60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világhírű musical szerző budapesti tartózkodásáról, a József és a szélesvásznú álomkabát musical világpremierje alkalmából. Felvételvezetőként és gyártásvezetőként szinte mindenki ismeri a szakmában Szűcs Erzsit. Döbbenetes élmény volt találkozni vele, mert első látásra alig gondolná az ember egy csinos ötvenesnek, de mikor szembesültem a korával – 76 éves – hosszú percekig meg nem tudtam szólalni…
– Annyit tudtam rólad, hogy jó gyártásvezető vagy, megbízhatóságod, korrektséged és személyiséged miatt szeretnek a kollegáid és te hoztad létre Magyarország első Kodak Filmlaborját KODAK Hungary néven.
– 1964 óta vagyok a szakmában. Miután leérettségiztem két választásom lehetett volna abban az időben. Egyetemre, vagy férjhez megyek. Én viszont a Budakeszi útra mentem a Filmlaborba dolgozni. Akkor ez volt Európa legmodernebb filmlaboratóruma. Minden voltam egy személyben, amolyan fregoli ember, az igazgató titkárnője, a számlázáson munkatárs, gondnok, diszpécser. 15 éven át dolgoztam ott. Mindent átláttam, mindenkivel összebarátkoztam, és ami a legfontosabb, nagyon jól megismertem az akkori technológiát. Tudtam, hogy mi mennyibe kerül, miből mennyit kell rendelni, és melyik utómunka folyamathoz, mi szükséges. A filmezés és az utómunka számvitel része akkor is jobban érdekelt, mint maga a filmkészítés, talán ezért lettem gyártásvezető.
– Hogy kerültél egyre közelebb a filmekhez?
– Mint diszpécserhez, nálam adták le a leforgatott produkciókat, így sok gyártásvezetővel, filmes szakemberrel találkoztam nap, mint nap. Kértem őket vigyenek el innen, mert a Filmlabor egyre inkább kezdett hasonlítani egy gyárhoz. Aztán egyszer csak elvittek. A Mafilm II-ben találtam magam az Üllői út és a Könyves Kálmán út sarkán. Ez egy Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió volt, amely kivált a filmgyárból és önálló céggé alakult. Ma ez az épület a Népligeti Volánbusz pályaudvar. Rengeteg dokumentumfilmet csináltunk. Ezek azok a filmek voltak, amelyek a nagy mozifilmek előtt mentek Magyar Filmhíradó címmel. A megyék pártbizottságai által finanszírozott kisfilmekben rendszeresen bemutattuk az ország megyéit. Három évig dolgoztam itt, mígnem átcsaltak a Mahírbe, ahol Sík Endre volt a stúdió vezetője, illetve főgyártásvezető volt a Magyar Televízióban is. Nagyon sok munkát kaptunk. Ez volt a harmadik állomásom.
– Hogy élted meg a rendszerváltást?
– Megalakultak a magán reklámügynökségek. A Mahírből kiváltak az agyak, Nemes Juli megcsinálta az első független magyar ügynökséget, a Spotot Merényi Évával és Rényi Andreával. Kaszás György, aki a Mahir reklámtervezési és kutatási osztályának volt a vezetője, pedig a McCann Ericksont hozta létre. Két másik emblematikus magyar ügynökség is elindult, az egyik a Kozma Péter vezette Kozmo, a másik pedig az Akció.
– És te merre mentél?
– Engem odaajándékoztak Kozma Péternek, aki rendező volt és én gyártottam neki a reklámfilmeket. Őt mindenki ismerte, ő volt a forgatókönyvírója az összes komoly hirdetésnek Magyarországon. Így lettem a gyártásvezetője a Nescafé reklámoknak, amelyek főszereplői Rékasi Károly és Rák Kati voltak. Végigjártuk Európát, és közben úgy vigyáztunk a piros kis nescafés bögrére, mint a szemünk fényére, mert csak egyetlen egy volt belőle. A Flóriánnak és a Centrum Áruházaknak is mi készítettük az összes reklámfilmjét. Hol felvételvezető voltam, hol gyártásvezető.
