A Portugál című darab házasságból menekült Bece szerepére igen jó döntés volt választani Lábodi Ádámot, aki nagyon felépítette az otthonról elvágyódó, újat kereső, de a vágyait mégis bizonytalan alapokra álmodó szerepét. Bece aszalódott lelkét utaztató Ádám úgy beleélte magát ebbe a gondolatban messzire készülő, fájdalmak közt fellélegző hangulatba, hogy számára nem volt opció a „rómeói” váratlan vonzalom. Bece viszont szerelmes lett..
– Veled együtt sok fiatal érkezett a József Attila Színházhoz. Ez is arra mutat, hogy újul a színházatok!
– Igen, a József Attila Színház kezd megújulni. Ezeket az embereket pedig meg kell ismertetni egymással úgy, hogy sokat kell bennünket együtt dolgoztatni. Az első évadomban volt négy bemutatóm, két szerepátvételem és egy beugrásom is. Érzem, hogy számít rám az új társulatom és ez óriási löketet ad a mindennapokhoz. A Szibériai csárdással kezdtem a szezont. Müller Áron karmestert játszom benne, nagyon szép, bonyolult karakter. A szerep,- ahogyan én is – egy teljesen új közegbe kerül. Müller Áron egy kívülálló, aki nem érti mit keres egy szibériai munkatáborban hadifogolyként és akinek semmi kedve nincs bemutatni a Csárdáskirálynőt fogolytársaival még akkor sem, ha ez a szabadulás reményével kecsegtet. Elveszítette a szerelmét, a karrierjét.. teljesen üres, élni sem akar. Az első felvonásban leginkább ezt az állapotot akartam megmutatni.
– Melyik jelenetet érezted magadhoz a legközelebb?
– Amikor megérkezik a vonat Szibériába. Leszállunk, hideg van, éhesek vagyunk, koszosak. Megtudjuk, hogy Krasznaja Rjecskában vagyunk ,,7000 kilométerre az édes hazánktól”. Ez a 7000 kilométer olyan távolság, amikor azt érzed, hogy kihúzták a lábad alól a talajt. Itt szép lassan be szoktam gombolni a kabátomat és csak nézem a többi kollégámat, akik csodálatosan hozzák ezt a jelenetet. Szerintem itt indul el igazán az előadás. Nagyon szeretem, ahogy Hargitai Iván a rendező, a teret használja. Pillanatok alatt teremt olyan hangulatokat a színpadon, amit a tudatalattink azonnal megért pedig nincs több tízmilliós díszlet és jelmez sem. A társulattal dolgozik, bízik a színészekben. Szerencsére végzős korom óta rendszeresen dolgozhatok vele, mesteremnek tartom, akitől rengeteget tanulok. Jövőre a Karamazov testvéreket rendezi a Stúdiószínpadon. Mondanom sem kell, hogy mennyire várom ezt a próbafolyamatot.
– Szerintem a Portugál nagyon jól sikerült előadás.
– Ezzel a kijelentéssel nem tudok vitatkozni én is nagyon szeretem. Lengyel Ferenc rendezte, akivel most dolgozhattam először és az elmúlt évek legjobb színházi találkozása volt számomra. Nagyon jó hangulatú, aktív próbafolyamat volt. Feri nagyon jó színész, tudja, hogy mire van szükségünk több, mint 400-szor játszotta a Katona József Színházban Retek szerepét. Rengeteget tud a darabról és ez óriási biztonságot adott mindenkinek. A főiskolán én is Retket játszottam, most meg Becét. Jókor talált meg ez a szerep. Ahogy én is, Bece is részben keresgél, részben menekül, de mindenképpen úton van, mert van benne egy nagy adag kíváncsiság. A partnernőm, Kónya Merlin Renáta (Masni) is új tag. Ez volt az első darab, amiben igazán nagyot játszunk együtt. Fontosak az első találkozások és Renivel nagyon könnyű együtt játszani bár ez tulajdonképpen mindenkire igaz a József Attila Színházban. Bátran próbáltunk egész évben, de mindvégig figyeltünk és vigyáztunk egymásra. Ezek egy épülő, megújuló társulatnak nagyon jó tulajdonságai. Egressy Zoltán, a Portugál írója nagyon sokszor megtisztelt bennünket a jelenlétével az előadások során, ami arra enged következtetni, hogy szerinte is egy nagyon értékes előadás jött létre bár merőben különbözik a Katonáétól. Mi különös hangsúlyt fektettünk a karaterek magányának a megfejtésére.
