeresem, hogy miként kapcsolódok egy-egy témához. Mi a közöm hozzá, van-e egyáltalán és ha van, akkor milyen mélységig. Az érzelmi kapcsolódás, szerelem, elválás, elváló életutak történetei is témái a jelenemnek és a közeljövőmnek. Csillag Marcell alkotó társammal, együtt dolgozunk, alkotunk, álmodunk. Itthon szorított keretek között dolgozunk, tehát nagyon fontos, hogy a technikai oldalról is legyen mindig egy erős, proaktív visszacsatolás. Így a kreatív-technikai minőség a mi esetünkben igen szoros együttműködést jelent. Most jött ki egymás után két videoklipem, mindkettő az elvesztésről, gyászfeldolgozásról szól, mégis egészen más megközelítésben. 

Öt év múlva miről fogunk beszélgetni?

Reményeim szerint az első nagyjátékfilmemről.

Írta: Tarnócai Éva