Lakos Nóra: Olykor, mintha másra emlékeznék, de ezek víziók is lehetnek

A Véletlenül írtam egy könyvet címmel készülő családi film forgatókönyvírója és rendezője, egy tiszta tekintetű, pozitív lány. Állandóan csillog a szeme, és minden általa mozgatott, létrehozott dolognak úgy tud örülni, mint egy gyermek. Mindemellett nagyon érti, tudja, mit csinál. Az első nagyjátékfilmje vígjáték (Hab) a második pedig családi, amely egy kislányról szól, aki a valóság mögé rejtőzve az írásban talál menedéket.

Nagyon szeretem a hangulatokat, amiket teremtesz a filmjeidben. De szerinted a hangulat teremti a történeteket, vagy a történetek a hangulatokat?

Van egy alaptörténet, aminek eleve volt egy hangvétele, ami engem annyira megütött, hogy hol sírtam, hol nevettem, miközben olvastam a regényt. A forgatások alatt is többször sírok és ez nem azért van, mert szomorú vagyok, hanem mert vagy meghatódom, vagy valami annyira intenzíven van jelen, hogy így hat rám. A stábon belül is van egy elképesztő energia, amit forgatásról forgatásra hozunk-viszünk magunkkal. Az pedig, hogy minden jelenetet egy gyerekkel forgatunk, annak külön van egy olyan aurája, amely átlengi az egész munkát. Itt a Napraforgó utcában, a magyar Bauhaus egyik legszebb emléképületében forgatunk, amely egyszerre játékos és földön jár, és ez a helyszín remekül stilizálja ennek az igazi kislánynak mesésen igaz történetét. Remek szimbóluma a családi mozinak ez a helyszín, meghatározva díszleteket és a jelmezeket is. Ez így együtt ad egy olyan stílusvilágot, hangulatot, amely remélem, hogy elér majd a nézők szívéhez is.

Úgy gondolom, hogy tele vagy emocionális kitörési lehetőségekkel. Sikerült már megzaboláznod ezt a hihetetlen erős kreatív energiádat?

Nem biztos, de a zabolázást mindig az élet hozza. Jó is így. Egy filmforgatás eleve pontos keretekből áll, és mivel egy kisgyermekkel dolgozunk, hat-nyolc órát tudunk vele forgatni, így minden pontosan meg van tervezve. 70 ember dolgozik a filmen, a forgatás pedig 50 napos. A film nem lehet hosszabb 100 percnél, hogy a fiatalok is végig tudják nézni, tehát ez mind így együtt ad egy fontos karámot a sokesetben persze őrült gondolataimnak. Azért szeretek hagyni egy kis szabadságot, hogy akár a forgatás alatt is meg tudjanak születni dolgok.

A családi filmnyelven való gondolkozást te akartad, vagy így alakult?

Alapvetően jött belőlem, aztán a helyzet is úgy alakul, hogy ezen úton járva mindenre igent kaptam. Ezek szerint ez egy jó út, mert támogatva vagyok rajta. Amikor az SZFE-n forgattam a vizsgafilmjeimet, azok is mind egy kicsit meseszerűek, ugyanakkor abszurdak, őrültek, és művésziek voltak. Valahogy rájöttem, hogy a gyerekfilmes műfaj az, amelyben ez a fajta szabadság, játékosság, kreativitás benne van, de közben az emberek is képesek megérteni, befogadni. Nekem egy film megalkotásánál legalább olyan fontos a látvány, a színek, a jelmezek összhatása, mint a történet. Ez ebben a műfajban pedig elengedhetetlen.

Írva gondolkozol, vagy látva írsz?

Vizuálisan írok. Sokan mondták, hogy amit leírok, azt ők is látják. Az írást is szeretem, de rendezni jobban. Az írás egy idő után türelmetlenné tesz, mert már látni akarom, amit leírtam. De hát a filmezés, az ötlettől a megvalósulásig iszonyatosan hosszú folyamat, zöld kapukkal is 4-5 év. Mikor beadsz egy filmtervet 3-4 hónap, mire mondanak valamit. Ha a válasz igen, akkor elkezdődik egy másfél éves fejlesztési folyamat. És itt sem biztos a dolog, mert a fejlesztés után dől el, hogy kapsz-e rá pénzt, vagy sem. A rendezésben azt imádom, hogy minden fázis más és más. Szeretem az előkészítést, aztán a forgatást, majd a vágást is. A vágás egy újabb hat hónap egy szobában, ahol szinte újra rakjuk a filmet. Aztán belemegyünk a hangba, ami újabb két-három hónap. Majd jön a zene, a fényelés az operatőrrel, és a trükkök. Így ez pont annyira változatos, hogy ne unjam meg.

