A Magyar Iparművészeti Egyetem üvegszakán szerezte diplomáját, de Sipos Balázst máig jobban vonzza az üveg ipari oldala, mint a művészeti. Évek óta elsősorban díjakat készít megrendelésre, idén például az új Fonogram-díjat is, fennmaradó idejében rókákat, embert lenyelő kutyát vagy kádban fürdőző gésákat alkot színezett üvegből, sajátos technikával.
– Hogyan jut egy lesencetomaji fiú arra a döntésre, hogy iparművész szeretne lenni?
– Hosszú volt az utam idáig. Nincs a családomban művész, én is inkább reál érdeklődésű vagyok, akárcsak a bátyám. Valójában azért mentem művészeti pályára, mert nem akartam az ő nyomdokaiba lépni, vagyis ez afféle protest lépés volt a részemről. Gyerekként szerettem ugyan rajzolni, festeni, de ugyanúgy szerettem a matematikát és a fizikát is. Akkoriban fordulhatott meg bennem valami, amikor Kaposváron a Zichy Mihály Művészeti Szakközépiskolába kezdtem járni. Csak odasodródtam valahogy, aztán lassan tényleg megszerettem azt a közeget.
– Miért pont az üveg?
– Mert az nem annyira képzőművészeti irány, sokkal inkább ipari, hiszen van benne egy eleve nagyon kötött technológia. Az egyetemen is csupán ötven-hatvan éve van ilyen szak, hiszen korábban nem művészek dolgoztak vele, kizárólag az ipar használta az üveget.
– A műveid között láttam két gésát egy fürdőkádban ülve, ez a motívum többször visszatér. Ez a kedvenc?
– Mondhatjuk, hogy igen. Sokáig foglalkoztattak a külső-belső kapcsolatok, hogy egy szobron belül lehet két szobor, és ha felcsiszoljuk, a belső negatív igazából pozitívnak hat. A gésás kádat eredetileg a feleségemnek készítettem ajándékba, és mert nagy tetszést arattam nála vele, továbbgondoltam és újabb verziókat is csináltam. Kifejezetten népszerűek. Nem sima porfogók a könyvespolc szélén, ezek igazi edénykék, üreges a belsejük, levehető a tetejük, bármilyen apróságot lehet bennük tárolni, például ékszereket vagy akár cukorkákat. Mivel inkább az iparművészetnek köteleztem el magam, szeretem, ha funkciója is van az alkotott tárgyaimnak. Ezeket a fedeles edénykéimet nevezhetjük például bonboniernek is.
A cikk folytatása a Pepita magazin novemberi számában olvasható.