– Lehet, hogy a játékfilmek világa csak kirándulás volt a számodra, viszont olyan rendezőkkel dolgozhattál együtt, mint Makk Károly, és Bujtor István. Kiemelnél néhány nagyjátékfilmet, amelyben dolgoztál?
– 1981-ben felvételvezetője lettem a Szalkai Sándor rendezte Kojak Budapesten című tévéjátéknak. Olyan színészekkel dolgoztam együtt, mint Inke László, Gobbi Hilda, Márkus László. Az utolsó Bujtor film- a Zsaruvér és Csigavér 3.: A szerencse fia – meghatározó forgatási és szakmai élmény volt. Bujtor egy nagyon kedves, összeszedett rendező volt, aki mindig tudta, hogy mit akar. Ezért is tisztelték nagyon. Meg azért is, mert bármit kért, mindig szépen tette. Habitusra olyan volt, mint egy olasz, amikor valami felbosszantotta, kikiabálta magát, de öt perc múlva minden a legnagyobb rendben folyt tovább.
– Melyik volt a legutolsó nagyjátékfilmed?
– Az Így, ahogy vagytok, Makk Károly utolsó filmje, ugyan parádés szereposztással, – Törőcsik Mari, Cserhalmi György, Nagy-Kálózy Eszter, Mácsai Pál, Jordán Tamás – készült, mégis megbukott, mert valahogy műfajilag sem volt kitalálva, miközben kicsúszott az irányítás a rendező kezei közül. Ezzel együtt nagy élmény volt a magyar mozgókép nagymestere mellett dolgozni. Ez a film volt a hattyúdalom.
– Mi volt a legnagyobb élménybeli különbség a reklámfilmek és a játékfilmek gyártása között?
– Hogy felkerülhettem a játékfilmek vége főcímére, ez számomra nagyon nagy megtiszteltetés volt. Akkor éreztem, hogy abba kell hagynom a filmezést, mikor már nyugdíjasként elvállaltam egy reklámfilmet és miután megkérdeztem a rendezőtől, mikor megyünk vágni, közölte, hogy már felküldte a nyersanyagot a felhőbe, és mindjárt kész a vágás. Mondom jó. És mi lesz a hangosítással? A tesóm csinálja hozzá a zenét Amerikában, aki pedig a hangot felveszi, épp Indiában nyaral, de már felmondta a szöveget, nyugodjak meg, a stúdióban összeraknak mindent. Akkor nekem mi a dolgom az utómunkában? Ha készen leszünk, hívd fel a megrendelőt, hogy hol veheti át a kész filmet. – hangzott a válasz. No, ekkor éreztem azt, hogy immár nyugalmazott gyártásvezető vagyok. Ahhoz képest, hogy majd 50 évig a hónom alá csaptam a kazettát és a vágószobában morogtam a rendezővel, hogy nem mehet ki állandóan kajálni, mert drága a bérleti díj, csak vágjon, majd inkább kimegyek és hozok neki kaját. Ma már szinte forgatás közben vágják a filmeket. A mi stábunk 25 fős volt, a mai gyerekek már megcsinálják hárman-négyen ugyanazt.
– Mi volt a feladatod a, – mondjuk ki – retro filmkészítésben?
– Megkaptam a forgatókönyvet, és a rendező nevét a megrendelőtől. Azt tudni kell, hogy egy reklámfilm forgatása egy-két nap. Az volt a dolgom, hogy összehozzak egy stábot. Majd következtek a helyszínek kiválasztásai, leszervezése, a terepszemlék, majd a szereplőválogatás. Mikor megvoltak a szereplők, a műszaki csapat és a helyszínek, következtek a technikai igények, például milyen kamerák, lámpák, eszközök kellenek. A díszleteket, jelmezeket folyamatosan egyeztettem, és mindent ellenőriztem. Jöttek a ruhapróbák, tárgyalás berendezővel, egyeztetés a kellékessel. És mindent le kellett csekkolni, ellenőrizni, odafigyelni. Utána kezdődött minden elölről.
