Fábry Sándor és drMáriás látszólag tűz és víz. Legalábbis világnézetileg. A humorista erőteljesen kormányközelinek számít, amit sokszor meglehetősen kategorikus kijelentésekkel is alátámaszt. A festőművész igencsak gunyoros, karikaturisztikus képeivel módszeresen megfricskázza a hatalmat.
Fábry most mégis olyan produkciót gründolt össze, Etűdök rókafűrészre címmel, amit drMáriás tíz ütős képe ihletett. Olyanok, amik gyomrosokat húznak be a fennállónak, vagy az egykori „fennállóknak”, ami persze manapság áthallásos. Fábry tudathasadásban szenved?, ellenzéki műsort csinált? Hát!? Szerintem igen is meg nem is. Mindenesetre a produkciónak az az előzménye, hogy négy évvel ezelőtt a Kossuth Kiadó megjelentetett egy könyvet, amiben drMáriás festményeit kommentálja Fábry, akivel amikor elhívta a tévé show-jába, találták meg a közös hangot. Tény, hogy mindkettőjük igencsak erőteljes eszközökkel, ha úgy tetszik Fábry is rikító „színekkel”, dolgozik, és a közlendőjük rendszeresen abszurdba hajlik. A humorista bátran használ altesti humort, trágár kifejezéseket, az altest pedig simán megjelenik a képeken is, kiadós anyázásokat, drasztikus szavakat pedig nyugodtan hozzájuk lehet képzelni. Nem a lélek finom rezdülései jelennek meg ezeken a vásznakon. A harsányság, a látszólagos primitívség ugyancsak mindkettőjük esetében kiadós műveltséggel párosul, amit a merész asszociációk, ide-oda utalgatások, szófűzések, illetve a képeken egyáltalán össze nem illő elemek kaján gondolatokat ébresztő egymásmellé társítása mutat. Rengeteg mindenben összepasszolnak tehát. A közös munka idejére esetleg a világnézetüket sutba dobták? Nem hiszem, mert ráadásul az is közös bennük, hogy igencsak kritikus szellemiségűek. Lehet, hogy kicsit csiszolgattak egymáson, de az alapvető világnézet valószínűleg maradt. Most akkor csodálkozhatunk, hogy jé, szóba tudtak állni, és ismételt „elkövetőként” megint közös alkotómunkára „vetemedtek.” Netán még örülhetünk is, hogy hát ilyen is van a kiadós belviszály közepette, és tudjuk ugyan, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de azért titkon bízhatunk abban, hogy még lesznek ilyen egymáshoz közeledések.
Ráadásul nem csak arról van szó, hogy ez a két ember most egy gyékényen árul, hanem még van egy egész siserahadnyi közreműködő. Váczi Eszter dizőzként, nagyestélyiben régi dalokat, slágereket búg bele a mikrofonba mai érzésekkel, holt komolyan, de azért mégiscsak ironikus felhangokkal. Nagy Kriszta, művésznevén Tereskova, aki alternatív sztárénekes korában tacepaókon hirdette nem kimondottan túlöltözötten, hogy ő kortárs képzőművész, és a tán legismertebb slágerében azt is dalba foglalta, hogy „illatos a p*nám”, amivel például egyetemi klubokban fergeteges sikere volt, most sem hanyagolja el az erotika hatásos témakörét. És ha ehhez hozzáteszem, hogy még ismert politikus férfiú aktfotójával is megörvendeztet bennünket drMáriás, és mindehhez Fábry kommentárokat fűz, a jól bevált teljes pofavágási arzenálját is működésbe hozva, és a Varidance táncosai még kellő temperamentummal ropják is, akkor esetleg kezd kibontakozni, hogy mi a fene is lehet ez az előadás. Az ismertetőjében többek között ez áll. „Állíts fejére mindent és mindenkit, köpj mindenre, amit eddig tekintélyesnek mondtak, s nevesd ki bátran az oktatódat. Kövesd az avantgarde mestereit, repülj, szárnyalj és énekelj! Légy szabad. Nem cirkusz és nem opera, amint operettnek sem mondanók, nem is színmű és festményszínház, de nem is kabaré, avagy stand up, nem dadaista revü, nem rockkoncert, sem nem sanzonest. Hát akkor mi a csuda? Hogy mi? Ez bizony Fábry Sanyi eddig soha nem látott összművészeti one man showja!”
