Nem olvastam őt, csak Az Ég tartja a földet című musicalt láttam – az Erkel Színházban, – amelynek dramaturgja volt, és a történetet is ő írta. Bevallom, az interjú után, belevetettem magam a Paprika rummal című regényébe. Zsuffa Tündének nemcsak a személyisége magával ragadó, az ahogy ír, ahogy viszi soraival az embert, elképesztő…
– Elindultál Magyarországról, apáca akartál lenni, teológiát tanultál, de nem lett belőled apáca, viszont a bécsi nagykövetségen belemerültél a politikába, a diplomáciába, a sajtó világába, végül visszatérve Magyarországra izgalmas történelmi könyveket írtál, miközben bizonyos szempontból az egyház kötelékébe is megérkeztél, mint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke. Írónak készültél, vagy csak úgy megtörtént?
– Nyolc évesen bementem a hentes apám pusztaszabolcsi műhelyébe, felültem a húsos ládák tetejére, majd két bárdcsapás közben közöltem vele, hogy író leszek. Nem nevetett ki, mindig hitt bennem. Később kaptam tőle egy naplót és megkért, hogy ne azt vessem papírra, ami történik velem, hanem, inkább azokról az érzéseimről írjak, amit a történések okoznak.
– Mikor érezted azt a pillanatot, hogy „író lettem”?
– Amikor apám meghalt, indult el a folyamat. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy az író, olyan, mint a dudás. Pokolra kell annak menni… Ezen én már túl vagyok. A tragédiák, a fájdalmak meggyötörtek, de cserébe valóra válthattam a gyerekkori álmomat. A bőrömön tapasztaltam meg a küzdelmeket, és az abból kovácsoló erőt, amiről írok.
– Jócskán megtépázott az élet. A halállal is szembe néztél.…
– Sokáig voltam beteg. Amikor a többi 16 évesnek nyiladozott a világ, mentek át a gyerekkorból a felnőtt létbe, én a haláltól rettegtem az onkológián. Mikor meggyógyultam, hittem abban, hogy azért kaptam vissza az életemet, mert sokat imádkoztam. Ezért úgy éreztem, apácának kell menjek. Sajnos tévedtem. A zárda, a bezártság, a befelé figyelés, nem nekem való volt. Folyton lázadtam, olyasmi ellen, amit én választottam. Az idős apácák azonban ennek ellenére szerettek. Emlékeztettem őket egy vígkedélyű tanítványukra, akiből aztán a híres mayerlingi kármelita kolostor főnöknője lett. Kiküldtek hozzá. Nagyon szerettem ott élni, megcsapott a történelem szele. Mayerlingben halt meg ugyanis rejtelmes körülmények között Sissi és Ferenc József egyetlen fia, Rudolf trónörökös, valamint a szerelme, Vetsera Mária. A császár aztán az apácáknak ajándékozta ezt a vadászkastélyt, amiből kolostor lett. De vissza a főnöknőhöz! Bubu néni – így hívtam – egy nap behívott abba a kápolnába, amely azelőtt Rudolfék hálószobája volt, és közölte velem, nem vagyok én apácának való, az én helyem a világban van, nem a négy fal között. „Alkotnod és nevelned kell, légy a népek apostola, taníts, gyermekem!” – mondta. Bubu néni maga mellett tartott a vendéglakásban, és kitaníttatott. Európa legnagyobb gondolkodóinál hallgattam előadásokat, többek között Ratzinger bíborosnál, a későbbi XVI: Benedek pápánál. Heiligenkreuzban, a mai napig büszkék rám, mert én voltam az első nő az egyetem történelmében, aki oda betehette a lábát és diplomát szerezhetett.
– Hogy kerültél haza?
– Az egyetem után visszatértem Magyarországra, nyelviskolákat alapítottam és tanítottam. Szerettem volna, ha a falusi gyerekeknek ugyanúgy kinyithatom a világra a kaput, ahogy azt velem is megtették. Néhány év múlva aztán újra Ausztriában kötöttem ki, de már egy kisgyerekkel. Nincs mit szépíteni… Ért néhány feldolgozhatatlan tragédia az életemben, ami elől menekültem… A sebek csak távol tudtak gyógyulni. Persze újra Bubu néni állt mellém, amiben tudott segített, egyengette a fiam és az én életemet. Már rendeződni látszott minden, szerettem a munkámat is a bécsi nagykövetségen, tehát, amikor végre kisüthetett volna a Nap, meghalt az apám. Még meg tudtam kérdezni tőle, hogy mi lesz velem nélküle. „Most leszel író!” A temetés után nem sokkal megismerkedtem a követségen Lezsák Sándorral. Tudtam, hogy az egyik legjobb kortárs drámaíró, ezért jelentett nekem sokat a biztatása. Megegyeztünk, mire visszajön Bécsbe, addigra megírom az első könyvemet. Ez volt a Paprika rummal. Álltam a szavam. Ő pedig már hazafelé a buszon elolvasta a történetet és azonnal felhívott, hogy mutassam be Lakiteleken ezt a könyvet. Innentől kezdve Lezsák szárnyai alatt nőttem fel… Benne egyébként nem a politikust látom, hanem az érzékeny lelkű alkotót. Ezért is esik jól, hogy büszke rám, de azt is látom, hogy nagyon elfogult velem. Tizenegy év elteltével kijelenthetem, hogy Lezsák is apám égi ajándéka. Ő kellett, hogy író lehessek. Rajta keresztül ismertem meg azokat, például Agócs Sándor költőt, akik segítettek felnőni az írók világába.
