Fodor Tamásnak, mint repülőtéri takarítónak és Blasek Gyöngyinek, mint szintén reptéri rendőrnek, általában be nem áll a szájuk. Afféle Hacsek és Sajó kabarépáros ők, csak alulnézetből. Évődnek, vitatkoznak, bölcsességeket, de ugyanúgy hülyeségeket is mondanak, mindenről van véleményük, és ehhez sok mindent látnak is. Ők avatnak be minket e mai kocsmába, a Dekameron 2023 előadásában.
Ők kezdik a játékot, szinte az ő szemszögükből látjuk a repülőteret, ami afféle népek kohója. És jelenetek összekötője. Tíz jeles szerző írt ugyanis jeleneteket a Budapest Bábszínház produkciójához, melyeket elég laza szállal kötnek össze a repülőtéri szituációk, amelyekben általában nyüzsögnek, rohannak, bőröndöket cipelnek, kapkodnak, várakozgatnak a szereplők, akik valóságos embermustrát képeznek.
Szikszai Rémusz rendező -, aki Shakespeare-től A vihart már színre vitte a Budapest Bábszínházban, amiben pedig ráadásul Fodor alakítja Prosperót, aki viszont jó néhány bábelőadást állított színpadra a Stúdió K-ban – eszelte ki a pandémia alatt, hogy ez hasonló szituáció, mint amit Boccaccio megírt a Dekameron száz epizódjában.
Abban éppen pestis járvány dúl, nem mehetnek sehová az emberek, bezártan történeteket mesélnek egymásnak. De Szikszai csak ötletet merített a klasszikusból, ő azt eszelte ki, Gimesi Dóra dramaturggal hathatósan szövetkezve, hogy több írótól kér a Covid által ihletett történetet. Aztán ehhez hozzájött az orosz-ukrán háború, ami szintén óhatatlanul témává vált, bár ezt senki nem kívánta. Majd már arról volt szó, hogy nem kötött a téma, a lényeg, hogy a korunkról szóljon, amit az előbbiek azért elég nehezen kikerülhetően meghatároznak. Jászberényi Sándor, Závada Péter, Háy János, Székely Csaba, Parti Nagy Lajos, Tasnádi István, Gimesi Dóra, Fábián Péter, O. Horváth Sári írtak kis darabokat, Szikszai keretjátékot ötölt ki hozzájuk. Az már rajta és a dramaturgon múlott, hogy az előbbi felsorolásnak megfelelő sorrendben láthatjuk a jeleneteiket.
Az első az orosz-ukrán háborúról regél, az utolsó a felmelegedés miatt töredező jégtáblákról, a Föld kizsákmányolásáról, az emberek és az állatok élőhelyeinek pusztulásáról. Az előadásban kongatják a vészharangot, de ez közel sem azt jelenti, hogy csupa búskomorságbot zúdítanak ránk. Örkény István a Pisti a vérzivatarban című drámájában olyan borzalommal is mert viccelni, mint az emberek Dunába lövése. Ezzel még inkább megmutatta ennek a totális képtelenségét, hátborzongató szörnyűségét. Az első jelenetben is ez történik, amiben két magyar tévés újságíró Ukrajnából, a háborús övezetből hazafelé tartva, balfékek módjára viselkedik, a másikat korholja, és ez a legnagyobb vész, a zimankós hideg, az autójukban fogyatkozóban lévő benzin dacára, annak ellenére, hogy rettegnek tőle, hogy puskavégre kerülnek, mulatságos. De amikor valószínűtlenül hatalmas óriásbáb képében egy ukrán katona az útjukat állja, azért bennük és bennünk is megáll az ütő. Ugyanakkor azért ennek a behemót fickónak a látványa, bármennyire fenyegető is, akár megtestesíti a háború hideglelősségét, kiszámíthatatlanságát, röhejes is, mert szürreálisan valószerűtlen.
A báb műfajában bármilyen lény megjelenhet, formában, színben, méretben a legnagyobb képtelenségek is megvalósíthatók. Bárki és bármi nyugodtan repülhet a levegőben, összetöpörödhet, megnőhet, lefogyhat, meghízhat, bármiből bármivé változhat. Ezúttal valóságos bemutatót láthatunk a különböző bábtechnikákból. Pálcás ugyanúgy van, mint a japán eredetű, több ember által mozgatott bunraku, vagy kézre húzható kesztyűs, ahogy árnyjáték szintén. Grandiózus a látványvilág, rafináltan fantáziadús a világítás, a repülőtér táblájára is kivetítenek mindenfélét, a kis méretű bábokat, hogy jól lássuk az apró mozdulataikat is, éppúgy, mint korunkra jellemző bornírt reklámokat, Varga Vince és Horesnyi Máté mozgóképtervezők intenciói szerint.
Temérdek minden kerül egy kalapba. Konkrét tények fantazmagóriákkal vegyülnek. Földhözragadtság szárnyalással párosul, vaskosság, durvaság, trágárság, elemeltséggel, emelkedett költőiséggel vegyül, ahogy kitörő öröm mély fájdalommal, tragédia komédiával, ha gonoszkodni akarnék, azt mondhatnám, hogy szezon a fazonnal. De nem akarok, mert a produkció éppen hogy azt tükrözi, hogy ez a temérdek minden az életben is ránk zúdul, ott is kapkodjuk a fejünket, hogy ez meg ez, meg amaz mi a fene, és mit kezdjünk vele, és, hogy ezt azt amazt már tényleg nem tudtuk elképzelni, annyira valószínűtlen, és akkor most tessék, itt van, most aztán mi lesz!?
A Dekameron 2023 ezt a nehezen elviselhető káoszt, kiszámíthatatlanságot, zavarodottságot képezi le. Úgy, hogy próbáljuk kiröhögni a förmedvényeket, de ne dugjuk homokba a fejünket.
Általában jók a szövegek, bár azt nem állítom, hogy nem lehetne, sőt nem kellene húzni itt-ott.
A sokoldalúan tehetséges színészek roppant nagy feladatot vállaltak magukra, számtalan alakban jelennek meg Szelei Mónika jelmeztervező fantáziáját is dicsérve. Ács Norbert, Barna Zsombor, Bartha Bendegúz, Ellinger Edina, Hannus Zoltán, Kovács Judit, Pallai Mara, Pethő Gergő, Podlovics Laura, Spiegl Anna, Tatai Zsolt rengetegszer fel-alá-keresztül-kasul nyargalásszák a színpadot Hajsza Henrietta koreográfus intenciói szerint. Zöldy Z. Gergely változatos díszletei akár a semmiből is előtűnnek és eltűnnek. Dinnyés Dániel és Subicz Gábor zenéje olykor lórúgásszerű, de az is előfordul, hogy gyengéden simogató.
Örvendetes, hogy a Budapest Bábszínház, melynek kitartóan az a szlogenje, hogy „A báb nem korosztály, hanem műfaj”, az Alföldi Róbert által rendezett Kabaré című musical után végre megint tartott a nagyszínpadán is felnőtteknek szóló premiert. Ha meg akarnak felelni a szlogenjüknek, és a teátrum hagyományainak, ami a kiadós nemzetközi sikereit főleg a felnőtteknek szóló produkcióival érte el, akkor ebből rendszert kellene csinálniuk. Az Ország Lili Stúdióban a Semmi, a Szerb Antal-kód, a Frankenstein és A vihar is jelzi, hogy megvan ehhez a társulatban az alkotóerő, a talentum, a lendület, amit most a Dekameron 2023 előadása is fényesen bizonyít.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Piti Marcel
