Gyermekként minden este a könyvlapozásra aludt el, édesanyja szerettette meg vele az olvasást olyannyira, hogy amikor nem forgat, a szabadúszó színészként dolgozó Benkő Bence könyveket ment, illetve árul egy szekéren. Számára ezek a napok is felérnek egy fellépéssel. Így igaz, láttam az utcán egy igazi színielőadást, ahol Bence volt a színész, a könyvek és a szekér volt a díszlet, az utca embere pedig a közönség.
– Erdélyben forgattátok Poór István rendezésében a Zord idők csillaga munkacímű filmet, Márton Áron püspökről. Első hallásra igen nehéz volt elképzelnem téged a mély istenhittel megáldott Gróf Eszterházy János szerepében.
– Gróf Eszterházy Jánost alakítottam, aki a felvidéki magyarságnak, a kisebbségek védelmének szentelte életét. Nemcsak a nácik üldözték, hanem a kommunisták is. Nagyon bele tudtam bújni a bőrébe, hisz csodálatos ember volt, kiállt a zsidók mellett a szlovák parlamentben, nyíltan szembe szállva a náci ideológiával. Másrészt vígkedélyű ember volt, ő is szeretett bulizni a saját korszakában persze. Szlovákiában máig hazaárulóként, fasiszta háborús bűnösként tartják számon. Nagy dolognak éreztem azt, hogy én lehetek ő. Arisztokrata származása ellenére nem szerette, ha grófnak szólítják. Úgy gondolom, semmi nem véletlen, ahogy az sem, hogy éppen ezt a szerepet kaptam. Ez egy istentisztelő film lesz, ami úgy gondoltam nem feltétlenül az én rezgésem, de úgy tűnik éppen nekem kellett a gróf öntudatra ébresztő személyiségét megformálnom.
– Meg kellett tanulnod valamit általa?
– Megerősített abban, hogy érdemes kiállni a jóért. Érdemes megtartani a gerincünket, még akkor is, ha folyamatos szembeszél van. A szavai által csak erősödött bennem a tudat, hogy a karakán egyéniség, a szembenállás, és a hit nem bűn. Számomra azt üzente Gróf Eszterházy küzdelme, hogy ne veszítsem el saját magamba vetett hitemet, hogy mindig tudjam, miért élek, miért dolgozom. Még akkor is, ha a világ nem feltétlenül támogat ebben.
– Színészi léted mellett, azt kiegészítve, nem csapolsz, nem felszolgálsz, hanem könyveket árulsz. Volt kibillenésed, amikor úgy érezted, kár a harcért…?
– Volt. A Covid alatt és után is. Mivel nem vagyok a tűz közelében, többször elgondolkoztam, hogy biztos ez az én utam? Mindig megérkezett a válasz. Igen, ez az én utam. Volt, hogy dolgoztam építkezéseken. Háromszor fogtam meg a talicskát, amely tele volt sóderrel, mind a háromszor kiborítottam. Azonnal éreztem, hogy az nem az én utam. Mindig éppen a legjobbkor talált meg egy-egy szerep.
– Komfort érzésed van a kamera előtt?
– Sokat segített egy technika, amit Heath Ledgertől olvastam. Volt idő, mikor ő is folyamatosan kamerába beszélt otthon. Én is ezt tettem. Talán ennek is köszönhetően másfél évig voltam a Jóban rosszban, mint Zentai Bence.
– Aztán meghaltál, nem is akárhogyan.
– Lelöktek a tetőről. Nem én ugrottam, hanem a dublőröm, de a lényeg, hogy megöltek. Amúgy engem, ha vesz a kamera, tuti meghalok. Először fordult elő, hogy nem haltam meg, ebben a Poór István filmben, azóta is várom, hogy a rendező felhív, kéne még egy jelenet, amelyben csak meghal a gróf. A Hadik Andrásról szóló történelmi kalandfilmben forgattam télen, ott is odajött hozzám Szikora János rendező, figyelj, most lesz egy közelid, utána felrobbansz. Mondtam, hogy nem ért meglepetés, már vártam.
– Milyen iskolát végeztél?
– A Keleti István Művészeti iskolát. Van bábszínészi végzettségem is. Ez a Kolibri Színház stúdiója. Az első kőszínházi szerepem is itt volt, a Kolibri Színházban. Sok utazó színházzal dolgoztam, de nem mindig éreztem azt, hogy mennyire fontos a gyerekeknek játszani. Novák János rendező világában tanultam meg, hogy mennyire fontos a gyerekszínház. Mindegyik előadásában van egy olyan mondat amitől könnyes lesz a szemem. A gyerek nem hazudik, nem uralkodik az érzésein! Ők megmondják, ha valami nem tetszik, de azt is, ha valami nagyon! Csináltunk egy Róbert gida és barátai bábelőadást a Tükörteremben. Tudni kell, hogy a nézőtér és a színpad között kábé 2 méter a távolság. Róbert gidát játszottam, egy sapka, meg egy hózentróger volt a jelmezem. Az előadást után, mikor lementem a színpadról és odamentem az unokaöcséimhez, akik csak néztek. Majd miután levettem a sapkámat, akkor jött a SziaBence! Amíg rajtam volt a jelmez, nem ismertek meg, pedig a családban sülve-főve együtt vagyunk.