– Írásaidra különös hatással volt Hemingway is.
– Kislány korom óta rajongok érte. Olyan, mintha ismertem volna, érzem őt. Mindig arról álmodoztam, hogy úgy szeretnék írni, ahogy ő. Rövid, egyszerű mondatokban, felesleges jelzők nélkül. Csak a lényegre figyelt, a történetei mozgalmasak, nem veszett el a részletekben.
– Hogyan lett Szent Erzsébetből musical?
– Gondviselés. Szikora Róberttel 2019-ben ismerkedtem meg, az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán. Egy hónap múlva beállított hozzám boldog újévet kívánni, mellesleg megkért írjak neki szövegkönyvet Szent Erzsébet musicalhez, a zenei betétek már készen vannak. Biztos voltam benne, hogy nem csinálom meg, közöm sincs hozzá, meg egyébként sem szeretem a musicalt, nem az én műfajom. Akkor még azt is mondtam – a nyomaték kedvéért, – hogy sem Szent Erzsébet, sem a rózsacsoda nem érdekel. Én küzdelmes életutakról írok, kémekről, politikáról. Robi azonban csak nem adta fel: ő kért, én meg visszautasítottam. Aztán egyszer elmesélte, hogy amikor felkerestem a kongresszussal kapcsolatban, aznap volt a szülinapja. Egy templomban imádkozott, és azt kérte, hogy szeretne egy olyan musicalt csinálni Szent Erzsébetről, amit akár a nemzetközi Eucharisztikus kongresszuson is elő lehetne adni. Még aznap jelentkeztem nála ismeretlenül: író és sajtófőnök egyszemélyben. No, ez az információ szíven ütött. Elkezdtem foglalkozni Szent Erzsébet korával és rájöttem, hogy óriási áthallások vannak a XXI. századra: a politikai helyzet és a társadalmi megosztottság miatt. Gertrúd királyné meggyilkolása kihozta belőlem a lázadás érzését, főleg, hogy Katona József nem a valóságot írta meg a Bánk bánban, és Szent Erzsébet édesanyja messze nem volt olyan gonosz, ahogy azt a közvélemény gondolja. Így kezdtem el írni… de sokáig nem találtam meg Szent Erzsébet helyét a róla szóló regényemben. Aztán megérkezett… és ez engem is megváltoztatott, mert szinte éreztem az egész lényét. Erzsébet ereje abban rejlik, hogy még azokat is szerette, akiken nincs mit szeretni. Minden cselekedetét ez a szolgálat határozta meg. Ő nem csak egy szent, akit oltárra emeltek, hanem egy hús-vér nő volt. Szenvedélyesen szerette a férjét, tudott sírni a gyászában, oda tudott menni a nélkülözőkhöz, erős volt, határozott és életvidám. Biztos vagyok benne, ha most élne, ugyanígy tenne. Minden korban példaképpé tehető. Szóval annyira megérintett a személyisége, hogy mikor befejeztem a regényt, sírva hívtam Robit: Igazad volt, ezt a történetet nekem kellett papírra vetnem.
– Nem féltél színpadon látni a művedet?
– Dehogynem! Ám Cseke Péter, a rendező érezte, hogy mit akarok látni. Egy Kossuth-díjas színész-rendező maga mellé vett, de nem csupán biodíszletnek, hanem számított neki, amit mondok. Még a castingon is mellette lehettem.
– Volt olyan, hogy valamelyik színészt te választottad? A te szavad számított?
– Igen (nevet). A gyáva és részeges Frater Vincentius szerepére nem volt mindegy, ki jön. Ő jelenti a történetben a humort. Mikor megláttam a Szűcs Sanyit, végem volt. Azóta is nagy kedvencem. Kiválóan alakítja ezt a figurát. Őt én választottam.
– Megszeretted ezt a zenei nyelvet?
– A színpad, a zene hangulata és szövege adja vissza azt a világot így együtt, ami a fejemben megszületett. Tartottam tőle, néha aggódtam is… de már tudom, felesleges volt. Mi, négyen, Lezsák Sándor dalszövegíró, Szikora Robi zeneszerző, Cseke Péter rendező egy egység vagyunk. Szétválaszthatatlanok. Mindannyiunk szíve-lelke benne van a musicalben. Remélem, folytatjuk, mert hiányzik a közös munka.
– Kell a zene a történetedhez?
– Mindenképpen. Már nem tudom elképzelni a regényemet a musical nélkül. Mint mondtam, az írott anyag és a színpadra került darab olyan egységbe került, hogy már írom a folytatást, Az Ég tartja a királyt. Szent Erzsébet testvére, IV. Béla király itt a főszereplő. Minden vágyam, hogy a négyes fogatunk dübörögjön tovább, és ez is színpadra kerüljön.
Írta: Tarnócai Éva
Fotók: Wagner Csapó József
