Gyönyörű volt, és most is szép a 60 éves nagy színész, Kováts Adél. Nem véletlenül osztották rá Júlia szerepét a Nemzeti Színházban. Bele lehetett szeretni rendesen. Megvolt hozzá a hamvas tisztasága, ártatlan naivitása, igéző tekintete.
Szívesen néztem. Rajta felejtettem a szemem. Egy ideig nem tudtam levenni róla. Majd mind többet néztem másokat. Olykor tán már akkor is, amikor éppen ő beszélt. A „népségre, katonaságra” is el-elkalandozott a figyelmen. Túl pasztell volt számomra, nem elég karizmatikus, így nem elég érdekes. Persze az én fejemben is megfordult, ami tudom, hogy másokéban is, amit gyakran megkapnak a feltűnően mutatós színésznők, hogy szép, de nem elég tehetséges. Sokat kell dolgozniuk azért, hogy ne ez legyen a megítélésük, a bizonyítási kényszer görcsössé teheti őket, ami ronthatja a teljesítményüket.
Sopronból Pestre érkezve a felvételin nyilván meg volt szeppenve. Nem csinál belőle hadititkot, hogy nem brillírozott. Prózai szakra jelentkezett, de végül az akkoriban jóval alacsonyabb presztízsű operett-musical szakra vették csak fel. Kazán István osztályából állandóan átsóvárgott a Horvai István-Kapás Dezső, illetve a Marton László-Valló Péter által vezetett jóval divatosabb osztályokba.
Akkoriban, amikor végez, a Nemzetiből sokan elmennek az új társulattal induló Katona József Színházba. Így a félig-meddig kiürült Nemzetiben viszonylag szabad a pálya, több fiatal kerül oda. De ennek ellenére évekig nem számít ott vezető színésznek. Módszeres munkával, fokozatosan „jön fel.” Számomra az áttörést a pályáján Szép Ernő Vőlegény című kesernyés vígjátékában Kornélia alakítása jelentette. Háttérbe szorultak a pasztell színek. Mert akár vaskos lenni, bővérűen komédiázni, és közben kicsit szívet facsarni. De tudható, hogy ezért Szőke István rendezőnek, aki jó ideig halálra idegesítette, keményen meg kellett harcolnia. Adél az öltözőjében még széket is tört dühében. Szőke viszont el akarta törni benne a „porcelánbabát”, harsányságot, merész humort akart belőle előcsiholni. Rá akarta venni, hogy markáns legyen, szeles, csapongó, akár hisztérikus. Megtanította kőkeményen dolgozni, végig gondolni egy szerep igazságát. A színház nem feltétlenül szelíd intézmény. Néha szükség lehet arra, hogy kiboruljon a bili, hogy a színész kikerüljön a komfortzónájából, hogy olyan vonásokat is előbányásszon magából, amelyekre maga sem gondolt, hogy benne lehetnek.
A rapid módon, rútul bezáratott Budapesti Kamara Tivoli Színházában, az Amerikai Elektra Christine szerepében, már azt éreztem, hogy benne van a nagy színésznő lehetősége. Mély fájdalom áradt belőle. Eljátszott egy asszonyt, aki húsz évig él utált férjével, a lányát is képtelen szeretni, nem találja a helyét a világban, a szeretője sem különösebben képes boldoggá tenni. Körül ültük a kis játékteret, ilyen közelről nézve a színésznek nem lehet hazudnia. Remek volt a Tordy Géza által rendezett előadás, és minden tekintetben meggyőző volt Kováts.
(fotó: Dobos Tamás/ Radnóti Színház)
A Radnóti Színházba való átszerződése jót tett neki. Az Anconai szerelmesekben felszabadultan komédiázva kamatoztathatta ének- és tánctudását is. A Ványa bácsiban megmutathatta ellenállhatatlan szépasszony mivoltát, és addigra már jól fejlett tragikus vénáját. Ingmar Bergman Rítus című művében megjárhatta az érzékiség, a túláradó szenvedély, a hatalomvágy poklát. A vágy villamosa Blanche szerepében nézve éreztem azt, hogy innentől kezdve már nyugodtan mondható, hogy nagy színésznő. Zsótér Sándor rendező, csakúgy, mint Szőke, valószínűleg kibillentette a komfortzónájából. Az életét elrontó, zsákutcába kerülő tanárnőként, mert totálisan lepusztultnak, csúnyának mutatkozni. Képes volt eljátszani, hogy nincs kiút, számára itt a világvége. Igyekszik még kapaszkodni a legkisebb szalmaszálba is, de végképp teljesen kitaszítottá, reményvesztetté válik. Hátborzongató volt és ugyanakkor katarzist okozó.
A közelmúltban igencsak szerettem az Egy csepp méz előadásában, Valló Péter rendezésében. Megint egy elrontott élet, Helen, aki rémséges pincebérleménybe kényszerül Jo nevű lányával, akivel se veled, se nélküled viszonyban senyvednek. Mészáros Blankával való tragikomikus párosuk, ami lidérces és röhögtető, revelatív.
2016 óta a Radnóti igazgatója is. Bálint András után, aki 31 évig volt direktor, lényegi zökkenők nélkül vette át a kormányrudat. A hagyományokat megtartva frissített. Keményebb, a nézőknek akár erős gyomrosokat behúzó produkciók is kerültek a repertoárba, és elmaradoztak a könnyedebbek. Például A párnaember, a 10, a Don Carlos, legutóbb az Antigoné, a 451 fahrenheit a magyar színjátszás legjobbjai közé tartoznak.
Adél a koraszülöttsége miatt megbetegedett, -Laura nevű, azóta másodkeresztnevét, a Rozáliát használó, – már felnőtt lányának is odaadó édesanyja. Nyilván a gyermeke helyzete is ösztönözte arra, hogy fokozottan kiáll az elesettekért, erős a társadalmi érzékenysége.
Az egyik fénykorában, alkotóereje teljében van.
Írta: Bóta Gábor