Ehhez már én teszem hozzá, hogy one man show tutira nem, mert még Bozó Andrea, Friedenthal Zoltán, Tóth József színészek is hathatósan megnyilvánulnak benne, hogy Szőke András „összművészről”, filmrendezőről, forgatókönyvíróról, operatőrről, színészről, stand uposról már ne is beszéljek, aki korpulens alkatát vagányul felhasználva, mulatságos táncra is perdül. Mintha kissé setesuta balekként, némiképp ő képviselné az előadásban a kiszolgáltatott népet, aki ugyan sok mindent megadóan tűr, és némiképp ügyefogyott is, de azért csak megvan a magához való esze. Rögtön az ő bohóctréfájával kezdődik a produkció, amint egy hosszú drótot használva antennaként, és abba összevissza belegabalyodva, egy annak idején minden családban fellelhető Sokol táskarádión nagy ügybuzgalommal igyekszik befogni a valaha tiltott gyümölcsnek számító Szabad Európa Rádiót. Ez a jelenet bizony Szőke one man show-ja. A különböző részek között megjelenik Fábry, disztingváltan polgári, öltönyös külsővel, és mondja a magáét. Telehinti a színpadot a szabad-asszociációival.
Bár ezúttal nem kötetlenül beszél, érződik, hogy bebiflázta a saját szövegét, ami nem mindig áll jól neki. Eredményez némi merevséget, hozzá nem illő visszafogottságot. Az állt jól neki igazán, amikor valaha a Merlin Színházban órákig lökte a tartalommal megtelő „süketet”, mind jobban belemelegedve, sőt felhevülve, és egyre vadabb képzettársításokra ragadtatta magát. A tévé show-jával bizonyos értelemben kalodába dugta a saját fejét, elvesztette értelmiségi közönsége zömét, de országos népszerűségre, rajongókra és utálókra tett szert. Ezzel a produkcióval mintha visszakacsingatna az egykori intellektuális publikumára. Ez ugyanis telis-tele van műveltséget igénylő utalásokkal, rafinált gondolattársításokkal, cáfolat ide vagy oda, bizony dadaista elemekkel, totális káosszal, tényleg mindennek a fejtetőre állításával, gunyoros nyelvöltögetések garmadájával. Kicsit hasonlít ahhoz a Dada Cabaret-hez, amit a Maladype Színház vezetője, Balázs Zoltán eszelt ki. Láthattuk benne az Átrium Színházban például Kútvölgyi Erzsébetet tolószékben Leninként, most meg láthatjuk Lenint a tanítványai között. Annyira követni akarják, hogy mindegyik közülük, a lányok is, a rá jellemző kis kecskeszakállt viseli, kigúnyolva a vakhitet, az eszme feltétel nélküli, agyatlan követését. Sztálin és Hitler meg az ő buzgómócsing követői is megkapják a magukét, a mai vezérekkel és vakhitűekkel együtt. Az agyatlanság terjesztésének csimborasszói, a celebek sem kerülik el a kipellengérezést. Valamilyen furfangos technika segítségével, mintha animáció lenne, meg-megmozdul egy-egy drMáriás kép, a háttérben jókora lead falon akár dokumentum filmfelvételeket is kivetítenek. Szóval nagy elánnal összehordanak hetet-havat. Persze a színpadi káoszt jól meg kell szervezni, erről Csizmadia Tibor rendező gondoskodott. Hogy időnként nem az a bejátszás jön be, mint ami passzolna ahhoz a szöveghez, amibe Fábry éppen belekezd, az ebbe a produkcióba nekem belefér. További előadásokon az ilyesmik amúgy is helyükre rázódnak. Műfajában is érdekes kísérlet ez, meg Fábry életpályáján is, aki persze mindig is tudta, hogy hamis az a Mikroszkóp Színpadon is hosszú ideig képviselt tétel, hogy lehet röhögni a rendszer mellett is. A jó kabaré, ha választania kell, hogy a portás bácsi, vagy a vezérigazgató mellé áll, mindig a portás bácsi pártjára kél. Fábry most éppen ezt teszi, ami persze sokak számára lehet tőle meglepő.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Gömör Tamás