Akár poros is lehetne a Made in Hungária, az egykori óriási siker felmelegítése, de nagyon nem az. Élettel teli, sodró lendületű előadás született ismét Fenyő Miklós dalaiból, élettörténetéből, temperamentumos, vérforraló táncokkal, az ősbemutató színhelyén, a József Attila Színházban.
Neonfényű, rikító színű retró cuccok, fellibbenő kurta szoknyácskák, bömbölő zene, bevaduló rock and roll, géppuska lábak, kipirosodó arcok, szerelmetesen sóvárgó, vagy éppen harciasan dühöngő tekintetek, mindinkább felforrósodó hangulat, ez a Made in Hungária. Máig népszerű dalok közötti visszanosztalgiázás a lepukkant átkosba, a szocializmusba, amikor nem lehetett nyugatra utazni, amikor általános csóróság és sivárság volt, no meg búskomorság, fásultságra hajlamosító koszszürkeség. Ebbe az általános letargiába robbant bele a hatvanas évek második felében Fenyő Hungária Együttese, és vidított fel sokakat. Átvitt és valódi értelemben színes volt a színtelenségben. Virgonc a fáradt, reményvesztett lelassultságban. Harsogóan vidám a letargikusságban. És tüntetően könnyed, esze ágában sem volt mélyértelműnek lenni, bárkinek fájdalmat okozni, sőt gondolkodásra sem akart késztetni senkit, csupán jó hangulatot akart teremteni ideig-óráig, akár lezserül felszínes, gondűző, bulira, táncra, szerelemre csábított. Pezsgő, de azért fölöttébb érzelmes, olykor tán giccsbe is hajló dallamokkal, ugyanakkor ezek paródiáival is.
Az előadásban nem véletlenül vágják többször egymás fejéhez a szereplők azt, hogy „nyál!!!”. Ilyenkor kikelnek magukból, sziruposan ízlésficamosnak tartják az elénekelt dalt, hatásvadászóan könnyzacskókra apellálónak. Akik ezt éppen vádlóan kiáltják, rendszerint ugyanolyan buzgó hatásvadászok, gyakran csöpögősen érzelmesek, de a harciasság, a rendszer elleni lázongás, az oroszlán bajszának húzogatása álcája mögött.
Fenyő és Tasnádi István musicaljének ősbemutatóját húsz éve tartották, több százszor játszották, akkor még Fenyő felléptével, szintén a József Attila Színházban. Most Ricky, azaz „Amerika magyar hangja”, Fekete Gábor. Ő tér vissza, a szüleivel együtt, Amerikából, ahonnan nézve meglehetősen furcsák a magyar viszonyok, amikhez bajosan tud alkalmazkodni. A zenekar alapítás kilépést jelent az idegőrlő hétköznapokból, a pódiumon levés időleges felmentés a rendszeres regulázás, örökös drill alól. Társadalom kívüliként helykeresés a társadalomban, és persze önkifejezés az egyéniséget elnyomni igyekvő környezetben. És legfőképpen buli, buli meg buli! A darab műfaji meghatározása nem véletlenül az, hogy zenés színpadi házibuli két részben. Ez a leglényegesebb. Neki lehet szabadulni a színpadon, és bizonyos mértékig a nézőtéren is. A színészek, Lengyel Ferenc rendező által meglehetősen jól szervezetten, és kemény munkát követően, elereszthetik magukat. Gyulai Júlia koreográfus fantáziadús intenciói szerint intenzíven rophatják, ahogy belefér. Teli tüdőből énekelhetnek. Változatos csoportalakzatokba rendeződhetnek, igencsak felpörgetve a ritmust, mozgásban és énekben egyaránt. Kiereszthetik a gőzt. Lazulhatnak. Megfeszülhetnek. Hőzönghetnek. Gúnyolódva humorizálhatnak.
A banda tagjait Kenderes Csaba, Lukács Dániel, Horváth Sebestyén Sándor, Nagy Ferenc Levente adják, a technikus és rajongó egy személyben, Konfár Erik. Kulcsár Viktória, Kónya Merlin Renáta, Horváth Csenge dalos kedvű lányok, szerelemre sóvárgók és maguk is sóvárgás „tárgyai”. Naná, hogy van sok ölelkezés, csók, kedvesség, báj, perpatvar, kibékülés, miegymás… Az amerikai álom megtestesüléseként megjelenik, Kékesi Gábor megszemélyesítésében, Ricky barátjaként, „tanácsadójaként”, „súgó” embereként a karizmatikus különc zongorista, énekes, Jerry Lee Lewis. Ő is táncra perdül, ahogy a valóságban is tette, akár a zongorára ugorva. Ricky félreállított szüleit, akik már megégették magukat, Auksz Éva és Chajnóczki Balázs adják, akik iparkodnak óvni, józan belátásra bírni a fiúkat, hogy inkább húzza meg magát, mint hőzöngjön, lázongjon, mert baj lesz. A fiú persze nem hallgat rájuk. A két, olykor bambán mulya, máskor taplón durva rendőrön kívül, Blazsovszky Ákos és Varga Levente János alakításában, a rendszer egyetlen képviselője Bigali elvtárs, akit polifunkcionáriusként határoz meg a színlap. Ő a fő undok. A hatalmat kiszolgáló rendőrfőnök, vagy éppen a pártnak megfelelni akaró kultúrfunkcionárius. Fölfelé nyal, lefelé tapos, de akár mézesmázoskodik, ha ehhez fűződik érdeke. Rossz minőségű öltönye úgy áll rajta mintha egyenruha lenne. A pártemberek, aparátcsikok feszengős viselete. Ónodi Mara jelmeztervező szürkére, jellegtelenre csináltatta, kínosan szorosra kötött nyakkendővel, ami akár a szorongató légkört is jelképezheti, a gyakran fojtott hangon megszólaló „teremtményével” együtt, akit Fila Balázs formál remekbe. Ábrahám Péter fő díszletként a kor fakó kultúrhodályát építtette fel a deszkákra. Sivár falai közé igyekeznek színes életet vinni a fiatalok, ha hagyják őket. De inkább betesznek nekik. Bigali elvtárs mindenáron kifúrná őket az akkori tévés tehetségkutató versenyből, a Ki mit tud?-ból. De mivel ez azért egy kedves mese, meg fontos, hogy a nézők meglehetősen jól érezzék magukat, megemelt adrenalinszinttel és megnövekedett boldogsághormon mennyiséggel távozzanak a színházból, csak megnyerik. Tobzódik a happy and. Teli torokból lehet győzelmi „ódát” harsogni. Búcsúzóul örömtáncot lejteni. A fináléban részleteket fújni a népszerű slágerekből. A közönség viszonzásul valósággal ringatózik a széksorok között. Kurjongatva, vastapssal, bravó kiáltásokkal üdvözli a színészeket. Lengyel Ferenc első, mégis profi musical rendezése hosszú sikerszériára számíthat.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Kállai-Tóth Anett/ József Attila Színház