Mikor jöttél rá, hogy téged a filmes pálya érdekel?

Először a Kodolányira jártam kommunikáció szakra és ott egy délutáni filmes szakkörön tanultam először filmezni. Kaptam pozitív visszajelzéseket, de utána még elmentem újságírónak, majd szültem és csak utána felvételiztem az SZFE-re. Tehát eltelt pár év, mire rájöttem, hogy ez az, ami igazán érdekel.

Meg tudod nézni a saját filmedet?

Scorsese mondta, hogy amikor először leülsz a muster elé még a vágószobában és szembesülsz azzal, hogy mit vettél fel és nincs fizikai fájdalmad, akkor nagy baj van. Ezt én is szoktam érezni. Amikor először nézem vissza, és a fejemben különböző képek váltják egymást, hogy biztos ezt vettük fel? Olykor, mintha másra emlékeznék, de ezek víziók is lehetnek. Aztán megszeretem, majd megszokom, amit látok, aztán elveszek benne, hisz fél éve nézem ugyanazokat a jeleneteket. Aztán eljön az a pont, amikor közönség előtt nagyvásznon nézzük együtt. No, ez egy vízválasztó. A Hab tesztvetítésén volt, amikor a humoros jelenteken elkezdett nevetni a közönség, az elég nagy megkönnyebbülés, vagy láttam, ahogy előttem ült két lány és izgultak és megfogták egymás kezét egy feszültebb jelenetnél. Ilyenkor jó érzés hogy hatással van az emberekre az, amit készítettél.

Be tudod fejezni a munkát?

Igen, inkább előtte amíg készül, előfordul, hogy halogatok döntéseket, mert van bennem perfekcionista hajlam. Viszont általában el tudom engedni a filmet, amit készítek különösen azért, mert még annyi minden van a fejemben, amit meg akarok csinálni.

Szerinted melyek a rendezői erősségeid?

Amit visszajelzésként kapok, azt tudom mondani. Azt mondják, hogy elég nyugodt vagyok a fogatásokon. Ami persze látszat, de jó, hogy a belső izgalmakat, feszültségeket nem érzi a stáb. Talán ez abból fakad, hogy vészhelyzetekben hirtelen nagyon higgadttá válok. A forgatás pedig egy extrém helyzet, tehát valószínűleg ez emiatt van. A színészek szerintem szeretik, hogy intim körülmények között instruálom őket, nem kiabálom át az egész stábon keresztül az instrukciókat. Odamegyek hozzájuk és csak nekik mondom el. Sokat próbálok, a karakterépítésre különösen nagy figyelmet fordítok, improvizációs eszközökkel és sok beszélgetéssel építjük fel azokat. Általában úgy választok színészeket, hogy a személyiségéhez valamilyen módon kapcsolódjon a szerep, mert hiszek benne, hogy ezekből a meglévő tapasztalatokból, élményekből is tudnak építkezni.

Tenki Réka hogy-hogy Adél lett, az idegesítő nagynéni?

Mindenki lehet sokféle karakter, ha jó színész. Rengeteg interjút meghallgatok ilyenkor azokkal a színészekkel, akik a fejemben vannak, még a casting előtt. Rékánál is ezt tettem. Egy interjúban beszélt arról, hogy ő az, aki otthon a rendet megteremti, aki rendszert visz a család életébe. Ezt láttam benne. Adél karaktere lehet, hogy szigorú, de egyszerre szerethető is, hisz a hátterében van egy törékeny drámai vonal is. Réka pedig ezt a kettőséget csodálatosan alkotja meg.

Mit kívánsz magadnak?

Hogy minél több ötletemet meg tudjam valósítani.

Írta: Tanócai Év