Azt mondják róla, isten áldotta tehetség. Bányai Kelemen Barna átalakulásai valóban ösztönösek és profik. A Katona József Színház Kaszás Attila-díjas színésze párszor már megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mégis úgy érzi, folyamatosan fel kell vérteznie magát olyan, olvasmányok által szerezhető tudással, amelyek nélkülözhetetlenek ezen a pályán.
– Hova lett a haja?
– Letoltam. Elegem lett belőle. Hetente kétszer egyórás procedúráim voltak vele. Gondoltam, telefonálok, mielőtt találkozunk, hogy ne a koronát keresse. Úgy érzem, már kimaxoltam ezt a hajas figurát.
– Ha nem szerződik Budapestre, akkor hol beszélgetnénk?
– Gondolom, Marosvásárhelyen, van ott egy jó kis kultúrkocsma, a Tutun. Ülnénk a pici teraszán.
– A színi pályát választotta, vagy terelgették felé?
– Egyszer bejött a középiskolánkba Tatai Sándor marosvásárhelyi színművész, és diákszínházhoz toborzott résztvevőket. Mivel az osztály vicces fiúja voltam, biztattak, hogy jelentkezzek, végre ki tudnám élni mindazt, ami bennem van. Tény, hogy mindig szerettem feldobni a társaságot. Jelentkeztem, és olyannyira megláttam benne a fantáziát, hogy már tovább is gondoltam.
– Mégis egészen más irányba indult tovább…
– Marosvásárhelyen elkezdtem a Petru Maior Tudományegyetemen a menedzsment szakot, gondoltam, üzleti tanulmányaimmal, aktatáskával, ingben és posztónadrágban segíthetem a családi vállalkozásunkat. Talán három hónapig bírtam úgy, hogy közben ellógtam az órákról. A szüleimnek hazudtam, amit nagyon röstelltem, hiszen sok pénzt fektettek belém. Szerencsére azóta megbocsátottak, és imádják azt, amit csinálok.
A cikk folytatása a Pepita magazin szeptemberi számában olvasható…