– Milyen tanácsod lenne a filmesek számára?
– Soha ne vessz össze senkivel, mert nem tudhatod, mikor hova, kihez sodor az élet. Soha ne tartozz senkinek! Erre nagyon büszke vagyok, mert mindig a műszakot fizettem ki először, a világosítókat, a kellékeseket, mert ők a napi megélhetésért dolgoznak. A rendező, meg az operatőr kapta meg mindig legutoljára a pénzt. A jó gyártásvezető legyen empatikus. Ez nagyon fontos. Meg az emberi hang.
– 45 év „házasság” után mentél férjhez. Ez mit jelent?
– Közös fiunk van, de nekem előző házasságaimból már volt két lányom, akik a barátaim is egyben. Fotós lányommal körbeutaztam a világot, Jamaicától Baliig. Mindannyian kérdezgették miért nem házasodunk össze? Mindig azt mondtam nekik, hogy én már kétszer megtettem, nem akarok harmadszor is férjhez menni. Engem ez a téma nem érdekelt, de hát csak 45 évet éltünk együtt, végül összeházasodtunk titokban.
– Mi az, amit szívesen megcsinálnál az életben?
– Nagyon sokat köszönhetek ennek a szakmának. Nehézségeim igen, de kudarcaim szerencsére nem voltak a szakmai életemben. Úgy gondolom, a lehetőségeimhez képest a magam területén nagyon messze jutottam. Egyet sajnálok, hogy a mi korosztályunk – 77 éves leszek – nem volt egy nagy nyelvtudós. Az oroszt és a németet tanultuk egész gyerekkoromban, mégsem tudtuk egyiket sem normálisan megtanulni. Az angol nyelv hiánya miatt nagyon sok fontos munkát veszítettem el, ezért sokszor nekiálltam angolt tanulni, még három gyerek mellett is. Pár éve – 74 évesen – jártam egy nagyon intenzív nyelvtanfolyamra, ötször egy héten, elég jól felhoztak, de nem tudtam megcsillantani a tudásomat, mert amikor kimentem a külföldön élő fiamhoz, nem volt hajlandó velem angolul beszélni, pedig direkt megkértem rá. Örült, hogy magyarul beszélhetünk. (nevet) Nagy vágyam New York, remélem a 80. szülinapomig eljutok oda is.
– A filmszakmát választanád, ha újrakezdhetnéd az életedet?
– Ha ugyanezekkel a képességekkel rendelkeznék, amivel elkezdtem ezt az életet, akkor biztos testnevelő tanár lennék, mert egyrészt sokoldalúan jó mozgású voltam, másrészt mindig jól tudtam bánni a gyerekekkel. Nagyon szerettem mindig a tesi tanáraimat, azért kezdtem el sportolni. Viszont, ha újraszületnék, akkor tuti táncosnő lennék. Imádom nézni profi táncot, legyen az bármilyen műfajú.
– Hogy látod a filmek milyen irányba fejlődnek?
– Szerintem a nagyon drága, szélesvásznú, látványosan érdekes amerikai filmek továbbra is hódítani fognak, kiszorítva a moziból a művészfilmeket. A tehetséges színészek pedig továbbra is rákényszerülnek, hogy televíziós sorozatokban szerepeljenek. A moziba járás örömének helyét így veszi át az otthoni tévézés kényelme.
– De ne ezzel búcsúzzunk…
– Nagyon sok verset is írtam, búcsúzzunk az egyikkel.
Tükörbe néztem,
téged láttalak,
engem néztél,
megutáltalak….
Írta: Tarnócai Éva