– Sokak szerint belülről építed fel a karaktereidet, kiegészíteném azzal, hogy árnyaltan hangolódsz…
– Az imposztor, Spiró György drámája, egy csodálatos darab, Bagó Bertalan rendezésében. Már az nagy dolog, hogy ez a Spiró szöveg így elhangozhat. A fiatal, lázadó srácot, Rybakot játszom benne, aki társulaton kívül álló figura. Eddig még soha nem voltam egy színpadon Benedek Miklóssal. Zseniális ember, óriási színész, jó volt látni, hogy milyen tudatosan építi fel a karakterét. Majdnem az egész társulat játszik Az imposztorban és ez is egy jó lehetőség volt arra, hogy minél jobban megismerjük egymást.
–Mit jelent a nyár egy színész számára?
– Mindig várom az évad végét, mert lehetett akármilyen termékeny, sikeres, a végére elfáradok. Nyáron sokkal több időm van a két lányomra és tudok találkozni a barátokkal is. Szeretem az aktív pihenést, a hegyeket, de a tengerre is vágyom. Idén megvalósítom a célom és megmászom az első 3000-es csúcsom az Alpokban. Sok mindent kell a nyáron is egyeztetni, mert kaptam két filmszerepet is, aminek nagyon örülök. Az egyik egy nagyjátékfilm, a másik egy történelmi sorozat. Éppen most zajlanak az egyeztetések, remélem sikerült mind a kettő filmet leforgatni.
– A film más lelket kíván?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy más idegrendszert. A színész, színész marad, de a színpadi gesztusrendszer nem él meg a kamera előtt. A filmrendezők gyakran használják azt a kifejezést, hogy „ne színészkedj.” Azt hiszem tudni vélem, hogy ezzel mit akarnak kérni tőlem, de fenntartom, hogy szerintem nagyon pontatlan ez az instrukciójuk. Nincs filmes képzés Magyarországon, így leginkább forgatásokon, élesben tudod megtanulni ezt a csodálatos szakmát, ami a filmszínészet. A Made in Hungariát még főiskolás koromban forgattam. Vagy egy félreértés, vagy a szerencse okán egy 4-5 naposnak ígért – a zenekarhoz tartozó barát – szerepéből lett egy 22 napos szerepem. Állítólag kimaradt a forgatókönyvből Szaxi Maxi, a szaxofonos és a forgatás előtt egy héttel kérdezte Fenyő Miki, hogy hol van? Így játszhattam el Surát. Ott voltam minden alkalommal, amikor a zenekar forgatott, de mivel a forgatókönyvből hiányoztam a szerepemet mindig a forgatáson találtuk ki közösen. Nagyon nehéz feladat volt, de Orosz Ákos, Szabó Kimmel Tamás és Kovács Lehet is sokat segítettek. Az elmúlt tíz-tízenkét évben viszont nem volt alkalmam forgatni, gyakorolni, megtanulni a szakmának ezt a részét. Nem tudom, hogy mi lehet az oka. Valószínűleg én. Valószínűleg valami nem állt össze a fejemben ehhez az egészhez. Nagyon bizakodó és szorgalmas ember vagyok, mostanában igyekszem nem rágörcsölni egy-egy castingra, inkább megpróbálom játékként, kísérletként felfogni. Idén négy castingból három azzal végződött, hogy szerepeket kaptam a legkülönbözőbb műfajú filmekben.
– Ha visszaemlékszel a felvételidre, mit mondanál fiatal önmagadnak?
– Azt, hogy türelem, nyugi van. Nagyon tele voltam bátorsággal, lendülettel, kíváncsisággal, izgalommal, dolgozni akarással és az ismeretlenbe is fejest ugrani kész motiváltsággal. Aki mindezekkel nincs tele, az ne is menjen a Színművészetire.
– Most is benned van ez a tele-érzés?
– Most is, persze. Talán eggyel jobban munkának hívják már, de szerencsére még nagyon sokszor el tudom felejteni, hogy dolgozom.
Írta: Tarnócai Éva
(Fotók: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház)