– Ha érdeklődne irántad egy producer, mit mutatnál meg neki?
– Az Equusból Alan Strang szerepében szívesen bemutatkoznék. A dráma egy pszichológiai intézetben játszódik, Alan egy beteg fiú, aki egyébként sokkal közelebb kerül az élet igazságához, mint az őt kezelő orvosa. Ezt már próbáltuk… A József és a szélesvásznú álomkabátban bármelyik szerepet, bármikor eljátszanám. Annyira tetszett. A Holdvilág kamaraszínházzal szívesen játszanám tovább az Egy szerelem három éjszakája című musicalt. Főszerepet játszottam, imádtam. Oda is elhívnám a producert. Amit még megmutatnék neki, Szinovál Gyula Szép Ernő Színházában a Panni és az álommanókat, mert sokat improvizálunk benne, folyamatos párbeszédben vagyunk a gyerekekkel, ezért végig toppon kell lenni. Kancsali álommanót játszom benne. Ja és persze elhívnám a szekérhez, nézze meg, hogy árulok könyvet.
– Azért szeretnéd ezt megmutatni, mert értesz a könyvekhez, vagy azért, mert értesz az emberekhez?
– Inkább, ahogy dolgozom az emberekkel. Amennyire értek a könyvekhez, azt anyukámnak köszönhetem, akivel egy szoba-konyhában nőttem fel. Én a galérián aludtam, ő pedig lenn, de hajnali háromig csak azt hallottam, ahogy lapozza a könyveket. Minden este. Több száz könyvet elolvasott. Így szerettem meg én is az olvasást. A gyerekemmel ugyanazt fogom csinálni, amit velem tett anyukám. Ha viselkedtem, kaptam egy könyvet.
– Merre van a te utad?
– A színházat nagyon szeretem, de forgatni még jobban. Csodálatos világ. Engem elvarázsolt. A stábbal együtt dolgozni, számomra igazi közösséget jelent.
– A gesztusrendszer tekintetében honnan tudod, hogy a kamera előtt hol a határ?
– Érezni lehet csak. Ha nincs meg bennem, hogy meddig mehetek el, akkor megette a fene az egészet. A Forrest Gumpból egy részlet ugrik be, mikor Tom Hanks a látogatás után megtudja, hogy Jenny fia az övé, akkor van egy csodálatos arcjátéka. Tulajdonképpen nem mozdul semmije, szerintem az a színészet, amit ő akkor megcsinál. Magyar példát is említek. A Becsúszó szerelemben Ötvös Andrisnak is van egy felejthetetlen közelije. Mikor beszól neki a csaj Andrisnak megrándul a szeme, nohát az gyönyörű. Az ilyen pillanatokból nagyon sokat lehet tanulni. Volt egy magyar vígjátéksorozat, Fapad címmel. Amit a háttérben művelt Gados Béla, nagyon tetszett. Személyesen Kövesdi László színművésztől és Szinovál Gyula színész, rendező, is sokat tanultam. Mérai Katival a Budapest fölött az ég című filozofikus vígjátékban játszunk együtt az RS9 Színházban. Egészen másképp fogta meg a szerep lényegét, mint az elődje, de zseniális. Ott állok vele szemben a színpadon és alig bírom ki nevetés nélkül.
– Hol szeretnél tartani 5 év múlva?
– A filmvásznon. A premierre elvinném az édesanyámat és az akkori barátnőmet. A példaképeim Seth Rogen, Jonah Hill, Danny McBride, Jay Baruchel, Craig Robinson, akik egy csapatként működnek, nagyon jól érzik magukat együtt és ez kihat a filmjeikre is. Ők a vígjátékok veteránjai, imádom őket. Az Itt a vége című filmjük arról szól, hogy egy ismert amerikai színész óriási hollywoodi házibulit tart színész barátainak és egyszer csak eljön az apokalipszis. Az ilyen őrületek lenyűgöznek. Nagyon szívesen viszont látnám magam valami hasonlóban, megérné öt évet várni rá.
– Milyen voltál 18 évesen?
– Tüzes. Többet kellett volna gondolkozzak, mielőtt kimondok valamit. Akkor megbánthattam jónéhány embert, mert rosszul fogalmaztam. Ma már egészen jól használom ezt a szarkasztikus oldalamat. Régebben csak én értettem igazán a vicceimet. Ma már szerencsére mások is.
Írta: Tarnócai Éva
Fotók: Váradi Vivien
